Történet egy férjről és feleségről, akik a világ két különböző szegletéből származnak. A batyuban még ott van az előző házasságból született kisfiú – és egy közös gyermek. Egy őszinte történet szerelemről, megbocsátásról és a kitartásról.
Bresťák Ildikó és Sunder Raj története Kanadában kezdődik. Kilenc évvel ezelőtt Quebecben bemutatják őket egymásnak: Sunder Ildikó akkori férjének az ismerőse. Később Ildikó egy betegség miatt hazatér Szlovákiába, közben a házassága válságba kerül – és végleg lezárul. Végül hároméves kisfiával, Hugóval hazaköltözik a szüleihez, Érsekújvárba. Igyekszik talpra állni, közben felveszi Sunderrel a kapcsolatot – de már csak az „éterben”. Valami elindul köztük...
Három hónap alatt megbeszélik a jelent, a jövőt és az érzelmeiket. Minden út Rómába vezet – tartja a mondás. Sundernek is az olasz fővárosban van dolga. Ildikó odarepül, hiszen több mint egy éve nem látták egymást. Sunder szülei is ott járnak egy turistaúton: így Sunder bemutatja nekik Ildikót. Átrepülnek Szlovákiába, majd három hét után Sunder visszatér Kanadába. Előtte megegyeznek, hogy három hónap múlva Sunder Érsekújvárba költözik. Itt kezdődik az ő történetük (mindent vagy semmit alapon).
A Malajziában született Sunder Raj grafikus és számítógépes animátor. Élt Kanadában, Brazíliában, Amerikában és Olaszországban. Édesapja indiai hindu, édesanyja pedig kínai keresztény. A négy testvére közül ketten élsportolók, az egyik olimpiai bajnok gyeplabdában, a húga pedig sikeres zenész. Egyik barátjával még Kanadában indítottak egy játékfejlesztő céget, ami azóta is virágzik.
– Szükségem volt a három hónapra, hogy elvarrjam az elvarratlan szálakat, hiszen hat évet éltem Kanadában – kezdi Sunder. – Felmondtam a szolgáltatásokat, az utolsó napon pedig sikerült túladni az autómon. A macskámat a barátnőmnél hagytam, a holmijaimat pedig bedobozoltam, és feladtam Szlovákiába.
Bürokrácia, te csodás!
Jó, hogy az ember nem tudja, mi történik majd vele, mert mindjárt a legelején feladná... Valahogy ezt a tanulságot vonjuk le a történetükből. Ildikó Érsekújvárban született, ahol szüleit mindenki ismeri: édesanyja a helyi könyvesboltot vezeti, édesapja pedig festőművész. Ildikó angol-spanyol szakos tanárként dolgozik az érsekújvári gimnáziumban.
– Sunder októberben érkezett hozzánk. Innentől kezdve 90 napja volt arra, hogy megszerezze az ideiglenes lakhatáshoz szükséges dokumentumokat – folytatja immár ő a történetet. – Szlovákia és Malajzia között nincs bilaterális egyezmény, ezért Sundertől erkölcsi bizonyítványt kértek az összes országból, ahol addig élt. Továbbá a dokumentumot le kellett pecsételtetni négy helyen, Szlovákiában és Malajziában egyaránt. Közben telt az idő, lejárt a három hónap türelmi idő. Sunder a karácsonyt követően Zágrábba utazott, hogy a schengeni övezeten kívül várakozzon a dokumentumokra. Három hét után visszautazott Szlovákiába – még volt talonban egy legális napja „Schengenben”. Másnap Malajziába utaztak a családhoz, szerencsére azalatt megérkezett Szlovákiába a hiányzó dokumentum. Nosza, Sunder vízumot kért az Indonéziában székelő szlovák nagykövetségtől, hogy ismét beutazhasson Schengenbe.
– Őrangyalaink kihúztak minket a kátyúból. A végén minden jól sült el – nyugtázza Sunder.
– Emellett pedig számtalan jó emberrel találkoztunk, akik segítettek! – teszi hozzá Ildikó. Mondhatnánk: minden jó, ha vége jó! Hiszen szerelmespárunk megküzdött a bürokrácia sárkányaival, és immár elsétálhatnak a naplementében – a romantikus filmek általában itt véget érnek. Az élet viszont szürkével is ír, nemcsak fekete-fehérrel.
Kezdeti nehézségek
Minden párnak össze kell csiszolódnia, nem csak azoknak, akik ilyen sebtében költöznek össze.
– Bevallom, nem volt egyszerű a kapcsolatunkat 3D-be beültetni – mosolyog Ildikó. – Az első másfél év kemény volt. Rájöttem, hogy a szép élet mindig döntés kérdése. El kellett dönteni, hogy igenis, elköteleződünk egymás iránt, és megteszünk mindent azért, hogy szerelmünk virága ne hervadjon el. Bár egy nyelven beszéltek (Sunder anyanyelve az angol, Ildikó is bírja a nyelvet), mégis sokszor elbeszéltek egymás mellett. Mert a szavakon túl is van egy mögöttes tartomány, amit a másik nem ismer. S ilyenkor jönnek a gubancok. Ildikó közben rájött: az lesz a jobb, ha ő teszi meg az első lépést; így mutatja meg, hogy mit vár el a másiktól.
