Részlet egy olvasói levélből: „Harmincöt éves vagyok, és szeretnék szülni egy gyereket. Ebben nincs semmi különös, igaz? A különös az, hogy gyereket akarok, de férjet nem.”
,,Nemrég még észre se vettem a gyerekeket az utcán. Aztán az egyik barátnőm terhes lett. Utána a másik. És a harmadik. A telefonok másról se szóltak, mint szoptatásról, fürdetésről, böfiztetésről. Iszogattam a kávémat, és úgy tettem, hogy ez engem nem érint.
(© Joseph DeCamp)
Aztán a bátyáméknál megszületett az első gyerek. Másfél év múlva a második. Hirtelen azt vettem észre, hogy minden szabadidőmet náluk töltöm. Amikor karácsony előtt egy egész délután a játéküzletben nézelődtem, és nem törődtem a legújabb csizmamodellekkel, az interneten pedig ruhák helyett a babakocsikat nézegettem, és nem a Facebookomon lógtam, akkor már tudtam, hogy fölöslegesen áltatom magamat: kismama akarok lenni. Férj nélkül is. Nem vagyok leszbikus. Nem vagyok csalódott nő, aki megutálta a férfiakat. Nagyon is szeretem őket. Csakhogy az eltelt húsz év alatt rájöttem, hogy nem az apa típusú férfiak vonzanak” – fejezi be olvasónk.
Utánzási kényszer
Az utóbbi időben nő azoknak a kismamáknak a száma, akik férj nélkül akarják felnevelni gyereküket. Elsőként a celebek, a színésznők és énekesnők szültek férj nélkül. Őket kezdte utánozni a többi nő, elsősorban a jómódú nők, akiknek nincs szükségük férjre ahhoz, hogy eltartsák magukat – és gyereküket. Ma már trend egyedülálló anyának lenni. A szakemberek többsége fenntartásokkal fogadja a divatot. Bár olyanok is vannak, akik a leányanyaságot jobbnak tartják a gyermektelenségnél.
A futurológusnak ez a véleménye: „Az ideális természetesen az lenne, ha a kisgyereknek anyja és apja is volna. De az egyedülálló anya még mindig jobb, mint a gyermektelen nő. Persze csak akkor, ha megvan hozzá a kellő lelki-fizikai ereje. És a pénze, mert támasz nélkül gyereket nevelni – elsősorban pénzkérdés!”
A család alkonya?
Paradox módon minél jobb az anyagi helyzetünk, annál magányosabbak vagyunk. Az Európai Unióban a családok 15 százaléka csonka család. A hagyományőrző déli államokban a nem teljes családok aránya alig 5 százalék, a skandináv államokban jóval magasabb. A trendet tekintve Svédország vezet, ahol a gyerekek 22 százaléka nő fel egy szülővel.
Nem csoda, hogy Svédország a szingli szülők álma: az egyedülálló anyák nagyon szép summát kapnak (13 hónapon keresztül megkapják fizetésük 80 százalékát), a gyermekgyógyászat rendkívül magas színvonalon van (Svédországban a legalacsonyabb a gyermekhalandóság, az 5 éven aluli gyermekeket tekintve), remekül szervezettek a csecsemő- és kisgyerek-gondozói intézmények. A bőkezű juttatások ellenére kevés gyermek születik Svédországban.
A szakemberek egy része sötéten látja a jövőt, a hagyományos családmodell alkonyát emlegetik. Másik részük optimista. Szerintük a lányanyaság sosem válik tömeges jelenséggé, mert a legtöbb nő számára ez az út járhatatlan. A magányos anyasághoz ugyanis különleges tulajdonságok szükségeltetnek. Az egyedülálló anyának ismernie kell helyzete minden kockázatát, és képesnek kell lennie megharcolni a harcokat. Azonkívül egyedül kell vállalnia a nevelés minden felelősségét, hiszen a gyermek egészséges fejlődéséhez anya- és apamintára is szüksége van.
Döntöttem
Levélírónk a továbbiakban elmondta: „Van bennem felelősségérzet, de nincs szerencsém a férfiakkal. A pszichológusom szerint az arrogáns, aszociális egyéneket vonzom. Barátnőm viszont azt állítja, hogy a gyengeelméjű pasasokra bukok. Talán igaza van.
Mindig hinni fogok a fehér lovon érkező hercegben, de az elkövetkező tíz évet nem akarom az igazi keresésével tölteni. Mert egyszer csak rádöbbenek, hogy se férjem nincsen, se erős, fiatal testem, amely képes kihordani egy gyermeket. Van elég pénzem, hogy fölneveljem a gyerekemet.
Van segítőkész és kedves családom, és meggyőződésem, hogy mindenben támogatni fognak. Bár pillanatnyilag elképzelni sem tudom, hogyan fogom megmondani nekik, ha mégis terhes leszek. Kérem, ítéljenek el, ha úgy tetszik, én már döntöttem. Lassan elkezdem keresni a megfelelő spermahordozót.”
