A város, amin átgyalogolt a történelem. A várost a 20. század első felében ide-oda csatolták, a kassaiak zöme hol magyarnak, hol (cseh)szlováknak vallotta magát. Az egyik színre változott csak, ám benne semmi nem változott, a másik önmagához képest is megváltozott. A variációk végtelenek.
Van még Kassán magyar? S ha igen, hányan vannak? Ennél fogasabb kérdést fel sem lehetne tenni. A kassaiak, ugye, a magyarok alatt magyarok voltak, a szlovákok alatt meg szlováknak vallották magukat. A népek meg igazából németül beszéltek otthon, de lelkükben magyaroknak tartották magukat. Amúgy meg aszerint váltogatták a hovatartozásukat, hogy épp Kassa hova esett. Ha a magyarokhoz, akkor hozzájuk jelentkeztek be, ha a szlovákokhoz, akkor meg szlovákok lettek.
Horthy Miklós fehér lovon bevonul Kassára 1938. november 11-én. „E pillanatban Kassa népe, az ünneplők és a névtelen közönség nem tud betelni a kormányzó nevének éltetésével. Ez a »Horthy! Horthy!« nem egyszerű üdvözlés; ez a pillanat, amikor egy nép üdvözli szabadítóját, s utoljára így talán csak Rákóczi Ferencet üdvözölte Kassa és Felső-Magyarország népe az utcákon” – írta Márai Sándor a Pesti Hírlap tudósítójaként 1938-ban, mikor Horthy Miklós kormányzó fehér lovon bevonult Kassára.
Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint az a korabeli anekdota, amelyben egy kassai lakos azt meséli a másiknak, hogy milyen szép álmot látott az éjjel: „Elment Kassáról az összes magyar, aztán utánuk ment az összes szlovák, majd mindenki más. Csak mi, kassaiak maradtunk a városban.”
Az anekdota egy másik változatában az álmát mesélő kassai úgy fogalmaz, hogy kivonultak a csehek – de nem jött be helyettük senki. Még a magyarok sem. Ez a város anyaországhoz való visszatérését követő első keserű tapasztalataikra utal. Mert bár az utcák nemzeti színbe öltözve ünnepelték a bevonuló magyar honvédeket, az embereknek nem jött meg a kedvük a magyarkodáshoz.
Nagyon elmaradott volt a katonák felszerelése, meg azok az ágyúk – és az urambátyám világ, ami bevonult velük Kassára (amelyik addigra már megszokta a modernebb masaryki demokráciát).
Sejtették, hogy egy teljesen új világ vár rájuk. S csakugyan, a csehszlovák republika után nem volt könnyű beilleszkedni a két világháború közti Magyarország félfeudális rendszerébe. Évszámokban elmesélve Felvidék magyarlakta része 1938-ban került vissza Magyarországhoz. Horthy Miklós kormányzó Kassára is bevonult fehér lovon.
A visszatérésről és a „magyar időkről” Szeghy-Gayer Veronika (38, Kassa) történésszel beszélgettünk. Veronika egyik interjújában elmondta, hogy őt nagyon érdekli, milyen az, mikor egy ember beleszületik a világba, kijárja az iskoláit, családja lesz – jól alakul minden, aztán átmegy rajta a határ, s ő hirtelen teljesen más országba kerül. Nem lesz a városában már otthon, kisebbségben lesz, más nyelven kell beszélnie. Hogyan néz ki ez egyéni szinten? – erre a kérdésre kereste a választ, mikor elkötelezte magát a kisebbségtörténelem mellett.
Szeghy-Gayer Veronika Budapesten született, jelenleg Kassán él, és kisebbségtörténettel foglalkozik. Két hétre rá, hogy kutatni kezdett a városban, megismerte későbbi férjét, majd végleg Kassán maradt. Kassa kisebbségkutatás szempontjából feltáratlan kincsesbánya. Első könyve a Felvidékből Szlovenszkó címet viseli.
– Hol helyezhetnénk el Kassát a hosszúra nyúlt 19. század utolsó éveiben?
– Kassa a történelmi Magyarország egyik közepesen jelentős központja volt, melynek helyi elitje ezer szállal kötődött Budapesthez. A polgárság az 1880-as évektől kezdve fokozatosan elmagyarosodott, s ide kell számítanunk a magyarságba szinte teljesen asszimilálódott zsidóságot is. 1880-tól a népszámlálásokban az anyanyelv – vagyis a legjobban és legszívesebben beszélt nyelv – alapján rögzítették a nemzetiséget. A város lakosságának látszólag gyors magyarrá válását sokszor statisztikai asszimilációként írják le. Vagyis a valóság mást mutatott, mint öntudatos magyar polgárok sokaságát.