– S hoppá, mint kés a vajban, mentünk előre. Eddig nem gondoltam magamról, hogy előítéletes ember vagyok. Én, aki évekig éltem külföldön, világot láttam, mindig úgy tekintettem magamra, hogy elfogadó vagyok. Mégis kevesebb fenntartás volt Sunderben velem szemben, mint bennem vele szemben. Egyszer csak belépett az életembe egy ember, aki igazán nyitott volt! Érvényes, hogy a malajziai emberek nem győzködik egymást, hanem tiszteletben tartják egymás véleményét. Eleinte egy fedél alatt laktunk a szüleimmel. Ez sok kompromisszummal járt – magyarázza Ildikó.
Malajziában etnikumok sokasága él. Az újmalájok és az indiai népen túl a kínaiak képezik a népesség egynegyedét. Itt évszázadok óta együtt él a muszlim, a buddhista, a hindu és a keresztény közösség. Sunder édesapja hindu, kínai édesanyja keresztény, aki az évek során átvette a hindu szokásokat. Malajziában jól megfér egymás mellett a templom és a szentély.
Kultúrák harca
Ildikót Sunder családja úgy fogadta, mintha világéletükben ismerték volna. Nem méregették, hogy kiféle-miféle. Szüleinek picit tovább tartott megbarátkozni a gondolattal, hogy lányuknak egy malajziai férfi a párja. (Aki ráadásul Kanadából érkezett, és nem beszél magyarul.) Sunder és Ildikó édesapja között azonnal kialakult a szimpátia. Kész Activity show volt minden közös ebéd! Bólogattak, s közben a megerősítő „no-no-no” kifejezést használták.
– Igent mutattak, miközben nemet mondtak – meséli nevetve Sunder, akinek időbe telt értelmezni az itteni gesztusokat és mimikát. Az angol, a maláj, a tamil és a francia nyelven túl azóta a magyar nyelvet is jól beszéli.
Három helyszínen
2015-ben Sunder Balin megkérte Ildikó kezét, a következő év áprilisában Érsekújvárban összeházasodtak, augusztusban pedig hagyományos hindu esküvőt tartottak Malajziában.
– Kisvártatva várandós lettem Emma lányunkkal. Szerencsére Sunderrel ugyanúgy gondolkodunk a gyermeknevelésről. Vallom, hogy nekünk, szülőknek kell elsősorban rendben lenni, és igazságban élni, s akkor a gyerekekkel is minden rendben lesz. Sunderrel is azért szerettünk egymásba, mert ugyanúgy gondolkodunk az emberi értékekről. Már első találkozásunkkor az volt az érzésem, hogy olyan, mintha egy utcában nőttünk volna fel!
A családi kirakós
Ildikó sokat tanult a válásából. Mindamellett nem csak Hugónak Sunderrel – az exférjnek és Sundernek is össze kellett csiszolódnia, és a családi játszmákat örökre el kellett felejteni.
– Bevallom, nem volt egyszerű, de tudtam, hogy a fiunk érdekében jó kapcsolatot kell egymással kialakítani. A múltat nem törölhetjük el, és nem is kell. A fiunk születésnapját együtt ünnepeljük a férjemmel, a szüleimmel, az exférjemmel és a szüleivel. A fiam számára ők jelentik a szűkebb családot; és tartozunk neki és egymásnak ezekkel a találkozókkal. Persze, sok munka van benne, mert felül kellett emelkedni a sokáig dédelgetett sérelmeinken.
„A szeretet minden jó mozaikcsalád kötőanyaga” – vallja azóta az anyuka. Hugó édesapja ugyan Prágában él, de naponta beszélnek, s gyakran találkoznak. Mára pedig Hugo Sundert elfogadta második apjának. Nem volt könnyű menet, hisz a gyereknek a válással „minden egész összetört”.
A férjem rendkívül jó szakács, szívesen főz. Bevezetett az ázsiai ételek világába. A szülőket őrölt rizsből és lencseféléből készült dosával vártam, és az anyósom megdicsért. Kell ennél nagyobb elismerés?
– Dac volt benne, sokáig nem akart velem angolul beszélni – mondja Sunder. – Aztán kétszer is kórházba kerültem. Látszott rajta, hogy megijedt, s talán rájött, nem is olyan rossz, ha két apukája van. Valahogy színesebb így az élete, több karaktert ismer meg, többen szeretik. Miután hazajöttem, elkezdett angolul beszélni, és onnantól kezdve engem is apának, dadnek szólít. Kedves gesztus, hogy a négyéves Emma is úgy számol bátyja apukájával, mint családtaggal. A malajziai nagyszülőkkel az interneten tartja a kapcsolatot.
– Férjem családjával kialakítottunk egy nagy családi csoportot, itt osztjuk meg az örömeinket, a bánatainkat, sőt, az aranyköpéseket is. Emellett skype-on rendszeresen telefonálunk. Emma eddig háromszor találkozott a nagyszüleivel, már mentek volna negyedszer is, de egyelőre még a járvány az úr. Ám ők az elzártság ellenére építik a családi kirakóst, ami naponta új és új elemekkel bővül...
Érdekességek
- A malajziaiak életük során rengeteg aranyat vásárolnak: ez számít befektetésnek. 22 karátos aranyat árulnak, ami a legsárgább és legtisztább nemesfém. Az arany napi árfolyama minden aranyművesnél kint van. Szinte minden családnak van házi aranyművese; ott ez bizalmi szakma.
- Jegygyűrű helyett itt nyakláncot szokás adni. Ildikó táliján két aranytallér található, amit még a nagypapa vásárolt a múlt században. A medált, (ez maga a táli) mindig családi szimbólumokkal látják el. A tálit a ruha alatt viselik, nem illik hivalkodni vele, egyedül a szentélyben lehet elővenni.
