Boráros József tejfalusi műhelyében harangokat és csengőket önt. Angyali dal a fülnek, mikor karácsonykor megszólal a csengettyűje...
Boráros József 18 éves korában a csepeli rokonoknál látta először, hogyan öntik ki a bronzot. Magyarországon ugyanis a Kádár-rezsim alatt megengedett volt a kisiparosság, ezért tudtak fémöntéssel foglalkozni. Józsefnek annyira megtetszett, amit látott, hogy ő is elkezdett otthon kísérletezgetni. Amúgy József Pozsonyban elektrotechnikai szakközépiskolát végzett.
A harang az angyalok érkezését jelzi. A kis harangok csilingelése olyan, mintha angyalkák énekelnének. Sokáig a jóságos égi teremtmények érkezéséhez kötötték a csengettyűket. A hagyomány szerint a harang és a csengettyű elűzik a rosszat, és a gyertyával együtt tisztító hatásuk van. Régen ismert mesterség volt a harangöntés, ma lámpással kell keresni fémöntőt. Jó címeket a szobrászok tudnak, mert a Józsefhez hasonlók öntik ki a bronzszobrokat.
Saját lábra állt!
Advent előtt évekig nagy forgás volt Boráros József műhelyében, mert kolompokat, csengőket öntött az ÚĽUV-nak. Ez egy állami cég volt, amely népművészeti termékekkel kereskedett (ma is vannak üzletei). A kommunisták anno imádták az egyéves és az ötéves terveket, József így minden évben kapott tőlük egy munkatervet: ebben feltüntették, hogy hány harangot vagy ékszert kell év végéig legyártania.
– Türelmes ember vagyok – mondja. – De szükségem is volt rá. Ennek a szakmának sok csínja-bínja van, ezért én egész életemben tanultam.
S mielőtt elmélyülnénk a témában, kávét készít a tereferéhez. Ma már nyugdíjas, de még minden nap kijár a műhelybe. Térül-fordul, majd mesélni kezd.
– A telket még a nyolcvanas években vettem. Elöl volt egy kis mórból készült házikó. Az évek alatt átépítettem, megvettem a gépeket, a kemencét, a szerszámokat. Mindent saját erőből!
S hogy mi a különbség? A harang a csengő „testvére”. A jól hangolt csengő testének arányai megegyeznek a harangéval. Az egyetlen különbség, hogy míg a harangnak koronája, a csengőnek füle van. A két „hangszer” hangterjedelme is azonos. A csengő a templomtornyok harangjának kicsinyített mása. Rézből, kevés ón, esetleg ezüst hozzáadásával öntik.
Mikor megkérdezem, hogy mennyi ideig tart egy karácsonyi harang kiöntése, sokatmondóan mosolyog.
– Nehéz bemérni. Kis daraboknál a mester mindig nagy mennyiségekkel dolgozik, akár 100 darabbal is, és akkor egész nap csak önt. Aznapra más munkafázis nincs betervezve.
Én az egészet úgy képzelem, mint ahogy a mézesbábot sütik: van a forma, abba öntik a tésztát, majd kisütik a kemencében. Csak itt a forró bronzot öntik a formába, de itt is a kemencében végzi a harang.
– Igen, első lépés a forma! – mondja József.– Nem egyszer gipszben, nagyobb daraboknál viaszban kapom meg a mintát. Ilyenkor „csak” a leöntés a feladatom. Ha viszont nekem kell a mintát is elkészíteni, az már több időt vesz igénybe. A csengőknél a formázás speciális homokban történik. A kisebb formák egy nap alatt kiszáradnak, elegendő a fűtőtest mellé helyezni őket, s a formából egyszerűen elpárolog a víz.
Autodidakta módon sajátította el a mesterséget. Öntödéjében 1980 óta foglalkozik színesfémöntéssel. A rendszerváltás után önállósította magát mint színesfémöntő. Műhelyében viaszformákat készített, kisebb dísztárgyakat, harangokat öntött, és életnagyságú bronzszobrokat.
– És hogy néz ki egy csengőforma?
– Készítek egy üreget, ami a harang negatívja lesz. Ezt nevezik formának. Ebbe az üregbe öntjük a megolvasztott fémet, ami felveszi az üreg formáját, és megdermed. Utána következik a leöntés, és végül a megmunkálás. Mindez sokáig tart, mert időigényes minden munkafázis. Egy csengőhöz vagy 30 dkg bronz szükséges. A beöntőkanálisokkal is számolni kell, mintegy fél kiló bronzot oda is be kell olvasztani – magyarázza vendéglátónk. – Kezdetben homokba öntöttem a formákat, később kezdtem csak viasszal dolgozni. De a kisebb darabok – a harang, a patkó – homokba vannak öntve.