– Ez mit jelent? A magyarok nem voltak magyarok, a németek németek? Vagy épp is-is?
– Kassán nem működött olyan erős szlovák identitású politikai elit, amely kapcsolatot tartott volna a csehszlovák törekvésekkel. Így miután a csehszlovák katonai egységek 1918 decemberében elfoglalták a várost, nehezen tudott kiépülni az új állami közigazgatás. Ráadásul a „felszabadítóként” érkező legionáriusok kezdetben civileket öltek, fosztogattak, szobrokat döntögettek. A cseh területekről és Szlovákia más régióból ideérkező új tisztviselők nem igazán ismerték a helyi viszonyokat. Vladimír Mutňanský, az első szlovák polgármester kivételt képezett: ő már az első világháború idején ügyvédként dolgozott a városban. Mindeközben a helyi magyar elit és lakosság az idegen katonai megszállásra átmeneti időszakként tekintett.
A határok jöttek-mentek. 1919 nyarán például, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején Kassa egy hónapra visszakerült Magyarországhoz, amit újabb csehszlovák megszállás követett. Vagyis ezek igazán turbulens idők voltak a kassaiak életében. A trianoni békeszerződés aláírását követően aztán kénytelenek voltak elfogadni, hogy ezentúl valóban minden másképp lesz.
– Milyen volt az élet Kassán a harmincas években? Köztudott, hogy akkoriban még virágzott itt a magyar élet...
– A kassai magyar nyelvű sajtó erős hagyománnyal rendelkezett, ezért a két világháború között is igen színvonalas sajtótermékek jelentek meg itt. A helyi szlovák lakosság egy része értette a magyart, így nem ritkán magyar lapokra fizetett elő, illetve magyar nyelvű színházi előadásokra járt. Egymás mellett működtek a katolikus, a liberális és kormánypárti, valamint a szociáldemokrata és kommunista napilapok és hetilapok. A korabeli viszonyokhoz mérten Csehszlovákiában jól működött a szociális rendszer, aminek előnyeit a kassai magyarok is élvezték. S persze voltak, akik további előnyökért cserébe – például a közalkalmazottak és közhivatalokban dolgozók – a statisztikai bevallásban „feladták” a magyarságukat, és csehszlováknak vagy szlováknak vallották magukat. De attól még ugyanúgy maradhattak magyarok, akik a gyermekeiket magyar iskolába íratták.
– Ehhez képest mit jelentett az első bécsi döntés? Hogyan élték meg a magyarok a város visszatérését?
– Ha valaki megnézi a korabeli felvételeket, láthatja, hogy az emberek örömmámorban úsztak, a katonákat virágeső fogadta... Igazi katarzisélmény volt ez a magyarok számára, hiszen végre megint otthonra találtak, újra tartoztak valahová. De ahogy előtte, most is adtak a látszatra. Egyes állami intézmények és gyárak vezetősége kötelezővé tette alkalmazottjai számára az ünneplést, s retorziót helyezett kilátásba, ha azok nem jelentek volna meg az ünneplők sorfalai közt. Ami a nem magyar lakosságot illeti, körülbelül 15-20 ezer cseh és szlovák hagyta el a várost 1938 utolsó hónapjaiban.
– Ez önkéntes volt?
– Részben önként, részben kényszerre indultak útnak. Fontos hangsúlyozni, hogy itt jobbára olyanokról volt szó, akik csak 1918 után érkeztek Kassára: tehát volt hova hazamenniük. Mindezektől függetlenül maradt egy körülbelül 8 ezer fős szlovák kisebbség, akik megszállásként élték meg az elkövetkező éveket.
– Milyen irányba változott a kassaiak élete a „magyar idők” alatt?
– A kezdeti eufóriát követően szembesülniük kellett a valósággal. Vagyis azzal, hogy az első Csehszlovák Köztársaság liberális demokráciájából egy sokkal autoriterebb; gazdaságilag, iparilag és a szociális hálózat szempontjából is elmaradottabb országba kerültek vissza. S ezt megérezték a mindennapi életben is. Például a pénztárcájukon, hisz 1:7 arányban váltották a csehszlovák koronát pengőre. De érezhető volt az anyaországból Kassára érkezők mentalitásán is, akik szinte másodrendűként kezelték az ittenieket. Az új törvények értelmében több száz helyi kereskedő, főként zsidók vesztették el az iparengedélyüket – vagyis a megélhetési forrásukat.
– Mennyivel csökkent a lakosság száma?
