Örök hűséget esküdünk egymásnak, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk... Így fejeződik be a legtöbb régi életmese. De már az óvodában is arra tanítanak bennünket, hogy csak párban lehetünk boldogok. Házasságban kell élni ahhoz (vagy minimum „együttjárni”), hogy boldogok lehessünk? És mi van a férfiakkal? Rájuk ugyanez nem vonatkozik?
Hiszen a legújabb trend alapján nemigen igyekeznek a házasság jármát a nyakukba venni – pontosabban a nők inkább akarnak férjhez menni, mint a férfiak nősülni. A férfiak egyre inkább nem akarnak házasodni vagy elköteleződni.
(© Mehran Djojan)
Első pillanatban az ember nem is gondolná, de bizony még a nyelvünk is „filozofál”. A nyelvbe is belekódolódik, hogyan vélekedünk ez élet nagy dolgairól. Nyelvünk egyértelműen árulkodik arról, hogyan gondolkodunk vagy érzünk: a feleség az „oldalbordám”, a „lelkem másik fele”. A házaspárról pedig azt mondjuk: „De szép pár!” vagy „Milyen boldog pár!” Olyat még nem hallottunk, hogy „Milyen boldog lány!”. Az nemigen jut eszébe senkinek, hogy egy férfi vagy nő egyedül, önmagában is boldog lehet. Vagyis igen, a pszichológusoknak: Sigmund Freud szublimációról beszél, mondván, hogy a zseniknek fontosabb a munkájuk: így az összes szexuális energiájukat és főleg vágyukat átváltoztatják, s valamiképp a munkájuk felé terelik, abba ölik bele. Ám ez a jelenség még nem tevődött át a nyelvbe.
Nők, ne menjetek férjhez!
Paul Dolan, a London School of Economies pszichológusa az emberi viselkedésformák tanulmányozásával foglalkozik. Kutatásai során világrengető felfedezést tett, a legújabb trendeknek megfelelve: a gyermektelen szingli nők a legboldogabbak. Ezzel megszületett a lázadás, s bizony sokaknak tetszik az elmélet. A megállapítás persze nem illik bele abba a közfelfogásba, hogy az ember életének alapvető célja a boldog párkapcsolat. Dolan szerint nem igaz, hogy a legjobb házasságban élni és gyereket nevelni, s ezt a mintát követve lehetünk elégedettek, valamint boldogok az életben. Sőt, a környezetünk a bűnös, mert hazudik, és akaratlanul is azt sugallja, hogy valami nincs rendben velünk, ha nincs párunk.
Ma nagyon furcsa elméletek látnak napvilágot: azt mondják, hogy az ember boldogabb lehet egyedül, mint párban. Az emberi boldogságot kutató újmódi pszichológusok és más tudósok legújabb vizsgálódásai azt mutatják, jobb nekünk, ha egyedül élünk...
De nem ez az egyetlen megállapítás, amelyre kutatásai alapján rájött. Hiszen csak a szingli nők boldogabbak – a férfiakra ennek ellenkezője igaz. Egy kis túlzással így is fogalmazhatnánk: ha férfi vagy, nősülj meg; ha nő vagy, maradj szingli! A férjezett nők előbb halnak meg, mint az egyedülállók, és időskorukban lelkileg és fizikailag is rosszabb állapotban vannak, mint a szinglik. Ezzel szemben a nős férfiak egészségesebbek és magasabb életkort érnek meg, mint egyedülálló társaik. A lélekbúvárok ezt azzal magyarázzák, hogy a nős férfiak kerülik a veszélyeket, valamint egészségesebben élnek, mint a nőtlenek. Értsük jól: a feleségük kiszolgálja és kényezteti őket.
Az adatokat persze nem tudjuk, kutatónk honnan szedi – hisz nálunk a feleségek tovább élnek, mint a férfiak (több az özvegy nő). De maradjunk a nőknél. Boldogságunk kulcsa tehát az legyen, hogy nem megyünk férjhez? Azért a dolog nem ilyen egyszerű.