Harangok, jobbra egy jószágra való szerszámcsengő, előtte három gomb (pityke).
Csiszolás
József a kiöntött darabot egy gépen köszörüli, majd csiszolja.
– A frissen kiöntött harang nem mutatós, olyan, mintha porréteg lenne rajta. Csiszolásnál egy drótkefeszerűséggel leszedem róla az apró piszkokat, amik beleültek a pórusokba. Egy másik gépen történik a polírozás, itt a polírozópasztában viasz és apró csiszolószemcse van. Attól lesz csak szép csillogós a kiöntött harang!
Csengő polírozás előtt és után.
Polírozás után rögtön ablakot nyit. A zaj mellett szúrós szag érződik a levegőben. Eszembe is jut a kérdés, vajon mennyire egészséges egész nap ezt a levegőt belélegezni?
– Nyilván nem hegyi levegő! Eljárok tüdőszűrésre, egyelőre minden rendben van, de észrevenni a felvételeken, hogy mivel dolgozom. A legártalmasabb az öntés, az évek során rengeteg bronzot lenyeltem. Itt valóban ajánlatos maszkban dolgozni. Mikor besüt a műhelybe a nap, látni a fénysugárban a szállingózó finomport. Ezért igyekszem sokat kijárni a természetbe, a friss levegőre. A hobbim a horgászat, már Norvégiában is jártam, de nagy szeretettel járok le a Dunára is.
S hogy a fémöntés magányos szakma-e? József azt mondja, néha elhívja János barátját, aki besegít neki. Vele már jól összeszoktak. Megtudom, hogy két fia van, mindketten a műhelyben nőttek fel. Jó kézügyességgel rendelkeztek, mégsem tudták megformálni a mintákat.
– Nem érezték az anyagot, én meg nem erőltettem. Ők másban voltak ügyesek! – mondja a fémöntő. – Manapság ez már nem vonzó szakma, mert rengeteg munkával jár. Velem is előfordul, hogy nem úgy jön ki egy forma, mint ahogy elképzeltem. Ilyenkor az egészet az elejétől kell kezdeni, és akár kétnapos munkám is veszendőbe megy.
Az alapanyag se olcsó, pedig manapság mindenki az olcsót keresi. Mégis szeretem a munkám, mert látom a végterméket. Nincs is ahhoz fogható érzés, mikor kezembe foghatom a harangot. Az alaktalan fémtömbből kis csoda született.
1 kilós fémtömb!
A réz, a bronz mindig drága alapanyagnak számítottak. A mai ember már nem ismeri fel a rezet, pedig dédanyáink idejében még a függönyök is rézkarnison lógtak, és mikor a karnis elszíneződött, szidollal fényesítették. A réz ugyanis az oxidálás hatására patinásodik. József annak idején a sírköveseknek bronzkereszteket, gyertyatartókat, vázákat készített. Mikor az olasz cégek beléptek a piacra, az emberek tőlük kezdtek rendelni, mert az olaszok az alumíniumos gyártásra specializálódtak. Az alumínium ugyanis nem oxidál, a bronzzal ellentétben nem hagy lenyomatot a sírkövön.
Ebből öntik!
Tégelybe öntött és téglalap alakú tízkilós bronztéglák: ezekből készültek a csengők. Érdekesség, hogy minél több ón van a csengőben, annál szebben szól! A bronz ára hivatalosan: 12 euró egy kiló. Az ár attól is függ, mennyi az óntartalma. Csengőkre magasabb óntartalmú bronzot használnak, ám ha több az ón, az ár is magasabb. A harangokra használt bronz neve harangbronz: ennek 22 százaléka ón, 78 százaléka vörösréz. (Mellesleg az ón drágább, mint a vörösréz.)
Hol lehet színesfémet venni?
József jó ideig Csehországból, Hluk településről szerezte be a bronzot. Ott egy speciális mérő segítségével mérték az összetételét, s ha arra volt szükség, hogy 8 százalék ón legyen a bronzban, akkor 8 százalékosat kapott. Ezt hívják garantált minőségnek! Ma már többnyire a kereskedők keresik meg Józsefet, illetve gyűjtőhelyekről vásárolja fel a fémet.
Pieta
A neves szobrász, Lipcsey György viaszszobra, melyet bronzból fog kiönteni Boráros József, mégpedig viaszveszejtéssel. A komplikáltabb művek (bibliai jelenet vagy egy nagy bronzszobor) készülnek így. A bronz nem faragható, nem vájható, ezért folyékony állapotban kell önteni. Itt József beömlőcsatornákat illeszt a felülethez: ezeken ömlik be a folyékony bronz. Majd jön az égetés: kemencébe rakják a formát, és a kiolvadt viasz helyére beöntik az 1200 Celsius-fokra hevített folyékony bronzot.
(Fotó: Dömötör Ede)
