Szigorúan otthon egy ötévessel. „Negatív a teszted?” – kérdezi, mikor hazaérünk a sokadik tesztelésről. Bólintok. „Az jó, ugye?”
Vajon érti ezt? Eddig nem ismerte ezeket a fogalmakat. Most az rögzül, hogy a negatív a jó. Gondolom. Vajon érti, hogy ez az egész helyzet miért is van?
Emlékszem, az elején az első szájmaszkos emberkékre magam is furcsán néztem, úgy éreztem, egy filmben vagyok, hiszen ilyen eddig nem volt. És ez a film idővel egyre komolyabb és valóságosabb lett. Ijesztő és szomorú. Az elején nálunk még koronavílus volt a betolakodó neve. L-lel. Tudta a kis ötéves, hogy ez az, ami miatt szájmaszkot hordunk, ami megbetegít embereket, sőt akár visszaviszi őket az égbe, ahonnan ő is jött. Valahogy így állunk a halállal.
Az állatok is elkapják? De ugye, a macskák nem?
Ez a sorrend. A macskák ezek szerint kiemelt helyen állnak. Aggódik. Nem sokáig teszi, az ő világába nem furakodik be a sok hír, a számok, a gyász. Legalábbis nem tesz fel efféle kérdéseket. Azt tudja, hogy nem járhat sehova, nincs kirándulás, fagyi és állatkert, lassan séta sincs.
Szerencsére az udvaron lehet gyereknek lenni, de nem sokszor süt a nap. Bent a szobában pedig nehéz levezetni az energiát.
Mégis úgy tűnik, valahogy belenő a helyzetbe, alkalmazkodik. Nem hasonlítgat, nem foglalkozik azzal, milyen volt a járvány előtt. Elcsíp valamit a hírekből, a beszélgetésekből, kíváncsi. Mondogatja, hogy nálunk lockdown van. Azt is sejti, hogy nem csak nálunk. Lassan elúsznak a bevett szokások. Minek ügyesen felöltözni, fésülködni, úgysem megyünk sehova. Nem kell az oviba sietni, nincs torna, tízórai, mese, alvás. Vagy legalábbis nem úgy. Az nem ugyanaz. Egymás agyára megyünk, ha nem is mondjuk ki. Mi, szülők pedig próbálkozunk, fáradunk.
Nem tudom lekötni, kevés vagyok, hiányoznak neki a gyerekek, bent vagyunk egész nap a lakásban, mindenhonnan a gyerekem lóg, már visszamennék dolgozni. Mondják sokan. A távoktatás nehézségeiről nem is beszélek. Szerencsére egyelőre ez minket nem érint. De ez vár. Bizakodó vagyok, hogy nem a gép előtt ülve fogja megtanulni a betűket, magányosan.
Végh Koncz Csilla és kislánya
Próbálok türelmes lenni és sokat nevetni, de sokszor elszakad a cérna. Néha nem zavarja, máskor pedig ígéretet tesz. Például, hogy holnap szófogadatlanság-mentes napunk lesz. (Nahát, micsoda kifejezés!) Kíváncsian várom.