„A társkapcsolat alapvető hatással van arra, hogy az életben boldognak érezzük-e magunkat” – mondja Paul Dolan pszichológus. Ez a megállapítás főként krízishelyzetben helytálló. A megfigyelések szerint a világjárvány idején a jól működő kapcsolatban élő nők kevésbé voltak boldogtalanok, mint az egyedülállók. De „szinglipárti” lélekbúvárunk máris hozzáteszi, hogy ebben nem csak a partnerkapcsolat játszott szerepet. Ugyanígy működtek a családi és baráti kapcsolatok is. „Nem a kapcsolat formája, hanem annak minősége meghatározó.”
Ezt akarja bizonyítani egy, a Harvard Egyetemen folyó kutatás, amely az emberi boldogság természetét vizsgálja. A szakemberek hosszú időn, 75 éven keresztül több mint 700 – különféle társadalmi rétegekhez tartozó – amerikai férfit kísértek figyelemmel, generációkon keresztül. Elsősorban lelki és fizikai jóllétüket tanulmányozták. A vizsgálódás alanyai között egyaránt voltak a Harvardon diplomázott személyek és 1939–2014 között Bostonban lakó, mélyszegénységben élő emberek. A kutatásban a beszélgetéseken és a kérdőíveken kívül agyszkennelés és vérképanalízis is szerepelt. Az eredmény? Mindkét csoportban azok voltak a legboldogabbak és legegészségesebbek, akik meghitt és bensőséges társas kapcsolatokkal rendelkeztek. Az ember idegrendszere akkor békés és kiegyensúlyozott, amikor van mellette valaki, akiben megbízhat, akire támaszkodhat. Röviden szólva: a bizalmon alapuló szoros kapcsolat az, amely minden formájában hozzájárul az ember lelki és testi egészségéhez.
„Van már valakid?”
A boldog élet okait kutatva mást is szemügyre kell vennünk: mégpedig saját magunkat. A jó emberi kapcsolatok ugyanis magukban nem elegendőek a megváltáshoz. Nem tesznek bennünket örökre és automatikusan boldoggá – még akkor sem, ha igazán jók, és megelégedéssel töltenek el bennünket. Egyik olvasónk, Dóra az egyik Új Nő-s klubesten kijelentette: „Négyszer éltem úgymond kapcsolatban, de egyikben sem voltam maradéktalanul boldog. Mindig ugyanoda lyukadtam ki: elkezdtem szolgálni a páromat. A végén mindig rájöttem, hogy nem tudom tovább folytatni, mert a férfiak, akikkel éltem, manipuláltak és korlátoztak, én meg alájuk játszottam. Mára belefáradtam, és nem volt kedvem tovább próbálkozni. Azt mondtam magamban, most már inkább magamon fogok dolgozni, hogy kiiktassak mindent, ami akadályoz abban, hogy harmóniában éljek – párral vagy pár nélkül.” Dóra hat éve úgymond tanul: jósnőkhöz, tanfolyamokra jár, hogy megtalálja a harmóniát.
Más elméletek persze azt mondják, hogy a magány „öl, butít és nyomorba dönt”. Az ember idegrendszere akkor békés és kiegyensúlyozott, amikor van mellette valaki, akiben megbízhat, akire támaszkodhat. Röviden szólva: a bizalmon alapuló szoros kapcsolat az, amely minden formájában hozzájárul az ember lelki és testi egészségéhez. Ha nincs férjünk, nem baj – ha van jó barátnőnk vagy szoros baráti társaságunk, akkor is boldogok lehetünk.
A pszichológia igazat ad neki: elsősorban magunkkal kell jóban lennünk, hogy boldognak és elégedettnek érezhessük magunkat. Akinek nincs önbecsülése, annak nem lesz maradéktalanul boldog a párkapcsolata. Emellett: önbecsülésünket nem tehetjük függővé attól, hogy van-e romantikus vagy szexuális kapcsolatunk... Mert lehet, hogy épp nincs, s mi mégis elégedettek vagyunk az életünkkel.
