Andreával egy meghallgatáson találkoztam először. Lélegzetelállító látvány volt. Ilyen lehetett a fiatal Sophia Loren, lágy és puha, mégis éles, a szeme egy titkos kert, amelyben elveszhetünk. Mi a női szépség: áldás vagy kárhozat? Ezt kérdeztük tőle.
Nagy Andrea egy nógrádi palóc faluból, Ragyolcról származik. Tanulmányait a budapesti Corvinus Egyetem média és kommunikáció szakán kezdte, majd Debrecenben a Média Akadémia újságíróképzését végezte el. 2018-ban szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozott a LocAllnak és a Régió TV-nek, 2021-től az MTVA tudósítója, a Duna TV bedolgozója, az RTVS szerkesztője, valamint a Ma7 munkatársa és műsorvezetője. Szabadidejében sportol, és soha nem elég fáradt ahhoz, hogy az esti könyvolvasást kihagyja. Kedvence Clarissa Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok című könyve, mely a nőiséggel foglalkozik. Andrea ízig-vérig nő: ezernyi interjú és műsor után sem veszít fényéből őszinte és bájos mosolya. (© Fotó: Rabec László)
Ha felveszek egy nőies ruhadarabot, beszárítom a hajam, sminket dobok magamra, az azt jelenti, hogy szép és magabiztos, de egyben nőies is vagyok? Aki válaszol: Nagy Andrea (Ragyolc, 36, műsorvezető).
– A nőiség összetett fogalom, nincs rá leírás, csak közhelyek, melyek fájnak, mert a tökélyt írják le. Mitől érzi magát nőnek egy szép nő?
– Valahogy minden velem kezdődik, azzal, hogy én hogyan érzem magam a bőrömben. Mint minden tini, én sem voltam megelégedve magammal (dicséretek ide vagy oda). Tizenöt éves lehettem, mikor kezembe akadt egy könyv: Az öngyógyítás művészete. Belelapoztam, és nem bírtam letenni. Később elindultam a téma után, előadásokra és tanfolyamokra jártam; technikákat sajátítottam el, amelyekkel megnyugtathattam a háborgó lelkemet. Tudom, hogy ma már sok mindent túlpszichologizálnak, de nagyon hálás vagyok a fiatalkori énemnek, hogy annyit foglalkozott önfejlesztéssel. Enélkül valószínűleg nem tartanék ott, ahol most vagyok. Mára kis szerénységgel kijelenthetem, hogy sikerült elfogadnom magamat. Nőiség terén alapfeladatunk önmagunk elfogadása. Jó, ha ismerjük a gyengeségeinket, és szemmel láthatóvá varázsoljuk az erősségeinket.
Mindenkinek önmagához képest kell megugornia a saját legjobb verzióját sikerben, teljesítményben és kinézetben egyaránt. Kihozom magamból a legjobbat, s utána boldog vagyok.
– Ezzel folytathatjuk is: mi, nők nagyon nem vagyunk kibékülve a saját testünkkel. Egy szép nőnek is vannak olyan részei, melyeket kevésbé szeret?
– Mi, nők úgy vagyunk bekötve (nem tudom, miért), hogy minden tökéletlenséget kiszúrunk magunkon. Nagy az orrunk, eláll a fülünk, ceruzavékony az ajkunk, kicsi a mellünk és még sorolhatnám. A bolhából elefántot csinálunk. A fókusz a külsőnkön van: ahogy mondják, egy nő sohasem lehet elég szép, mert ha szép, akkor nem elég okos – és fordítva. Ez talán még onnan ered, hogy a nő régen csak a külsőjével juthatott előre, hisz nem tanulhatott, nem dolgozhatott; a szép nők jobban mentek férjhez, ezért jobb sorsuk volt. Ez megváltozott: ma a nőnek saját egzisztenciája, karrierje lehet, de a régi sémák hatnak – még mindig a kinézet a fontos. Pedig ma is csak abból tudunk főzni, ami megadatott. Ha gömbölyű az arcunk, abból nem lehet szív alakút csinálni. Mikor eldöntöttem, hogy fogszabályozót szeretnék, az első fogorvos műtéti korrekciót javasolt, ami megváltoztatta volna a karakteremet. Nem mentem bele. Nekem a fogsorom a szexepilem, hiszem, hogy a tökéletlenségeinktől vagyunk egyediek. Mivel ma már a barátja vagyok a testemnek, igazából nincs, amit átoperáltatnék magamon.
