Ha megcsaltak bennünket, mindennek vége. Vagy mégsem? Miképp állhatunk ismét talpra? Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne a gyerekek igyák meg a levét a szülők krízisének?
A hűtlenséget régen becstelenségnek tekintették. Ma már kérdés, hogy mi számít egyáltalán megcsalásnak. Az is, ha a párunk mással csetel? Miként születik a hűtlenség? Kérdéseinkre Mátyus Zoltán pszichoterapeuta válaszol.
Sok mindenben különbözünk. Egy dologban azonban hasonlítunk. Szeretnénk boldogságban élni párunk mellett. Aztán jönnek a rohanó mindennapok, a rosszkor kimondott rossz szavak, a „fal felé fordult“ éjszakák. Vajon mivel rontjuk el?
A hűtlenség nem attól hűtlenség, mert én azt gondolom, hogy valami olyat csináltam, amit nem kellett volna. Hanem attól, hogy a másik csalódik-e bennem, ha megtudja a vétkem?
Ha szerelme szépen viselkedik, ha semmi gyanúsat nem észlel vele kapcsolatban: ne kételkedjen, és adjon szabad folyást az eseményeknek. De, ha felvillan agyában a figyelmeztető jelzés, ha egy belső hang azt súgja, vigyázzon, akkor könnyen lehet, hogy valami nincs rendben ezzel az úriemberrel...
Nemrégiben érdekes felmérést készítettek Szlovákiában a hűtlenségről. Úgy tetszik, az emberek jelenvalónak és törvényszerűnek fogadják el a hűtlenséget: egyszer téged csalnak, máskor te csalsz...
A szerelem örökláng, ugyanakkor az idő gyakran próbára teszi. Akit egyik nap még valósággal istenítünk, azt a másik nap tiszta szívünkből gyűlöljük. Vannak, akik szerint ez az igaz szerelem.