Gyerekek, karrier, a főzés vagy a takarítás, a kedvenc tévésorozatunk – mindezek igen-igen fontosak a számunkra. Sok időt szánunk rájuk. Általában sokkal-sokkal több időt, mint a férjünkre.
Szaporodnak a szex nélküli házasságok, egyre több pár unatkozik az ágyban. A felmérések szerint a párok 12 százaléka ritkán vagy egyáltalán nem él nemi életet.
Milyen nehézségek előtt áll az, aki ötven felett szeretné megtalálni magának az ideális társat? Mennyivel volt könnyebb vagy éppen nehezebb ez régen, és miben más párt találni napjainkban?
Fiatalok és idősek is arról panaszkodnak, hogy valami baj lehet a világgal, mert alighogy elkezdődnek, nem folytatódnak az ismerkedések. Vajon miért? Írásunkban a felgyorsult idő és a villámkapcsolatok körülményeit járjuk körül.
A szerelembe beleszólnak a hormonok, a fantázia – valamint a közhiedelmek. A sok banalitás azonban kevés ahhoz, hogy valakit megtaláljunk, megtartsunk, és boldogok legyünk vele.
A hazugság úgy beépült az életünkbe, hogy ki sem lehet irtani. Hagyjuk a csodába, és nyugodjunk bele? Vagy kutassunk, nyomozzunk a hazugságok után, és gyanakodjunk?
A kutatások szerint azok a párok, amelyek szóváltás közben többes szám első személyben gondolkodnak és beszélnek, nyugodtabbak és boldogabbak, mint akik mindig azt hangoztatják: ÉN, ÉN.
Megőrizni a szerelmet sok éven keresztül gyakorlatilag lehetetlen. De nem megvalósíthatatlan! Csak egy kicsit mélyebbre kell ásni, és újra kell fogalmazni az intimitást.
A nő számára sokáig a család egyben tartása volt a legfőbb parancs. A Nyugat mítosza az, hogy „bármi lehetsz”: pedig csak annyi lehetsz, amennyi benned van.
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."