Összeállításunkban olvasói levelekből válogattunk. Miként lehet, hogy az ember, akit úgy ismerünk, mint a tenyerünket, egyszeriben idegen lesz?
A megcsalt nő mindig ezt kérdi: Miért döfte a hátamba a kést?
(© Jerzy Palacz; Shirley: Visions of Reality (2013))
Csupa változás
„Hogy miért csalunk? Mára megváltozott a férfiak és a nők közti viszony, megváltoztak az elvárások, változott a házasság és a hűtlenség fogalma is. Régen a monogámia, ugye, azt jelentette, hogy egy nővel vagy férfival éljük le az életünket. Egyetlen kapcsolatunk van egy életen át – ma pedig azt jelenti, hogy egy időben egy kapcsolatunk van. Ez ám azért más. Monogám vagyok minden kapcsolatomban – mondják a mai pasik. Ez ellentmondásnak hangzik, de csak a mai viszonyokat tükrözi. Régen az emberek azért házasodtak, hogy legyen otthon valaki, akivel szexelhetnek.
A mai házasság azt jelenti, hogy házon kívül nem szexelnek. Igen, ez az igazság. Ahogy megváltozott a szexhez való viszonyunk, úgy megváltozott a hűséghez való viszonyunk is.”
Csal minden csókkal
„Régen különbséget tettek a férfi- és a női hűtlenség között. Azt tartották, hogy a férfi a természete miatt hűtlenkedik. A nők azért, mert magányosak, és emberi közelségre vágynak. A férfihűtlenséget nem büntették olyan szigorúan, mint a nő hűtlenségét. Ez így van még ma is. Azonban a nő is ugyanúgy hűtlen, mint a férfi, ugyanazokat a szimptómákat mutatja. Csal, hazudik, elárulja a párját.
A hűtlen fél valójában heteken, hónapokon, sőt, néha éveken keresztül szerepet játszik, azaz hazudik. Minden nap, minden éjjel, minden simogatással, minden csókkal. Volt egy barátnőm, akit a tenyerén hordott a férje, és ötvenéves korukban is virágzó szexuális életük volt, a pasi ma is nagyétvágyú, de a nő is, stb. A nő a szülinapja után levelet kapott a férje szeretőjétől, hogy most már elég, takarodj, én vagyok a férjed mindene, édese, már évek óta... A nő agyérgörcsöt kapott, be kellett vinni a kórházba. Kiderült, hogy a férje már évek óta csalja, s egy időben két családot is tartott. És nem egy ilyen eset van.
Az intimitás szempontjából fontos a bizalom. A hűtlenséggel ez megrendül. A megcsalt fél még nem sejti – a hűtlen viszont már tudja. Minden szavával hazudik, mást gondol, érez, mint amit kimond. Attól a perctől kezdve, amikor különutas lesz, már nem mondhatja el a párjának minden gondolatát, nem lehet őszinte hozzá. S azt is tudja, hogy a párja nem fogadhatja el őt azzal együtt, amivel esetleg hozzá fordulna. Példa: volt egy másik barátnőm, akinek a férje szerelmes lett, de a családjáról sem akart lemondani. Mert a család része – a hiedelmekkel ellentétben – a feleség is, nem csupán a gyerekek. A férj azt akarta, éljenek ezentúl hármasban, hiszen ő mindkettejüket szereti, őt és az új kedvesét is. És ez nemegyszer megtörténik. A férj mindenkinek jót akar, ami annyit jelent, hogy főleg saját magának...
A feleség vagy élettárs ezt a kinyújtott kezet persze nem fogadhatja el. Hiszen ez a történet már nem rólunk szól! A pasik józanabbika ezt jól tudja. Ezért is vigyáz minden szóra, amit kiejt a száján, minden SMS-ére: a telefonját dugdossa, az íméljeit zárolja... Viselkedése megváltozik. A szerető ezzel fölénybe kerül a feleséggel szemben, mert a hűtlen neki mindent elmondhat – a párjának viszont semmit. A szerető tudja, hogy a pasija a feleségével is lefekszik (mert nem igaz, hogy nem tudja), de ezzel együtt elfogadja őt. Ha nem fogadná el, akkor tenne ellene, vagyis szakítana. A hűtlen ember a szerető társaságában teljesen önmaga lehet, nem kell megjátszania magát. Itt végre kipanaszkodhatja a bajait, megértésre és simogatásra talál. Több nem is kell neki – ha több is kéne, akkor elválna.”
