Aki magyar, annak Kassáról a dóm, a dómban a Rákóczi-kripta jut eszébe. És persze Márai.
Sosem fogom elfelejteni azt a képet, amelyik egy esős délután készült egy német dómról. Körülötte szedik a lábukat az emberek, rá sem néznek a dómra, mert annyira nem illenek össze vele. Zömüknek fogalma sincs, hogyan került ide, kellemetlen mementó, hogy még mindig itt van, valami irtó korszerűtlen. Üres arccal iszkolnak el mellette; nem hozzák összefüggésbe a lelkükben honoló ürességgel, eszükbe sem jut, hogy építői anno pont ennek az ürességnek a kitöltésére szöktették az égbe a dóm tornyait. Hisz ahogy Weöres írja: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
Igazság szerint Márai sem tudott mit kezdeni a kassai dómmal, pedig vére minden cseppjével szerette Kassát. Azért persze írt a dómról, melynek csipkeívei alatt a padokban ülő, imádkozó öregekre figyelt, akik mindig ott szunyókáltak. A dóm felidézte benne Európa többi dómját, a párizsit, a firenzeit. Máskor repülőből nézte, de akkor már háborús veszély volt körülötte: „...ezek a dómtornyok őriznek egyfajta útvonalat a pusztuló világ felett”.
S ez a mondata volt az egyik legmélyebb igazsága, mert ha mélyebben belegondolunk, az ekkora építmények nem véletlenül épültek. Mikor Márai elment a dóm előtt, mindig felvillant előtte egy szó (szabadság) – mint homályos jelszó, amiért érdemes élni.
„Itt őrizték Rákóczi hamvait, a sok koszorút, rajtuk a Pro libertate...” – írta. Igen, talán ez a dómok igazsága ma is. A szabadság, a pro libertate – csak olyan könnyű erről elfeledkezni az idők sodrásában!
Tudni illik
A kassai Szent Erzsébet-dóm Közép-Európa egyik legszebb gótikus székesegyháza. Ma Szlovákia legnagyobb temploma. Egy román templom helyére kezdték építeni 1380 körül. A pápa bűnbocsátó cédulákat adott ki, hogy a hívek azok megvásárlásával támogassák az építést.
Még Mátyás király idejében is épült, s csak 1508-ban fejezték be a mai szentély megépítésével. Nagyobb felújításokra a 19. század végén került sor Steindl Imre terve alapján (többek közt gyönyörűséges Zsolnay tetőcserepekkel).
Északi kapuja a legdíszesebb, ez a kettős kapu nyílt a városháza felé: itt, a főtéren zajlott a középkor színes élete. (A kaput Aranykapunak is hívták aranyozott szobrai miatt, de már régen nincs rajtuk aranyozás.)
Apropó: szobrok. Van itt is pár darab a szívemnek oly kedves gótikus szobrokból. A kettős kapu pillérén Szent Erzsébet szobra látható, de Szent István, Szent Imre szobra is ugyanennyire szépséges...
Szent Lászlót a mellén kereszttel ábrázolták, őt szemelték ugyanis ki az első keresztes hadjárat vezetőjének. Sajnos, a szobrok csak másolatok, az eredetieket Budapestre szállították annak idején, mert megrongálódtak. Nagy időknek nagy tanúja a kassai dóm, mert a magyar időkben magyar, a szlovák időkben szlovák többségű város mindig tudott igazodni.
Hogyisne, hisz jól megtépázták a történelem viharai – amúgy meg a régi kassaiak otthon németül beszéltek, mert szepességi szászok voltak, cipszerek, de erősen magyar érzelműek... Mint Márai is megírta vallomásaiban.
Boszorkány a feleségem
Állítólag ő volt a főépítész felesége, aki állandóan részeg volt, ezért a férj bosszúból az esővíz gurgulázására kárhoztatta. Hadd lássa mindenki, mekkora boszorkány az ő felesége. A többi vízköpőt állatokról mintázták, talán ezért is kelt szárnyra ez a nem szép legenda...
Az építészről meg azt susmorogták később, hogy öngyilkos lett, a toronyból ugrott fejest, mert leleplezték a pénzmachinációit. Amúgy a vízköpők a dóm tetőszerkezetére hulló csapadékot okádják az utcaszintre – és távol tartják az ártó szellemeket.
TOVÁBBI GYÖNYÖRŰ KÉPEINKET AZ ALÁBBI GALÉRIÁBAN TALÁLJÁK!
↓↓↓
