Karácsonyi horgolt angyalkáik ejtettek rabul bennünket. Akkor elhatároztuk: idén karácsonykor a hegyétei horgolóklub lesz a vendégünk. Íme!
A horgolás egyáltalán nem divatjamúlt, sőt! A hegyétei Őszirózsa nyugdíjasklub lelkes nagymamái közösen hódolnak szenvedélyüknek. Találkoznak, beszélgetnek, s közben a kezük alól szebbnél szebb alkotások kerülnek ki.
Mielőtt elindulok, előszedem a szekrény mélyén lapuló horgolótűimet – és a finom fehér fonalat. Valamikor az ősidőkben engem is elkapott a láz. Nem is olyan nagy boszorkányság, s már kész is volt egy apró virág. Aztán – egy újabb fellángolás után – a horgolózacskó a szekrény mélyére került, hogy most újra előbányásszam... A szoba magányában belepirulok sikertelen próbálkozásaimba.
A hegyétei Őszirózsa nyugdíjasklubban viszont már lázas munka folyik. Egyesek kezében kötőtű, másokéban horgolótű. Csupa fiatalos, jó kedélyű hölgy dolgozik itt lázasan.
Van, aki épp sálat készít, más a karácsonyi dekorációkon dolgozik. Szinte futószalagon készülnek a szépséges gömbök, harangok és angyalkák. A klub karácsonyfáját díszítik velük, amelyet a községi karácsonyon állítanak fel.
Az idei fa fehér, világoskék és lila színben fog pompázni. Na, nem harsány vagy komor sötétlilában, hanem finom, halovány mályvaszínben. (Amúgy kevesen tudják, hogy a lila a karácsony hagyományos színe.) A formás fenyő toronydísze egy mályvaszín csillag lesz, melyet épp most illesztenek a próbafa csúcsára.
– Hetente kétszer járunk össze – mondják. – Hétfő délután kézimunkázunk, szombatonként pedig jönnek a férfiak is. Kártyáznak, beszélgetnek, ám a mi kezünk még akkor is jár. Horgolás közben ugyanis nagyokat lehet beszélgetni!
Erről magam is megbizonyosodom. Az asszonyok keze egy cseppet sem pihen. A terem teli van kézügyességük számtalan bizonyítékával. Az egyik sarokban épp tavasz van: horgolt virágok, csinos kalapok és díszes tojások köszöntenek. A másik szegletben szépséges terítők, kicsit arrébb divatos kézitáska pihen.
Az elkészült angyalkát cukorsziruppal kikeményítik és még nedvesen egy temetői mécses kupakjára húzzák. Ettől lesz a szoknyájának szép formája.
– A horgolás egyáltalán nem divatjamúlt vagy gagyi. Figyelemmel kísérjük a trendeket: a színektől a formákig – mondja Navrátil Edit, a klub oszlopos tagja. – Mert mi hordjuk is, amit elkészítünk. Nem csupán mellényeket, pulóvereket is horgolunk. A táska, sapka, sál és terítő szép ajándék lehet, melyet egy fiatal is szívesen fogad. A terítőimre különösen büszke vagyok, ugyanis ezek az erdélyi eredetű zsinórhorgolással készültek.
Sokáig csupán csak csodáltam ezt az érdekes technikát, ám nemrégiben sikerült elsajátítanunk. Jó kapcsolatot ápolunk a bősi nyugdíjasklubbal, ők tanították meg nekünk a fortélyokat. Cserébe mi is mutattunk nekik néhány fogást. Most is tanulni készülünk hozzájuk: a horgolt adventi koszorú készítését fogják bemutatni.
– A kölcsönös tanulás nagyon fontos nálunk – veszi át a szót Dusánszky Magdolna, mindenki Magduska nénije, a klub korelnöke. Ő a falu krónikása, és tapasztalatával gyakran segíti a klub tagjait. – Jólesik összejönni, beszélgetni, közösségben lenni. Mindenkit hívunk, hogy jöjjön közénk. A fiatalokat is várjuk, nem kell hozzá horgolni tudni. Az majd jön később. Az itt ülők közül is vannak páran, akik csak tavaly kezdték, és máris gyönyörűségek kerülnek ki a kezük közül – mondja szerényen.
Közben letelepszem Kiss Erzsébet mellé, aki épp most „kezd bele” egy újabb angyalkába.
Próbálom követni az Erzsi néni fejében megszülető mintát, s ő mondja is, magyarázza is rendületlen, de valahol a szárnyak táján teljesen elveszek a pálcák és láncszemek világában.
Fonalból 25 láncszemet szedek föl, 5-ből gyűrűt formálok.
Nem lesz ebből pontos minta, keseredem el. Ő azonban megnyugtat: aki ért hozzá, annak egy nagyító is elég. Ők is így csinálják. Ha megtetszik egy horgolt darab, nagyítóval megvizsgálják a képet, és indulhat is a munka. Ha hiányzik valami, a fantázia pótolja.
Az angyalka elkészült fejét fehér pamuttal vagy vattával tömöm ki.
A klubtagok azonban nemcsak a klubhelységben üldögélnek, hanem kiveszik a részüket községük kulturális életéből is. Gulyást főznek, találkozót szerveznek, jótékonykodnak. A községi karácsonyi ünnepségre kiállítással készülnek.
A büszke nagyik minden évben összeszedik a falu legszebb kézműves termékeit, és kiállítják azokat a kultúrház nagy körasztalain. Kilenc évvel ezelőtt 10 asztallal indultak, tavaly már 29-re volt szükség ahhoz, hogy minden szépséges művet kiállíthassanak. Ilyenkor érkezik a falu Mikulása is. (A falu örökös Mikulása az őszirózsások elnöke, Végh József, aki a gyerekeket a nagyik által sütött édes mézessel jutalmazza.)
A mikulásos képet Magduska néni horgolta.
A kiállítás megtekintése díjtalan, de aki dob a kihelyezett urnába, az az őszirózsás nagyik horgolt jutalmában részesül. A befolyt összeget az iskolára vagy rászoruló gyerekekre fordítják. Már gyűlnek a hóemberes kitűzők és a ropogósra keményített, hófehér karácsonyi díszek. Tavaly is több mint kétszázra volt szükség!
Zsinórhorgolással készült terítő.
A látottakon felbuzdulva búcsúzkodom: kedves vendéglátóimtól újra kedvet kaptam, hogy nekiveselkedjem a mostohán száműzött, egykori hobbinak.
Este meg is próbálom! Tényleg…
