Régen a virágvasárnapot megelőző szombaton a gyerekek az erdőbe mentek barkát gyűjteni, amit aztán virágvasárnapon a templomban megszenteltek. Élesszük fel ezt a szép szokást!
A húsvét a tavaszvárás ünnepe (is). Magyar neve arra utal, hogy régen, a 40 napon át tartó böjt után ekkor ettek először húst az emberek, „húst vettek magukhoz“.
Húsvétvasárnap a pap a reggeli misén megszenteli az ételt (sonkát, kalácsot, tojást és bárányt). Csak ezután következik a lakoma (a hús-vét). A böjtben – ez hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tart – húst és zsíros ételeket nem ehetünk. Az őskeresztények annak emlékére vezették be a nagyböjtöt, hogy Jézus negyven napig böjtölt a pusztában. A régiek csak azt ették, amit az ”ég harmatja” nevelt, vagyis zöldségfélét. A többség évszázadokon át kenyéren és vízen élt (mert a koplalás megtisztítja a lelket és a testet).
Virágvasárnap van, a mezőkön a füvek nevetnek a napsütésben, nyers földszagot hurcolász a szél. Tavasz van, gyönyörű.
Szinte hallható, ahogy a rügyek meghasadnak, és apró levélkezdemények bújnak elő a burokból. A templomokban szólnak a harangok: Jézus ezen a napon vonult be szamárháton Jeruzsálembe. Részt akart venni a Páska ünnepén...
De mi is az a Pászka ünnepe?
Azt mondjuk, a kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét. Maga a húsvét azonban jóval régebbi, mint maga a kereszténység. Előképe a zsidó Pászka (vagy pészach) ünnep. A húsvétot a zsidók márciusban vagy áprilisban ülik meg: annak az éjszakának az emlékére, amikor a zsidó gyerekek megmenekültek a tizedik csapástól...
Kr. e. 1250 körül a zsidók Egyiptomban élnek. Az egyiptomiak azonban megrémülnek a zsidók szaporaságától, félnek, hogy urai lesznek a birodalomnak. Ezért a fáraó szolgasorba süllyeszti őket: az építkezéseknél rabszolgaként dolgoznak. Megszületik azonban Mózes, aki a zsidóságot megszabadítja szenvedéseitől. Égő csipkebokorban megjelenik előtte Isten: aki megbízza, hogy menjen el a fáraóhoz, és követelje tőle a zsidók szabadon bocsátását. A fáraó meg sem hallgatja Mózest: ezért isten tíz természeti csapással sújtja Egyiptomot. (A tíz csapás között volt béka-, légyinvázió, sáskajárás, jégeső, a víz vérré változott.) A legborzalmasabb a tizedik csapás volt. Egyetlen éjszaka alatt az egyiptomiak minden elsőszülött gyereke meghalt. Az izraeliták a bárány vérével bekenték az ajtófélfét: így az ő kisdedeiket megkímélte a bosszúálló angyal.
A fáraó ekkor kénytelen engedni. A zsidók lázas sietséggel, keletlen kenyérrel (ez a macesz), félig kész málhával Mózes vezérlete alatt elhagyják az országot. A fáraó azonban utánuk küldi a seregét, amely a Vörös-tenger partján utoléri őket. A víztükör azonban csodálatosképp ketté válik a zsidók előtt, és Mózes száraz lábbal átvezeti népét a szoroson. Mikor a fáraó serege akar átkelni, a tenger hullámai (lovat, embert elveszejtve) ismét összecsapnak. Ez volt az Exodus, a megmenekülés.
Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával Jézus és tanítványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték; megtörték az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt), és megitták az előírt több pohár bort.
a húsvéti asztalról semmiképpen se hiányozzon a festett tojás – húsvétkor minden körülötte forog. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, hogy „Rómába menjenek”. Útjukon tojásokat gyűjtenek, s visszatérve minden jó gyereknek ledobnak belőlük. Ilyen tojást is lehet találni az ablakpárkányon, a kertben.
Nagypénteken ma is sok helyütt végigjárják a stációkat, Krisztust keresik a határban. Nagyszombaton van a feltámadási körmenet és a vízszentelés. Régen a szenteltvizet csak a kisfiúk hordhatták szét a faluban, cserébe néhány tojásért. Ebben a vízben főzték a hímes tojásokat és a húsvéti sonkát. Német eredetű szokás, hogy a díszítést viasszal írják a tojáshéjra, amit festés után lekaparnak. Magyar vidékeken az írókát meleg viaszba mártják, a tojást meleg festőlébe teszik. A melegtől megpuhult viaszréteg lekaparható, s a minta fehér marad. Ez a hímes tojás.
Jézus a zsidó nép fia volt, s mind hívei, mind ellenségei e népből kerültek ki. Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaágakkal. Az emberek ruháikat eléje terítették a porba, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket.
Ám a főpapok, akik féltették a hatalmukat és a tekintélyüket, elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól.
Ugyanakkor féltek a tömegtől, ezért cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni a Mestert, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy őt a katonáknak megmutassa. Jézus a húsvét első napján szokásos hagyományos vacsorát, a bárányt tizenkét tanítványa körében költötte el, s így szólt: „Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” Mindannyian kérdezték, melyikük lesz az, de Jézus tudta, az árulja majd el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. S mikor Júdás kérdezte, ő lesz-e az, Jézus rábólintott: „Te mondád.” Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd borral, mondván: „Igyatok ebből, mert ez az én vérem.” Ezt a jelenetet ismétli a pap a keresztény szertartásokon.
A vacsora során Jézus beszélt a feltámadásáról is, s arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja majd őt. A katonák, akik a kereszt lábánál őrt álltak, kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, hogy ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát. Jézus azonban vállalta sorsát, s meghalt a kereszten. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt, bizonyítván, hogy Jézus valóban Isten fia volt.
Este egyik tanítványa, Arimateai József kérte, hadd vigye el a testet, hogy illően eltemethesse. Egy sziklasírba fektette a tetemet, s a sír elé követ görgetett. Mindez pénteken történt. A főpapok a sírhoz őrt állítottak, mert attól tartottak, hogy kilopják a testet, s azt híresztelik majd, hogy föltámadt, hiszen Jézus azt jövendölte, hogy a halála utáni harmadik napon elhagyja sírját. Vasárnap három asszony, közöttük Jézus anyja is, finom kenetekkel érkezett a sírhoz, amely nagy földindulás közepette föl tárult. Megjelent egy angyal, s jelentette: Jézus már nincs ott, föltámadt. Szaladtak az asszonyok, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Az úton találkoztak a feltámadott Jézussal, aki még többször megjelent tanítványainak és Mária Magdolnának is, s bizonyítékát adta feltámadásának.