Persze egyedül élni nem könnyű! Jól fel kell vértezni magunkat, hogy vissza tudjuk verni családunk és barátaink kíváncsiskodó, illetve családi állapotunkat firtató kérdéseit. „No, mi van? Találtál már valakit?” Nem csoda, ha ilyenkor dühbe gurulunk, hisz „mi köze hozzá” (mármint a kíváncsiskodónak, még ha jót is akar nekünk...). A társadalmi nyomás nagyon erős, mert még nem szoktunk hozzá, hogy egy szingli nőnek is lehet tartalmas élete. A „házasodni kell!” kényszere nagyon erős társadalmi norma, és ha valaki épp nem követi vagy nem akarja követni, és másképpen él, mint a többség, akkor azt furcsának és természetellenesnek tartják.
A szingli magányos?
Más véleményekkel is meg kell birkózniuk azoknak, akik egyedül élnek. Például azzal a hiedelemmel, hogy bizonyára magányos az, akinek nincs társa. A 33 éves Zsanett (vele szintén az Új Nő-s klubestünkön találkoztunk) három éve él egyedül. Ő ezt mondta: „Sokkal magányosabb voltam akkor, amikor együtt éltem Péterrel, aki teljesen elhanyagolt, állandóan játszott vagy a neten lógott. Semmit nem akart, csak azt, hogy hagyjam békén, s persze szolgáljam ki étellel, meleg ággyal, tiszta ruhával... Most sokkal több barátom, három szívbéli jó barátnőm van, sok ember forgolódik körülöttem. Választhatok, hogy kivel töltöm el az időmet, s ez sokkal jobb, mint ami azelőtt volt. Az társas magány volt.”
(© Mehran Djojan)
Az igazság az, hogy a pár nélkül élő emberek általában több kapcsolatot ápolnak, mint kapcsolatban élő társaik (bár ennek ellenkezője is igaz lehet). Gyakran nyitottabbak, jobban beilleszkednek a családi, baráti közösségekbe és a nagyobb társaságokba. Faluhelyen viszont a régi barátnők féltékenykednek egymásra, nem barátkoznak többé azokkal, akik párkapcsolatba kerülnek. A női rivalizálás még mindig éket ver a nők közé, sokszor megakadályozza az őszinte barátkozást.
Tény, hogy a párkapcsolat nem jelent automatikusan boldogságot. Nem érdemes kapcsolatot fenntartani valakivel csak azért, hogy ne legyünk egyedül. „Örülni fogok, ha találok olyan valakit, akivel jó együtt lenni. Ugyanolyan jó, mint mikor magammal töltöm az időmet, s a hobbijaimnak hódolok: kertészkedek, kötök. Ám abba is belenyugszom, ha nem találok ilyen valakit. Nem szerencsés együtt lenni valakivel csak azért, hogy ne legyek egyedül, és így elrontani az életemet” – mondta a 35 éves Enikő, aki nem akar mindenáron viszonyt.
A számok beszédesek: nálunk a házasságok fele válással végződik, és a nő egyedül marad. Ők azok a boldogtalan férjezettek, akik engedtek a társadalmi nyomásnak. Mekkora árat fizettek érte? Egy házasság felbontása nem könnyű döntés, de sokszor nincs más megoldás.
„Még most is sajnálom, hogy ilyen csúfosan ért véget a huszonöt éves házasságom: a férjem megcsalt, lecserélt. Sokszor felteszem magamban a kérdéseket, hogy hol rontottam el vagy mit tehettem volna másképp. Kudarcként élem meg a válást. Másrészt viszont felszabadító érzés, hogy most úgy élhetek, ahogy akarok” – árulta el az 58 éves Zsuzsa (szintén a klubestünkön, ahol a pszichológus a házasságok válságáról beszélt).
Ha közelebbről megnézzük a boldogságról szóló tanulmányokat, észrevesszük, hogy nagyon különböznek egymástól – az egyik szinglipárti, a másik házasságpárti. Az egyikben a szingli nők a legboldogabbak, a másikban fordítva: azok a nők boldogabbak, akik házasságban vagy párkapcsolatban élnek. A kutatásokból kiderül, hogy leginkább azok mondják boldognak magukat – körülbelül a házasok fele –, akiknek a házastársa egyben a legjobb barátja is. A házasság magában tehát nem garancia a boldogságra, kell hozzá az ember is.