– A nő irigyli a nála szebb nőt, nem tud leszokni a rivalizálásról, pedig az erényeivel is kiemelkedhetne. A féltékenység, az irigység és a vetélkedés hatalmas pusztításra képesek. Hogy kezeled az ilyesmit?
– Az ítéletalkotás ösztönös működésünkké vált, így szinte elkerülhetetlen, hogy ne kapjunk a nőiségünkkel kapcsolatban megjegyzéseket. Irigység és pletyka mindig is volt, a mérték a kérdés. Most talán azért beindult valami, egyre többet beszélünk a női körökről és női testvériségről, arról, hogy mi, nők átadjuk egymásnak a tapasztalatainkat. Okosabb ugyanis útmutatást adni egymásnak, mert egyedül ez fog segíteni, ha elakadunk. Nem gondolok nagy dolgokra, nem kell minden percben a világot megváltani. Vajon hány jó szándékú baráti „nőcis” beszélgetésünk volt arról, hogy mennyi sminket tegyünk fel ahhoz, hogy bepasizzunk? Valljuk be, nem sok. Helyette kényszeresen próbálunk a másik nőhöz hasonlítani. Önmagunk másokhoz való mérése persze normális és hasznos dolog, hiszen segít abban, hogy elhatárolódjunk másoktól, és megerősítsük önazonosságunkat. Az egészséges szinten tartott irigykedés pedig akár a fejlődés útjára is vezethet bennünket. Jelentheti számunkra a hajtóerőt; valamit, amiből meríthetünk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot. A lényeg, hogy tudni kell a mérleg nyelvét középen tartani.
– Szeretnek téged a nők? Mindig is őszinték voltak a barátságaid?
– Tíz-húsz éves barátságokról beszélünk. A gyerekkori barátaimban mindig is bíztam, bármiben lehet rájuk számítani. A jegyesemet is a régi baráti körömből választottam – vagy így hozta a sors? Nem is tudom. Ha szórakozni mentünk, nem volt gond soha. Ellenkezőleg, inkább bennem alakult ki valamiféle irigység az egyik barátnőmmel szemben. Nagyon eszes, stílusos és jó humorú ember, ebből adódóan jobban le tudta kötni a társaság figyelmét, mint én. Egy vicces szituációt azért elmesélnék: Az egyetemi éveim alatt az egyik partin kiszemelt magának egy pasit, akinek voltaképp én tetszettem. Akit pedig én szúrtam ki, annak meg pechemre a barátnőm tetszett. A végén jót nevettünk, és hazamentünk. Nem vagyok pasitolvaj!
– Egy szép nő is lehet irigy? Az, akire az egész világ irigykedik?
– Annyi bensőleg szép nővel találkozunk – főleg én, aki annyi nőt meginterjúvolok a munkám során. Nem szégyellem, hogy alkalmanként megkísért az irigység. Milyen jó neki! Miért nem jutott nekem is az ő csodáiból? Szerencsére képes vagyok ezt azonnal motiváló erőbe, csodálatba, igyekvésbe átfordítani. Mert pár perc múlva már azt kérdezem magamtól: Mit tehetek azért, hogy én is elérjem önmagam legjobb verzióját?
Soha nem leszek olyan csajos vagy okos, mint ő, de én is kihozhatom magamból a legjobbat. Szeretem a szépet, akkor is, ha nem magamban látom meg. Mindenki máshogy, másként szép, most már tudom.
– A szép nőktől félnek a férfiak: ez is közhely. Igaz közhely?
– Persze, van ilyen, de szerintem csak arra a férfira érvényes ez, akinek alacsony az önértékelése. Nekem sem ment mindig az ismerkedés. Azoknak a barátnőimnek volt sikere a pasiknál, akik bájosak, kedvesek voltak és mosolyogtak. Egyszóval akik nőcisek voltak. Egy idő után rájöttem, hogy bennem van a hiba, hisz jégkirálynőként kerestem a páromat. (Persze sikertelenül.) Általában olyanok találtak meg, akik csak a „szép nőt” akarták, vagy virágról virágra szálltak.
