A kézzel faragott kapun túl egy másik világ nyílik meg előttünk. Bial Judit és 5 kíváncsi szempár figyeli minden mozdulatunkat.
Ők Nimród, Rege, Karacs, Kér és Torda, a balázsfai Szedres tanya öt lova. A kennelből pedig az Aida nevű komondor üdvözöl.
– Nimród volt az első nagy szerelem, tizenegy évvel ezelőtt. Ő lett az első lovam – kezdi a beszélgetést Judit. – Együtt dolgoztunk, bemutatóztunk. Mivel tanítunk rajta lovaglást is, ezért megérett bennem a gondolat, hogy jó lenne egy saját ló, amelyre nem ül senki más. A kezdők ugyanis tompítják a lovat. Rege, a 3 és fél éves csikó idén csöppent az életembe.
A Szedres tanya Rőth Imre és felesége, Éva tulajdona. Judit szinte minden szabadidejét itt tölti a lovak között, amelyek szabadon mozognak a kéthektáros területen.
Van itt gyakorlópálya, körkarám és egy gyönyörű jurta, amelyet négy éve építettek. A korhűen berendezett jurtában díszes fegyvereket fedezünk fel. A beszélgetést – báránybőrbe takarózva – itt folytatjuk.
– A lovak iránti szeretet már gyerekkortól megvolt, ám akkor még nem volt alkalmam lovakkal foglalkozni. Fülekről származom, tizenkét évvel ezelőtt költöztem Dunaszerdahelyre, azóta foglalkozom hagyományőrzéssel, ezen belül lovasíjászattal. Szinte minden szabadidőmet kitölti ez a hobbi. Imre tanított meg lovagolni, az íjászatot is mellette sajátítottam el. Ő pedig a legnagyobbtól, Kassai Lajostól tanult, és immár húsz éve foglalkozik lovasíjászattal.
Judit idén ezüstérmet szerzett íjászatban a kirgizisztáni nomád világjátékokon. Álmában sem gondolta volna, hogy idáig eljuthat! Bevallása szerint annak idején csak lovagolni szeretett volna, később jött a képbe az íjászat. Máig hihetetlen számára, hogy a nomád világjátékokon ezüstérmes lett.
A lovasíjászat összetett feladat: együtt kell mozogni a lóval. Deréktól lefelé ellazulunk, míg deréktól felfelé az íjfeszítéshez erőt kell kifejteni. Ez egyfajta kettősség, amihez összpontosítás és meditatív állapot párosul. Ilyenkor csak a jelen, az itt és a most számít. Juditnál tökéletesen működik…
– Igazság szerint ez volt életem első versenye. Barátainknak, a marcelházi Bogár Péternek és Valériának köszönhetem, hogy kijutottam Kirgizisztánba a világjátékokra. Ők biztattak, igazából tőlük szereztem tudomást a versenyről. Első megállónk Kazahsztánban volt, a nagy sztyeppe gyermekei nevű fesztiválon, utána mentünk a nomád világjátékokra. A szlovák csapattal utaztunk. Imre végül egészségügyi okok miatt nem jöhetett, probléma volt a hátgerincével. Kazahsztánban férfiak és nők együtt versenyeztek. Úgy gondoltam, hogy a férfiakkal szemben nem sok esélyem van, így az esélytelenek nyugalmával indultam, de azért dolgozott bennem, hogy ne hozzak szégyent a hazaiakra. Számomra már a középmezőny is jó eredménynek számított volna – magyarázza. – Végül a „Legjobb női íjász” elismerést kaptam...
Ezt követően Kirgizisztánba utaztak, ahol 54 országból több mint 2000 versenyző mutatta meg tudását a nomád világjátékokon.
– A két és fél órás megnyitó olyan nagyszabású volt, mint egy olimpiai megnyitó. A tízezres tömeget látva csak a stadionban szembesültem azzal, hogy milyen nagyszabású verseny lesz ez. A felvidéki zászló végig velünk volt, mert szerettük volna jelezni, hogy Szlovákiából érkeztünk ugyan, de büszke felvidéki magyarok vagyunk! Páratlan vendégszeretetben volt részünk. Mikor pedig a kazahok megtudták, hogy magyarok vagyunk, testvérként öleltek bennünket a keblükre. Ők is tudják, hogy elődeink onnan származnak. Beneveztem céllövésre, távlövésre és lovasíjászatra is. Céllövésben ezüstérmet szereztem – mondja szerényen.
Judit volt az egyetlen az íjászok között, aki nem gyalogos, hanem lovasíjász technikával lőtt a céllövész versenyszámban. A lovasíjászatban nincs tudatos célzás, hanem ösztönös lövés van. Ezt a sok gyakorlás teszi eredményessé.
Szeretnénk, ha minél több gyerek és felnőtt látogatna el a Szedres tanyára. Nem akarjuk megmenteni a világot, de meg akarjuk mutatni, hogy másképp is lehet élni…
– Az első helyen végzett tatár nő csak egy ponttal lőtt többet – veszi át a szót Imre, aki büszke tanítványára. – Meg voltam róla győződve, hogy az első öt között ott lesz, mert ismerem a képességeit. Juditnak van egy érdekes tulajdonsága: amikor csoportosan összejövünk és gyakorolunk, Judit lő egy átlagosat. Amint kimondom, hogy verseny és pontozás lesz, azonnal megtáltosodik. A legtöbb emberre ilyenkor kiül a stressz, ő meg kilő, mint a nyíl...
– Lovasíjászatban végül nem indulhattam, mert nőknek nem engedélyezték: veszélyesnek találták. Fura módon ennek ellenére indulhattam volna a férfiak után. Ám csakis azzal a feltétellel, hogy senki sem számolhatja a pontjaimat – teszi hozzá Judit.
Judit pedagógiát végzett, a Nagymegyeri Ifjúsági Központ igazgatója, Imre pedig lovakkal és lovasíjászattal foglalkozik, gyerekeket és felnőtteket is tanít.
Judittal közösen évek óta rendhagyó történelemórákat tartanak az iskolákban, valamint harci bemutatókat különféle rendezvényeken. A szülők kérésére idén másodszor volt napközis tábor a tanyán. A Szedres tanyát iskolák is megkeresik, hogy fogadják diákjaikat osztálykirándulásra. A felnőtteknek, vállalatoknak pedig csapatépítő tréninget kínálnak. A környezet és a feladatok is különlegesek.
– Amikor a gyerekek csillogó szemmel köszönnek el, vagy a felnőtt arcáról meghatódást lehet leolvasni, akkor úgy gondoljuk, hogy megérte. Mindezt a hely varázsa is teszi – mondja Judit. – Minél mélyebb kapcsolatra törekszünk a lóval! Ma már nem ez a jellemző a lovasokra. Manapság sokan csak használati vagy épp sporteszközként közelítenek a lóhoz. Nekünk a ló sokkal fontosabb, több! – magyarázza Judit. – Kíváncsi voltam, hogy milyen egy olyan csikóval dolgozni, amelyet mindenre én tanítok meg. Mára sok mindent megtanultam a lovakról. Náluk a kommunikáció a testbeszéden alapul. Tudom, mit hoznak ki ebből a profik, akik ebbe beleszülettek. Én is hasonlóra törekszem.