– Nagy gondot jelentett az is, hogy Kassa lakossága 1939-re mintegy a negyedével csökkent, így a városvezetés súlyos anyagi problémákkal találta szemben magát. S akkor még ott volt az a 10-11 ezer fős zsidó közösség, amelyre onnantól kezdve érvényesek voltak a magyar zsidótörvények. Többek közt ezen tényezők miatt vált végül keserű csalódássá a visszatérés.
– Dédszüleink még meséltek az igazolási eljárásokról, mikor is bizonyítani kellett az ittenieknek a nemzethűségüket. Ez nem csupán magasabb állami állást betöltőknél volt kötelező, de ez alapján lehetett valaki bába, vonatfékező vagy épp útkaparó is...
– Az anyaország „reintegrációs politikájának” keretében a magyar állam felmérte a „visszatért” lakosság nemzethűségét. Ez igazából megbízhatóságot jelentett. Ez volt talán a kassaiak legkeserűbb tapasztalata. Főleg azok csalódtak nagyot, akik húsz éven át támogatták a magyar kultúrát, és nyíltan magyarnak vallották magukat, most pedig egy bizottság előtt kellett bizonyítaniuk, hogy jó magyarok voltak. Ettől függött ugyanis az állásban maradásuk, vagy az, hogy jogosultak lesznek-e valamilyen juttatásra.
Ennek következtében gyakran megalázó helyzetbe is kerülhettek az előtte kisebbségiként élő magyarok. Ez a tapasztalat nem tett jót a magyar–magyar viszonynak sem. Egy korábban készített interjúmban egy hölgy így fogalmazott: „Akkor jöttünk rá, hogy nem tartozunk sehová...”
– Mégis újra magyar többségű lett a város. Mi az oka annak, hogy kassaiak egy része szinte a széljárásnak megfelelően váltogatta a nemzetiségét?
– Alapvetően három olyan tényező van, amit itt figyelembe kell venni. A nemzetiségi bevallás ingadozása egyrészt a kényszermigrációkra vezethető vissza, 1918-ban és 1938-ban is kicserélődik a lakosság egy része. Hol a magyarok mennek, hol a szlovákok és a csehek. A másik szempont, hogy mire kérdeztek rá a népszámlálási statisztikákban. Magyarországon például az anyanyelvre és a nemzetiségre, Csehszlovákiában csak a nemzetiségre. S persze voltak olyanok is, akik mindig igazodtak a határváltozáshoz, és egyszer magyarként, másszor (cseh)szlovákként jelentek meg a statisztikákban. A történelem már csak olyan, hogy minden ember más taktikát választ az életben maradáshoz – viszont ez nem csak kassai jelenség volt a 20. században.
Számmese
Rákóczi szeretett Kassájának különböző nemzetiségű lakosai évszázadokon át elvoltak egymással. Nem tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget a nemzetiségnek – legalábbis papíron. Az 1850-es népszámláláson még a szlovákság volt többségben (46%), ám a német anyanyelvű polgárság elmagyarosodásának, valamint a zsidó lakosság asszimilációjának köszönhetően 1910-ben már 75% volt a magyarok aránya. Majd 1920-ban jött Trianon, mikor is Magyarország területeinek kétharmadát elvesztette...
A kassai dóm (© Fotó: Németi Róbert)
Számcsere
Így született meg az első Csehszlovák Köztársaság... minek utána Kassán a harmincas évekre 20% alá esett a magyarok száma. Utána megint egy csavar: 1938-ban a felvidéki területek visszakerültek Magyarországhoz. Ezt követően a kassai lakosok zöme – 89%-a – újfent magyarnak vallotta magát! Amúgy a kassai németek cipszerek voltak, Szászországból érkeztek, és magyar érzelmű lokálpatriotizmus volt jellemző rájuk. Magyarán szerették Kassát, magyar érzésűek voltak, harcoltak a magyar a függetlenségért...
Felvidékből Szlovenszkó, Szlovenszkóból Felvidék
Nem egyszerű történet elmenni, visszatérni, majd megint visszatérni, aztán megint elmenni. Ez áll a Felvidékből Szlovenszkó, majd Szlovenszkóból Felvidék esetére is. Álljon itt egy részlet Faludy György Pokolbéli víg napjaim című művéből. Faludy 1938 novemberében az Ipolyon átkelve vonult be a visszacsatolt Felvidékre. „Abban a magyar faluban, ahol megszálltunk, a második éjjel beverték szobám ablakait, és ugyanakkor megkéselték két katonámat a kocsmában. Ez akkor történt, amikor a parasztok értesültek, hogy búzájukat ezentúl csak féláron értékesíthetik, viszont az iparcikkekért majdnem dupláját kell fizetniök, mint a Csehszlovák Köztársaságban.”
