Tisztelt Szerkesztőség! Harmincnégy éves vagyok, a férjem három évvel idősebb. Hét évvel ezelőtt házasodtunk össze. Van egy hatéves fiunk és egy négyéves lányunk. Fél évvel ezelőtt a férjem bejelentette, hogy beleszeretett egy huszonhárom éves pincérnőbe, és ezentúl vele akar élni. Azt mondta, hogy mindent nekünk hagyna, ha nem állok a boldogságuk útjába.
Sokként ért ez a bejelentés. Nem voltak nagy vitáink, és a szexuális életünkkel sem volt gond. Vagy csak én nem vettem észre semmit? Nem próbáltam visszatartani a férjemet, ígyösszeköltözött a szeretőjével. Szombatonként programokat szervezett a gyerekeknek. A kislányom aztán kijelentette, hogy nem kér semmit a születésnapjára, csak azt, hogy apu jöjjön vissza hozzánk. A férjemből is kibukott: mégis inkább visszaköltözne. Az a gyanúm, hogy időközben rájött: a nagy Ő a hétköznapokban nem olyan tökéletes.
Még azzal is előrukkolt, hogy ő már korábban is megcsalt. Ezt most csak azért mondja el, tette hozzá, hogy tiszta legyen a lelkiismerete. Én pedig döntsem el, hogy le tudom-e nyelni a békát. Nem tudom, mit tegyek. Ha visszafogadom, és később megint félrelép, azzal érvelhet majd, hogy egyszer már megbocsátottam, s benne volt a pakliban, hogy újra meg fog csalni. Ha viszont beadom a válókeresetet, a gyerekeimet rövidítem meg. De nem bízom meg benne, nem és nem, s ez emészti a lelkem...
Egy megcsalt feleség
Kedves olvasónk!
Mai, önmagából kifordult világunkban, sajnos, mindenki csal mindenkit mindenkivel. Aki hűséges, azt baleknak nézik! Ez szerintem abból adódik, hogy úgy gondoljuk: mindig van jobb. A másik ember árucikk, amit vissza lehet dobni. NEM értékeljük, és NEM becsüljük értékén a párunkat. Kijár még nekem más öröm is – gondoljuk. Minek mondjak le bármiről is! Egyszer élünk. Leveléből kiderül, hogy hét éve házasodtak össze,és ezek alatt az évek alatt Ön két gyermekkel ajándékozta meg férjét. S míg Ön javarészt a neveléssel foglalatoskodott, ő szépen „beszerelmesedett”. Jómagam is áldozat voltam, és bizony énsem vettem észre semmit, csak mikor már késő volt. Akárcsak Ön!
Tény, hogy gyermekeimre koncentráltam. Aztán feltettem ugyanezt a kérdést, amit Ön. Csak későn kaptam választ, ami bizony egyszerű és nagyszerű. Csak éppen anyáink és nagyanyáink ezt a bölcsességet nem tartották fontosnak elmondani nekünk. Szóval, a helyzet az, hogy a NŐ a maga nemében: fantasztikus. Olyan, mint egy kaméleon, aki sok szerepet hivatott betölteni. Ahogy telnek az évek,úgy változnak a szerepek. A NŐ eleinte fiatal lány, aztán szerelmes asszony, tele tűzzel, akinek ölelő karjaiban megpihen a szeretett férfi. Utána óvó anyává változik, aki képes bármit megtenni a gyermekeiért. Ilyenkor átrendeződik a hormonháztartás is, és a nő főleg az anyaságra koncentrál. Mi tagadás, az addig babusgatott férfi háttérbe szorul.
És végül, úgy negyven év körül, amikor a gyerekek felnőnek, az anyából újranő lesz, aki szeretné megélni a romantikus szerelmet. A nagybetűs szerelmet! Ön most az anyaság fázisában van. Valljuk meg őszintén, ez az az állapot, amikor nőiességünk kicsit háttérbe húzódik: ha a gyerekszobából sírást hallunk, csapot-papot otthagyva rohanunk gyermekünkhöz. Életünket a gyermekünk tölti ki.
A legtöbb férj ilyenkor félrelép, máshol keresi a babusgatást. Nem érti, mi történik a nővel, hol van az a tűz – és bizony sokan féltékenyek lesznek a gyerekekre. Sokan azt mondják: én nem ezt a nőt vettem el feleségül! Nem is tudom, mi történt vele.
És talán itt az a pont, ahol nyakon lehetne csípni az ördögöt. A rontás ördögét! Talán ha a nőt és a férfit előzetesen felkészítenék erre az időszakra, a férfi toleránsabb lenne – és a nő igyekezne megőrizni a „hálószoba” melegét. Persze, ez tudatfüggő is. Egy magasabb tudatszintű férfi, aki tudja ésérti, mi zajlik most a feleségében, nem hagyja magára a nőt, hanem együtt lesznek erre az időszakra anya és apa, együtt élik meg a születés csodáját.
Visszatérve az Ön esetére: férje most hazakészül a tévutakról. A döntés az Ön kezében van. Tanácsot nemigen lehet adni. Érdemes belenézni a szívébe: szereti ezt a férfit annyira, hogy tudna vele egy háztartásban élni, egy ágyban aludni, együtt hálni? Itt most ne hárítson, hogy a gyerek kedvéért teszi, mert akkor mártírt csinál magából. Ha a válasza NEM, akkor érdemes a következő lépésen gondolkodni. Esélyt kell adni egy új „életnek”. Erre mindkettőjüknek joguk van, hisz úgy néz ki: nincs tovább közös útjuk. Ha a válasza IGEN, akkor viszont remélhetőleg tudja, mit tegyen.
Bármelyiket is választja, van egy elengedhetetlen valami: a megbocsátás! Direkt ezt hagytam a végére, mert ez az egész történet kulcsmondata. Hogy miért? Mert döntsön így vagy úgy: ez a legfontosabb. A megbocsátás érzékeny jószág, mert áldottá vagy átkozottá tudja tenni az ember életét. Megbocsátani nem lehet parancsszóra. Mégis erre ösztönzök mindenkit, aki problémáival felkeres. Mert megbocsátani jó, nemes, magasztos dolog. Az, aki szívből meg tud bocsátani, abban a szeretet is magasabb szintre lép.
