Milyen nehézségek előtt áll az, aki ötven felett szeretné megtalálni magának az ideális társat? Mennyivel volt könnyebb vagy éppen nehezebb ez régen, és miben más párt találni napjainkban?
A társkeresés egyáltalán nem egyszerű dolog – érettebb, 40-50 éves korban pedig még nehezebb... Ilyenkor ugyanis az emberek általában már konkrét listával rendelkeznek arról, milyen tulajdonságokat keresnek a másikban, és melyek azok a jellemvonások, amelyeket nem viselnek el… A szerelem természetesen nincs korhoz kötve, az önismeret azonban kulcsfontosságú abban, hogy mindenki megtalálja a párját.
(© Unsplash/ Jiaqi Zhou)
A társkereséssel és társtalálással foglalkozó szakemberek szerint a párok könnyebben egymásra találtak az internet előtt. A mai világ ugyanis elképesztően felgyorsult: naponta átlagosan ezer reklámot látunk, melyet, ha nem is tudatosítunk, agyunk akkor is kénytelen feldolgozni, ezáltal pedig állandó ingereknek van kitéve. Az elmúlt évek Covid okozta bezártsága pedig szintén nem tett jót a társas kompetenciák fejlődésének: jelentősen felerősödtek azok a trendek, melyek előszeretettel hangoztatják, hogy jobb is magukban lennünk, mint más emberek, kollégák társaságában.
Mi kell ahhoz mégis, hogy megfelelő társra leljünk az evolúciós kódok és a felgyorsult világ ellenére is? Ahogy már említettük, a legfontosabb alapkő az önismeret. Fontos, hogy semmilyen negatív vagy pozitív érzéssel ne viseltessünk a kapcsolati múltunk iránt, nem fogunk tudni ugyanis a jelenre koncentrálni, és 100%-osan kapcsolódni valakihez érzelmileg, ha még mindig a múltban rostokolunk.
Sok 50 év felettinek hatalmas problémát okoz a társkeresésben, hogy retteg az intimitástól. Ez fakadhat rossz tapasztalatokból, gyermek- vagy felnőttkori traumákból, illetve önbizalomhiányból is.
Kötött programok
Bár a mai világ rettenetesen gyorsan változik, a nők és a férfiak genetikája, felépítése között számtalan determinált evolúciós különbség van, melyeket nem vagyunk képesek egyik pillanatról a másikra sutba dobni. Alapvetően a férfi dolga volt a család, a horda védelmezése, a mamut levadászása, amihez természetesen szükség volt megfelelő gyorsaságra, erőre és okosságra. Ezek a tulajdonságok a modern világra átkonvertálva nagyjából a perspektivizmusra, az egzisztenciára és a befolyásra vonatkoztathatók, egyvalami azonban nem változott. A férfi nehezen viseli, ha ,,kevesebb” ilyen szempontból, mint a nő.
Ezzel szemben azonban a nők sokkal szorgalmasabbak, aminek jó mutatója az is, hogy az egyetemeken tanulók számának 70%-át ők teszik ki. A nők ugyanis hajlamosabbak arra, hogy az iskolapadból kikerülve – ha éppen nincs párkapcsolatuk, tehát rengeteg szabadidővel rendelkeznek – beiratkozzanak egy újabb diplomás képzésre, egy esti tanfolyamra, vagy bármilyen más irányba továbbfejlesszék magukat. Innentől kezdve pedig akaratukon kívül is saját képzettségükhöz, szintjükhöz mérten magasabb elvárások elé állítják a férfit – hiszen evolúciós programunk szerint neki kell lennie a családfenntartónak és a védelmezőnek!
A férfi nem bírja el
A férfiak – kivételek természetesen mindig akadnak – evolúciós kódolásukból kifolyólag nem bírják el, ha egy nő ,,több” náluk. Pont ez az oka annak, hogy sok kapcsolatban elkezdik méltánytalanul kritizálni a nőt: nem elég tiszta a lakás, nem főz jól vagy nem főz eleget, rosszul neveli a gyereket, és bizony, felszaladt pár pluszkiló az évek során… Természetesen nem kell azonnal pálcát törni a „gonosz férfiak” felett, ugyanis ez a lehúzás sokszor egyáltalán nem tudatos – egyszerűen abból az evolúciós programból fakad, hogy meg kell próbálnia mindenki fölé kerekednie.
Az sem könnyíti meg a párok dolgát, hogy az önös érdekek középpontba állítása szinte alapvető elvárás lett: mivel mindenki az önmegvalósításán dolgozik, nem biztos, hogy a közösség, a család érdekében képes lesz megfelelően funkcionálni az anya, a feleség vagy éppen az apa és a férj szerepében. Természetesen nem szabad elhanyagolni a hobbijainkat, a kulcsszó azonban a törődés legyen. Enélkül, az egymással való törődés nélkül ugyanis semmire sem megy egy közösség – és egy kapcsolat sem.
Ha a professzor elveszi az asszisztensnőjét, hajlamosak vagyunk gyönyörű történetként gondolni az eseményre, azonban, ha a bank igazgatónője hozzámegy a sofőrhöz, az a kapcsolat addig fog működni, amíg kiállnak a garázsból…
Hamis önismeret
Mielőtt azonban felkeresnénk a legközelebbi 3 napos önismereti workshopot, esetleg megvennénk a könyvesbolt önfejlesztő részelégének teljes kínálatát, érdemes inkább szétnézni a barátaink között. Van olyan, akire felnézünk, és tudjuk, hogy mindig őszinte véleményt, kritikát kapunk tőle? Ha igen, akkor érdemes gyakrabban kopogtatni nála egy beszélgetésért. Az sem utolsó módszer, ha visszagondolunk életünk legfájdalmasabb mondataira: ahol ugyanis nagyon fáj, ott van az igazság is.
Komolyan el kell köteleződnünk az iránt, hogy társat akarjunk találni! Ne azért keressünk magunknak párt, mert a barátnőnk új életet kezdett, az ismerősöknél pedig gyerek született, így mi is úgy döntünk, akkor nekünk is kell valaki… Ha valaki valóban a társkeresés mellett dönt, akkor ezt egy projektként kell kezelnie, vagyis érdemes átgondolnia, mennyi időt, pénzt és energiát fektet a kapcsolat megtalálásába. Törődés és valódi érdeklődés nélkül ugyanis biztosan nem fog menni – ahogyan semmi más sem az életben!
