Idén is útnak indult Bélyből a nagy szakállú Mikulás, hogy bejárja a Bodrogközt*. December 5-én felnőtt, gyerek egyaránt megtakarítja a cipőjét és a csizmáját, s azzal a reménnyel bújik este az ágyba, hogy neki is pottyant valamit. Minden becsületes Mikulás várja a nagy napot; így van ezzel Salaba István is.
Ötödikén éjjel a világ egy kicsit szebbé, jobbá és boldogabbá válik. Startol az ünnepi varázs.
Hinnénk-e, hogy a mostani ajándékosztó Mikulás képe – sapka, szakáll, öv, piros köpeny – New Yorkból ered? Miklós püspök valós személy volt, a 300-as évek elején élt a mai Törökország területén. Életében segítette a szegényeket: az éj leple alatt aranyat vitt egy szegény ember három lányának, s letette a csomagocskákat az ablakba. Ezért nevezték később a gyerekek védőszentjének, s már akkoriban is nagy szakállal ábrázolták – de akkor még barna kabátot viselt.
Szent Miklóst először az egyik összevissza röpködő pogány isten, a nagy hasú Odin hasonmásaként jelenítették meg.
A korai kereszténység időszakában ugyanis szokásban volt, hogy a régi pogány istenek megjelenését kopírozzák rá a keresztény szentekre, hogy így tegyék népszerűbbé őket.
Amerikából jött!
Az a sok vizuális elem viszont, ami a mai Mikulásokat jellemzi, Amerikából származik. 1863-ban egy amerikai karikaturista, Thomas Nast egy magazin felkérésére megalkotott egy illusztrációt egy jóságos arcú, fehér szakállas bácsikáról: ez a kép tekinthető a mai Mikulás-ábrázolások ősének. Később Nast a püspök eredetileg barna kabátját átszínezte pirosra – azóta piros a Mikulás köntöse.
Emiatt Pista bácsi beöltözésének is piros a vezérszíne. A hetvenes éveiben járó, legalább 30 éve hivatásos Mikulásként ténykedő Salaba István rendkívül komolyan veszi a feladatát: úgy érzi, hogy december életének legboldogabb hónapja.
December elején Salabáéknál minden a piros kabát körül forog; és Pista bácsi ugyanúgy várja az ajándékosztást, mint a gyerekek. Bizony voltak termékeny évek (még a betegsége előtt), amikor Mikulás napjától karácsonyig közel tízezer emberpalántának osztott ajándékot a batyujából.
„A Mikulás-napok alkalmával ruhákat, élelmet osztok szét a rászorulóknak. Jártam Rozsnyón, Kassán, kórházakban is a beteg gyermekeknél. Hasznos munkát végzek, s ez a szívemet és a lelkemet kiváltképp boldogítja. Adni jó! Volt, hogy a nagy hóesésben elakadtam, s muszáj volt betérnem az egyik házba, egy szerény hajlékba, s ott bizony nagy szegénységet láttam. Ilyenkor mindig segítettem. S nemcsak piros kabátban, de civilként is mindig adtam. Szerencsére az ember szíve olyan, mint a kályha: melegséget ad, jó energiákat szór szét. A jómódú emberek is adományoztak a zsákomba kinőtt holmikat, de akár újakat is. A Mikulás fő feladata, hogy támogatást nyújtson tágabb közössége minden tagjának, amivel saját magát is boldoggá teszi. Adni jobb, mint kapni! A mikulásozás nagy örömet hozott az életembe” – elmélkedik a bélyi Mikulás.
Pista bácsi az év fennmaradó 11 hónapjában is az adakozó Mikulásként éli az életét. A tradíció nem mondható új keletűnek a családban, hiszen annak idején édesapja is kivette a részét a mikulásozásból.
„Gyerekként egyszer felhívtak a pódiumra, hogy üljek a Mikulás ölébe. S láss csodát, a Nagyszakállú mindent tudott rólam, ismerte minden vágyamat. Ez a momentum meghatározó volt az életemben: és a varázs örökre megmaradt. Később tudtam csak meg a nővéremtől, hogy gyerekkorom titokzatos Mikulása édesapám volt.”
Pista bácsi 2013-ban részt vett Nyíregyházán a Mikulás-szépségversenyen, ahol a harmadik legszebb és legjobb Mikulásként végzett. Faramuci történetei is vannak: járt például Kárpátalján is (hisz az ukrán határ mellett él); ámde a határőrök feltartóztatták, mert azt hitték, hogy a zsákjában csempészárut visz.
Az élet mulandósága
Volt olyan, hogy Pista bácsi beteg gyerekek utolsó Mikulása volt.
„Nem titok, hogy jómagam is életem utolját élem. Nemrégiben kiderült, hogy rákos betegségben szenvedek. De nem félek, mert tudom, hogy az ember mulandó. Évekkel ezelőtt szívműtéten estem át, a kassai kórházban öt napig feküdtem szív nélkül, a szívem lefagyasztva várt a doktor úrra, aki külföldről sietett hozzám. Azóta is teszem a dolgom, szolgálok, ameddig még itt vagyok!” – zárja a vallomását a helyiek által csak István Mikulásként emlegetett Salaba bácsi.
István Mikulás boldog ember, három szép lánya és mosolygós felesége van, aki beöltözés közben gondosan igazgatta sok telet látott Mikulásunk bonyolult jelmezét. (Itt is érvényes a közmondás: minden sikeres Mikulás mögött ott áll egy erős nő...)
S hogy mitől fehér Mikulásunk szakálla?
Ennek is története van. Mikor anno Pista bácsi a perbenyiki bútorgyárban munkabalesetet szenvedett, a bal szemére megvakult – néhány hónapra rá pedig (úgy, mint a filmekben) kifehéredett a haja és a szakálla.
*A Bodrogköz a Bodrog és a Tisza folyók közti kistáj az ukrán határ mentén.
