Kis kirándulásra hívjuk Önöket, mégpedig a dél-komáromi Csillagerődbe. Komáromban a Csillagerődöt könnyű megtalálni, mert karnyújtásnyira van a város közepétől. Ahogy megállunk a parkolóban, a szél a közeli Duna egyedi, máshoz nem hasonlítható illatát hozzá felénk, amelyben ott keveredik a Fekete-erdőtől a Duna deltájáig az összes partmenti táj emléke és üzenete.
A táj varázsa! A Csillagerőd a maga bézs, sárgás színeivel szinte belesimul a tavasz eleji sápadt füvekbe. Közelebb érve, a kapun belépve szinte a lélegzetünk is eláll a benti terek impozáns szépségétől. Az ember, ha egy erődbe megy, akkor masszív, súlyos, nyomasztó falakra, kapukra és termekre számít – nem a Louvre előcsarnokának franciás könnyedségére. A Mányi István Ybl Miklós-díjas építész tervei alapján helyreállított Csillagerőd ilyen, pont erre hajaz. Modern, könnyed, hasonlót még nem is láttunk mifelénk!
A Csillagerőd Közép-Európa legnagyobb erődítményének, a komáromi várnak a része...
(© Liget Budapest Projekt)
A pénztárnál kedvesen fogadnak, azonnal kapok egy kis térképet és eligazítást, hogy a ruhatár ugyan kötelező, de ingyenes. Bevillan, hogy hányszor zsörtölődtem a világ nagy múzeumjaiban az aránytalanul magas ruhatári díjon. Szóval, jól indul ez az időutazás (melynek közepén például lepihenhetek a csodásan nyitott büfében, hogy egy kávé mellett megkóstoljam Magyarország tortáját).
Nagyívű és hangulatos!
Ahogy elindulok az egykori laktanyában kialakított termek felé, egyre jobban lenyűgöz a belső terek hangulata. (Gergely László belsőépítész tervei alapján újították fel.) Az első teremben a görög szobrászat archaikus korszakának remekműveit tekinthetjük meg; amikor a művészek „felfedezték” az embert; és már nem az istenek, hanem az ember lett az élet csodálatosságának a megtestesítője.
Az életben már sokszor sok helyütt bosszankodtam azon, hogy a kiállításokon összecsapják a falipanelek szövegét. Hiányos, nehezen értelmezhető – vagy éppen rosszul megfogalmazott. A Csillagerődben viszont ritka profizmusról árulkodnak az információs szövegek. Rengeteg dolgot megtudhatunk az adott korról, mesélnek a mitológiáról, a háttérről is... (© Liget Budapest Projekt)
A Kr. e. 4 századból származó aprólékosan kidolgozott sztélékkel, vagyis domborművekkel a jómódú polgárok sírját díszítették. Első hallásra felmerülhet az emberben a kérdés, miért lehetnek nekünk érdekesek a több mint kétezer éves sírdíszek? De ha nem fordítunk hátat, hanem jobban megnézzük őket, akkor láthatjuk, hogy olyan életképeket ábrázolnak, melyek az elhunyt életére jellemzők voltak. Tehát nagyon is ismerősek és emberiek a jelenetek.
Honnan kerültek ide?
Jogos a kérdés: Vajon hogyan kerültek ide ezek a sztélék? S a többi hatalmas szobor? Tudnivaló, hogy a termekben kiállított gyönyörű szobrok gipszmásolatok – ezért is tudjuk megnézni a milói Vénusz és Dávid szobrát, vagy a firenzei „Paradicsomkaput" egy helyen és egyidejűleg.
A 19. században nagy divatja volt az antik és a reneszánsz szobrok másolásának, hiszen akkor még nem létezett turizmus. Így csak a kiválasztott kevesek tekinthették meg élőben a nagy európai szobrokat és műkincseket.
Nosza, hatalmas gipszmásolatok készültek ezekről a remekművekről, mert úgy vélték: így majd egy helyen megnézhetik őket a látogatók. Ekkor történt, vagyis a századfordulón, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, Pulszky Ferenc háromszáz gipszöntvényt vásárolt egy olasz szobrász, Felice Napoleone Martinelli hatalmas athéni műhelyéből.
A harmincas évekre azonban Magyarországra is begyűrűzött az a szemlélet, hogy a másolatoknak nincs művészettörténeti értékük. Ettől kezdve a kópiákra hánytatott sors várt. Zömük a Szépművészeti Múzeum Római csarnokában és az Igmándi erőd mélyén porladt, súlyos lakatzár alatt.
(© Liget Budapest Projekt)
Az 1989-es fordulat után ismét megindult az érdeklődés a több mint százéves gipszmásolat-gyűjtemény iránt. Felmerült a gondolat, hogy méltó helyre kéne vinni – de jó szokás szerint senki sem csinált semmit. Végül, sok huzavona után eldőlt, hogy a gipszmásolatok a komáromi Csillagerődben méltó helyre kerülhetnének. Csak az éppen omladozott! Szerencsére a magyar kormány lépett és cselekedett. A szobrokat elkezdték restaurálni, a Csillagerődöt pedig a műemlékvédelmi előírások betartása mellett 2017–2019 között restaurálták.
