Reggel van. Új nap kezdődik. A nő születésnapja. A nő tele van várakozással, de uralkodik magán, s úgy tesz, mintha egy szokványos reggel lenne.
A férfi is úgy tesz. Tesz-vesz. Titokban biztosan azon jár az esze, hogy mikor rukkoljon elő a meglepetéssel, gondolja a nő. A biztonság kedvéért még várok a készülődéssel, és a kávét is lassabban iszogatom, hogy a megfelelő pillanatban, kellőképpen meglepődve – jé, tényleg ma van a szülinapom??? – s nyugodt körülmények között fogadhassam az ajándékot. Gondolja a nő. S kis híján elneveti magát, mert eszébe jut, hogy a férfi képes lesz elhinni, hogy ő megfeledkezett a saját születésnapjáról.
Az idő telik. A férfi már felöltözött, s még mindig úgy tesz, mintha egy szokványos nap lenne. Már a cipőjét veszi. És még mindig úgy tesz. A nő egyre feszültebb. A férfi ezt érzékeli, de nem tudja, mi a baj. Merthogy ő nemcsak úgy tesz, mintha egy szokványos nap lenne, hanem ő tényleg azt is hiszi, hogy ez egy szokványos nap. Olyannyira azt hiszi, hogy nemsokára el is búcsúzik, és elmegy szépen a munkába.
A nő majd elájul. Hát ez elfelejtette a születésnapomat! – zokogja hangosan a négy falnak. Na, de megmutatom ennek a szemétládának! Bőgve a hűtőhöz vonul, kivesz egy doboz túrót – túrógombócnak szánta, a férfi kedvence –, egy tojást, egy uborkát. Arcszépítő maszkot csinál, a hozzávalókat könnyekkel keveri. S közben nagyon csúnyákat gondol a férfiról.
Ekkor megzördül a kapu. Te jó ég, hát ez csak ő lehet! Visszajött! Mégsem felejtette el a szülinapomat! S ha meglát piros szemekkel, azt fogja gondolni, hogy azt gondoltam, hogy elfelejtette!
A nő csúnyákat gondol magáról. Mire a férfi belép a fürdőszobába, a nő magára keni a túrót, s mielőtt a szemére tenné az uborkakarikát, még látja, hogy a férfi kezében nagy virágcsokor van. No, nem olyan, ami neki tetszik, de azért virág. Aztán már semmit sem lát az uborkától, de hallja a férfit, ahogy szép szavakkal gratulál. Hogy tudtam azt gondolni, hogy elfelejtette, szidja magát a nő. Aztán puszi, és leesik az uborka.
A férfi kérdőn tekint rá, amint észreveszi, hogy sírt. Hiába, muszáj bevallani.
– Képzeld el, én azt hittem, hogy elfelejtetted a születésnapomat – mondja szégyenkezve a nő.
– Hát először ki is ment a fejemből. De amikor láttam, hogy dühös vagy, gondolkodni kezdtem, és eszembe jutott – mondja a férfi. Arca sugárzik a büszkeségtől, hogy ő egy ilyen egyenes ember. Minden helyzetben az igazság bajnoka.
– Micsoda????!!!! Hát te elfelejtetted a születésnapomat???? És még be is vallod??? Vidd ezt a rohadt virágot, és tűnj a szemem elől! – ordítja a nő, miközben arra gondol, hogy a virágot azért megtarthatná. Szegény virág, nem tehet semmiről!
Mi ebből a tanulság? Egy: nem kell mindig igazat mondani. Kettő: az ünnepeket nem szabad elfelejteni. Három: ajándékot kell adni. Mert mi mindnyájan, nők is, férfiak is szeretjük, ha gondolnak ránk, s meglepnek bennünket.