„Az a szerető, aki az első két évben nem válik, nem is fog már elválni. Ezt mutatja a gyakorlat, vagyis az élet. Sokszor a megcsalt nő érzékeli a jeleket, hogy a férj már nem gyöngéd, nem őszinte: megváltozott. Kíváncsiskodni kezd, s általában rájön az igazságra. Ha pedig nem nyomoz, akkor valami miatt megfelel neki a helyzet. Nem válik, mert a férjnél van a pénz, a gyerekekkel egyedül nehéz lenne, és a többi, vagy még mindig szerelmes a pasiba, s ezért nem lép. A mechanizmusok, amelyek a sérülésektől védenek bennünket, mindenkinél másképpen működnek. Sok nő homokba dugja a fejét, és racionális magyarázatot ad a szokatlan viselkedésre: »Szegény férjemnek rengeteg munkája van, azért dolgozik késő estig.« »Hát igen, most nem lehet, mert fáj a hasa.« Ezeket mondjuk magunkban, és egy ideig meg is elégszünk a magyarázattal. Csak éjjel ébredünk fel vízben úszva. Mert tudjuk, hogy itt valaminek lennie kell...
De nem merünk lépni – egészen addig, amíg már nem lehet nem észrevenni az árulkodó jeleket (rúzsfoltokat, SMS-eket, kimaradásokat, hisztériás rohamokat). Mert a másik mindig bennünket fog vádolni a beállt helyzetért. Mi vagyunk az oka annak, hogy ő csalásra kényszerült. S akkor jön a nagy kérdés: miért?”
Ki a legjobb?
„A mai ember már nem a vagyonok egyesítése céljából köt házasságot (bár van, ahol még ez a fő ok), hanem azért, mert megtalálta azt, aki számára a legjobb a világon. Igen, a hűtlenség ezért okoz olyan mély sebet. Amikor a férjünk egy másik nőt választ helyettünk, akkor a hűtlenségével azt közvetíti felénk, hogy már nem mi vagyunk a legjobbak. Van nálunk jobb is. Ezt az érzést persze a megcsalt fél nem bírja elviselni. Ezért lép, s beadja a válást. Vagy tűr, de nincsenek illúziói, s ő is megkeresi magának a kiskapukat (visszaüt, és ő is csalni kezdi félrejáró párját).”
Hogyan születik a hűtlenség? Talán meglepő, amit írok, de a hűtlenség jóval előbb elkezdődik. Vannak családok, ahol a férjek mindig is csaltak. S ez generációról generációra öröklődik. A kutatások kimutatták, hogy az elvált szülők gyermekei maguk is könnyebben válnak, sőt, még az okok is gyakran hasonlóak. A hűtlenség gyökereit néha a család történetében kell keresni. Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja szerint a kislányok mindig az édesapjukhoz akarnak feleségül menni, a fiúk pedig az anyjukat akarják feleségül venni. A szó átvitt értelmében ezt teszik felnőttkorukban is, csak nem tudnak róla. Ebben az a legrosszabb, hogy mindezt nem ismerjük fel! Ezért aztán keresünk, keresünk, míg olyan valakit nem találunk, aki megfelel a belénk kódolódott paramétereknek. Ugyanakkor nem biztos, hogy akivel élni akarunk, azzal tudunk-e élni...