A séta folytatódik...
A legtöbb múzeummal ellentétben itt nem egyik kiállítóteremből megyünk át a másikba, hanem mindegyik a hosszú folyosóról nyílik, melynek a végén misztikus fény áramlik be. Kinézek a lőréseken, odakint kisütött a nap. A napsugarak végigszaladnak a boltíves folyosón, hintáznak kicsit a mennyezeten lévő pontfények elegáns „tartógerendáján”.
A görög szobrászat némileg későbbi korszakából ruhátlan ifjúkkal (kúrosz) és szépen öltözött női szobrokkal (koré) ismerkedhetünk. A legtöbbnek az eredetije az ultramodern athéni Akropolisz Múzeumban, a londoni British Múzeumban vagy a berlini Pergamonban található.
A kisebb szobrok pedig a folyosókon lévő vitrinekben pihennek. A nagyjából háromszáz fehér gipszöntvénynek hihetetlen kisugárzása van... Mintha az ártatlanság színével, a tiszta fehérrel sikerült volna semmissé tenni annak a sok ostromnak a borzalmait, amit az épület elszenvedett.
Az évszázadok során ugyanis a gazdag európai országok elitje afféle gyűjtögető életmódot folytatott. Amit pedig nem vásároltak meg a gazdag angol vagy német műgyűjtők, azt megszerezték rabló háborúik során. Persze, sok mindent később vissza is szolgáltattak a legyőzötteknek. Ugyanakkor például a Parthenon-frízeket, amiket Lord Elgin brit követ vitt magával Nagy-Britanniába a 19. század elején, a mai napig hiába követelik vissza szegény görögök...
A görög szobrászat némileg későbbi korszakából ruhátlan ifjúkkal (kúrosz) és szépen öltözött női szobrokkal (koré) ismerkedhetünk. A legtöbbnek az eredetije az ultramodern athéni Akropolisz Múzeumban, a londoni British Múzeumban vagy a berlini Pergamonban található. (© Liget Budapest Projekt)
Másolatok születése
Az egyre nagyobb méretű görög és római istenszobrokat nézve eltöprengek. Hogyan tudták a távoli öntőműhelyekből sérülés nélkül ideszállítani Apollónt, Athénét, Diánát vagy éppen Artemiszt? Nos, nyilván darabokban. (A márványszobrokat ugyanis egy tömbből faragják ki, de a gipsszel más a helyzet.) Az egyes gipszöntvényeket a múzeumok állították össze precíz munkával, utána felületüket díszítőfestők tették az eredetivel azonossá.
Első ránézésre a Laokoón-csoport ugyanolyan, mint a Vatikáni Múzeumban található eredeti, amelyikre egy középkori földműves talált rá Néró császár palotájának romjainál. Nem csoda, hogy az itt kiállított gipszgyűjtemény darabjai megegyeznek az eredetikkel: ugyanis szinte mindegyik az eredetiről levett forma alapján készült. Egy dologban különböznek csupán... A márvány csillogása ellenállhatatlanul vonzza az embert, hogy végigsimítsa a szobrok sima, tömör és hideg felületét – a gipsz viszont törékeny, ezért ma már üvegkorridorral védik a gipszmásolatokat.
A laktanya teremsorán és a művészettörténeten áthaladva eljut az ember a reneszánsz gipszöntvényekig. Michelangelo remekei, Giuliano de Medici síremléke… Percekig sorolhatnánk a gazdag tárlatanyagot.
Mindenképpen látni kell!
A leghatásosabb terem azonban, ahol az embernek elakad a lélegzete, a nagyterem. Ezt részben a földbe süllyesztették, s felülről egy 35 méter magas vasbeton áthidalás keresztezi, míg az emeletről finom üvegkorlát szegélyezi. Elképesztő hatással van az emberre, ahogy ebben a lenyűgözően modern környezetben felnéz – vagy éppen lenéz – a több méter magas szobrokra.
Közülük talán a legismertebb Bartolomeo Colleoni velencei zsoldosvezér lovas szobra, melynek bronzból öntött eredetije Velencében áll. (Nem csoda, hogy róla nevezték el a termet.)
(© Liget Budapest Projekt)
A jó másfél órás nézelődés után jólesik kimenni a második világháborúban bombatalálatot kapott bástyákra, sétálni egyet a kilátóponton, s kihallgatni a kis tollas jószágok csiripelését a madárlesnél, figyelni, ahogy szétrebbennek a fekete sínek fölött...
Érdekesmód a Csillagerődnél, amit ma mozdulatlan nyugalom és béke vesz körül, már nem állnak meg.
(Köszönet Pokornyi Gábornak, a Klapka György Múzeum történészének, aki segítségemre volt a cikk elkészítésénél.)