– Hogyan sikerült változtatnod? Ez a legnehezebb dolog, hogy valamiben mások legyünk, mint amilyenek vagyunk...
– Annyi héj volt rajtam, mint egy hagymán. (Azt pedig jól tudjuk, mennyi időbe és könnybe telik, míg megpucolunk egy hagymát.) Sokáig megközelíthetetlen voltam, a „konyhapszichológia” sem segített rajtam. A pesti egyetemi éveim alatt felkértek statisztának különböző reklámfilmekbe. Ez aztán javított az önbizalmamon, évről évre egyre jobban éreztem magamat a bőrömben. Állandóan nyitott szemmel jártam, hogy kihozzam magamból a bennem kucorgó nőiséget, a szeretetre vágyó kis nőt. Tudjuk, hogy a férfiakban is jelen van a női energia, illetve a nőkben is van férfias energia. Pár évvel ezelőtt találkoztam egy hölggyel. Erős női energiával rendelkezett, lehengerlő volt a kisugárzása. Az elején nem értettem, hogy én miért nem tudok nőies lenni, ő pedig miért tud... Akkor döbbentem rá, hogy bennem is ott van a női energia, csak én nem jól használom. Rájöttem, hogy a női oldalamat kell megerősítenem, s nem mindegy, hogy milyen helyzetekben nyúlok a férfi energiáim után.
– Elárulod a váltás receptjét?
– Nehéz általános receptet adni. El kell hagyni a ránk tapadt férfias mintát, és engedni kell, hogy érvényre jusson bennünk a női lágyság. Én a nőiséget az öltözködésemmel is próbálom erősíteni, általában szoknyát hordok (állítólag akkor veszünk szoknyát, amikor nők akarunk lenni), de a megnyilvánulásaimra is odafigyelek. Nem rontok be sehová, nem csapom le a táskámat, picit lassabban, nyugodtabban mozgok, kihúzom magam az asztalnál... A külsőségek támogathatják a nőiességünket; ám ha csak a héjak vannak meg, de belül üresek vagyunk, akkor egy vonzó ruhadarab nem fog bennünket megváltoztatni. Sőt, elképzelhető, hogy ellentét fog feszülni a látvány és a kisugárzunk között. Először belülről kell felépítkezni. Emellett odafigyelek magamra, a szükségleteimre is, kezdve azzal, hogy elég vizet igyak és eleget aludjak, vagy elmenjek mondjuk masszázsra. Ez persze nem egy „titkos recept”: ez csak az én útkeresésem receptje. Igazából azt az üzenetet szeretném átadni, hogy lehetőségünk van formálni a saját hozzáállásunkat és a saját női önbizalmunkat.
– Rád néznek, mikor valahova belépsz. A párod nem féltékeny rád?
– Nem. Erős a kapocs és a bizalom köztünk. Nem én hordom a nadrágot, nem kapitánykodom, mikor vele vagyok. És ő ezt viszonozza, mert udvarias, figyelmes, vagyis nem szólal meg benne a csengő, hogy „Helló, itt van egy vetélytársad”. Az igazat megvallva, inkább én vagyok féltékeny rá, a világ kincséért sem adnám oda másnak! Tigris vagyok legbelül. (Nevet.)
– Mit gondolsz, ebben a káoszos korban jó nőnek lenni?
– Minden időben a nő volt a szimbóluma a szépségnek és a művészeteknek. Valljuk be, hogy a nő a szépség képviselője: senki más nem tud olyan szép lenni, mint egy nő! Ha ez a kép elhomályosodik, felborul minden. A kérdés összetett, a válasz szubjektív. Koronként változik, s vele együtt a szépségideál. Most egyenarcok jönnek velünk szembe az utcán, divat a villantás, a plasztikázás... De úgyis az nyer, aki megtalálja önmagát. A fiatal nőknek a testedzés, a külső ápolása mellett a lelki szépségre, az erkölcsi jellem fejlesztésére is figyelmet kell fordítaniuk. A szépség életforma! A külső szépség fokozódhat a belső értékek által. A kevésbé szép külsőt is szebbé tudja varázsolni a belső szépség, mert lelkivé teszi az egész megjelenést