(© Jerzy Palacz; Shirley: Visions of Reality (2013))
Rejtett igények
Kapcsolatainkba bizonyos elképzelésekkel lépünk. Feltételezzük, hogy a társunk majd úgy fog viselkedni, hogy elégedettek leszünk vele. Hiszen mi egymásnak vagyunk teremtve! Ez van a tudatunk legmélyén, de ezt mi csak gondoljuk. A társunk egyáltalán nem tudja, hogy milyen elképzelések élnek mibennünk, és milyen igényeink vannak. A nő így gondolkodik: „Nagy családot szeretnék (amilyen a mi családunk volt), családi házban fogunk élni a kertvárosban (ahogy a szüleim), hétvégeken kirándulunk a családdal, vagy elutazunk valahová (ahogy mi tettük gyerekkorunkban a szüleinkkel).”
A pasi fejében más gondolatok járnak: „Egy gyerekünk lesz (mint a szüleimnek), lesz egy szép lakásunk a belvárosban (mint a szüleimnek), sok időt szentelhetek a focinak meg a barátaimnak (mint az apám).” A nagy lamúrban félretesszük ezeket az elképzeléseket, és azok ott szunnyadnak a csöndben és sötétben, egészen addig, míg szóba nem kerül a második gyerek. Vagy a költözés (no, végre!). És akkor bizony készüljünk fel arra, hogy nemsokára megjelenik a titkos harmadik. Hiszen a pasink teljesen mást akar, mint mi, és hiába magyarázzuk ezerrel, mi mit akarunk, nem akar bennünket megérteni.
Mindegy, mi lesz a kiváltó ok, mindegy, hogy a házaspár melyik tagja figyel fel a szomszéd irodában dolgozó kollégára, melyikük talál megértő levelezőtársat a Facebookon.
Az egész ügyet felgyorsíthatjuk, ha nyomást gyakorolunk a pasinkra, hogy fogadja már el a mi felfogásunkat. (Legyen már gyerekünk!)Ezért nagy előny, ha ismerjük jövendőbelink családját. Persze ilyenkor is lehetnek problémák, például a saját családunkkal. Én biztos nem fogok falun élni, és gürcölni látástól vakulásig (mint a szüleim). Nem akarok olyan férjet, akinek mindig el kell utaznia valahová (mint az apámnak). Ám a hasonló a hasonlót vonzza, ezért sokan pontosan úgy élnek, ahogyan soha, semmilyen körülmények között nem akartak volna élni.
Az együttlét néha üzlet
„Vannak olyanok, akik »üzleti« kapcsolatot kötnek. Ezek azok a pasik és nők (a szexcicák öntudatos nőcik például), akik »tudják, mit akarnak«. »Legyen házam, hozzá egy BMW-m meg egy jó kövér bankszámlám.« És a feleségnek legyen »hármas melltartója, nulla cellulitisze, és bombázó legyen az ágyban«. Ám az ilyen »üzlet« sem véd meg a hűtlenség ellen. Tudatalattink nagy csirkefogó! Mert mindig mást akarunk, soha nem azt, ami (vagy aki) kéznél van. A jólétbe is bele lehet szokni, mert eltűnnek a kihívások...”
A megcsalás után
Delphoiban ez áll az Apollón-szentély bejárata felett: „Gnothi szeauthon”, azaz „Ismerd meg magadat”. Ezt az egyszerű tanácsot, sajnos, nehéz megvalósítani. Akinek sikerül, az ismerni fogja a saját rejtett igényeit, és a társával is beszélni tud róluk. Egyszer egy katolikus paptól hallottam, hogy a szerelem arról szól, hogy két ember megismeri egymást, és megtanulja elfogadni a másikat. Éppen a feltétlen kölcsönös bizalom, saját sebezhetőségünk és a másik sebezhetőségének a tudata szilárdíthatja meg kötődésünket. Egyébként neurofiziológiai szempontból az említett út során kezd termelődni az oxitocin, az a hormon, amely a másikról való gondoskodást ösztönzi. Persze, ez a hosszú, sokszor évekig tartó út közös igyekezetet kíván. Ám nincs egyszerűbb recept a hűtlenség megelőzésére.
