A fiamat várom egy padon, majszolom a szendvicsem, miközben egy beszélgetés foszlányait repíti felém a szél. Önkéntelenül is fültanúja leszek egy vitának, amely két meglett férfi – apa és fia – között zajlik. Nem tudok nem figyelni rájuk, mert az apában felismerem a lakatos bácsit, akinél két hete pótkulcsot készíttettem.
Fojtott hangon kérleli a bedrogozott, kinézésre jó negyvenes fiát, hogy menjen vele haza. Ma van a születésnapja. Több sem kell a „fiúnak"! Hiszen akkor van ok az ünneplésre, dobja meg az apja egy százassal. Az apa teljes testével ránehezedik a biciklijére, egyre jobban meggörnyed. Végül reményvesztetten felegyenesedik: „Sajnálom, hogy ez lett belőled, fiam!“
(© Eiko Ojala)
Megfordul, megtér a biciklijével, s mikor elém ér, találkozik a tekintetünk. „Én meg sajnálom, hogy ilyen apám van!“ Megáll a kés a levegőben, meredten nézünk egymásra. Visszacsomagolom a szendvicsemet, elment az étvágyam. Az apa meg beleveszik az utcai forgatagba.
Goethe és a szárnyak
Egyik kedvenc gyermeknevelési mottóm J. W. Goethe-től származik. A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. Vajon ennek a születésnaposnak az élete mikor siklott félre? Gyenge volt a gyökér, vagy túl nagy volt a szárny? Az apa szeméből sütött a fájdalom; aki így néz, az nagyon szeret. Vajon ki a hibás, hogy „a gyerekből" ez lett? De talán nem is kell mindig okot, hibást keresni. Az ember is elromolhat, ahogy a gép is elromlik; s ilyenkor az emberből rossz ember lesz.
Csak olyan ne legyek, mint az apám!
Kata (37):
– Volt két – munkától, de főként egymástól – teljesen leharcolt szülőm. Nem nagyon figyeltek rám. Sokáig próbálkoztam, kékre, majd lilára festettem a hajam, hátha elindul valami köztünk. Hátha kikérik maguknak... Annyira akartam, hogy végre vegyenek észre. Kamaszéveimben két dolgot határoztam el: hogy nagy színésznő leszek, és nem lesz családom. Emlékszem, mikor megtettem a nagy bejelentést, apám épp éjjeli műszak után volt. Alsógatyában, sörrel a kezében ült a tévé előtt. Anyám csak annyit mondott, hogy ugorjak le a boltba kenyérért. Utána évekig nem beszéltem velük; bár színésznő sem lettem, és férjhez is mentem. De a fő szempontom utána is az volt, hogy milyen nem szeretnék lenni.
Megpróbáltam fordított életet élni, de nagy keservek után rájöttem, hogy az én szülőségem nem a gyerekemről, hanem a gyermekkori sérüléseimről szól. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a férjem, Zoli viszont jó apja volt a lányunknak. Törődött vele, támogatta. Lassacskán tanulom tőle, hogyan kell jól szeretni. Felé nehezen köteleződtem el, egyszerűen sokáig nem tudtam elhinni, hogy van olyan férfi, aki számára saját magam miatt vagyok fontos.
Az apai nevelés
A fiúknál az első számú mintát az apák jelentik. A lányoknál is fontos az apa személye, mert általa ismerik meg a másik pólust. Az apa szemében fürdik meg a lánygyermek, aki az apai kényeztetéstől ébred öntudatra. Az apa jelenléte kulcsfontosságú, még akkor is, ha az apák általában kevesebb időt töltenek a gyermekeikkel, mint az anyák. Az anya az esetek többségében a gyerekek táplálásának, tisztán tartásának, oktatásának a terhét cipeli a hátán (és még sorolhatnánk). Az apás órák kisgyermekkorban még az intenzív játékról szólnak. Kutatások támasztják alá, hogy egy apa játék közben kevesebbet beszél, és többször érinti meg a gyerekét, mint egy anya. Ez a fizikai kapcsolat pozitív hatással van a csemetére. Az apa „megcsikizi" a kisfiát, feldobja; birkózik, focizik, horgászik vele...
Ha egy gyereknek nemcsak édesanyja, de édesapja is van, és egy fedél alatt élnek – ez, sajnos, már nem olyan gyakori –, akkor a gyerek a nevelés során férfias tulajdonságokból is mintát kap. Az apa férfimintát ad a fiának, de a lányának is. Egy apa mellett felnövő gyerek gazdagabb értékrendet kap, amit aztán egész életében követni tud. Ahol az apa is részt vesz a nevelésben, ott a gyerekek érzelmileg és fizikailag is erősebbek lesznek, valamint könnyebben szocializálódnak.
Jelenkor
Nóra (32) mesél:
– Feri jó ötvenes, a férjem barátja. Feri jól menő építkezési vállalkozást vezet, mindkét gyerekének házat épített. Úgy gondolja, ő mindent megtett, ami egy apa kötelessége. Nemrég együtt wellnesseztünk, s folyamatosan értetlenkedett: a férjem miért tölt annyi időt a gyerekekkel, ha egyszer ott vagyok én. A férj fizeti a hotelszámlát, az a férfi dolga, de a gyerek már az asszony dolga!
Ma már a nők több mint a fele úgy gondolja, az apának nem elég csupán az anyagiakat bebiztosítani a családnak, hanem az érzelmeit is ki kell mutatnia. A férfiak pedig tanulgatják ezt az újfajta szocializációt. Ha körülnézünk az óvodai, iskolai szülőértekezleten, illetve a játszótéren, láthatjuk, hogy egyre több az apa. Más területeken is egyre fontosabb, hogy az apa aktív részese legyen a gyerek életének. Az apák többsége igyekszik a maga módján példát mutatni. Sokan erejük felett teljesítenek, kitartóan küzdenek, hogy például megteremtsék az újabb gyerekvállalás feltételeit; és hogy minőségi kapcsolatot alakítsanak ki a gyerekeikkel.
Minden erejükkel törekednek a családi harmóniára – és igen, olyanok is vannak, akik egyedül nevelik gyermeküket. S ők is egyre többen vannak, mert hovatovább egyre több anya hagyja el a gyerekeit (amivel megdőlt egy társadalmi tabu).
Apák őszintén
Körkérdésünkben annak jártunk utána: mitől jó apa egy apa?
Zoltán (42) két gyermek édesapja:
– Nem egyszerű szülőnek, jó szülőnek lenni. A korszerű trendek jókora terhet raknak a szülők vállára. A „Töltsünk minél több minőségi időt gyermekünkkel!” iránymutatás lehetetlen elvárás. Nem csupán azért, mert az apa és az anya is dolgozik, hanem azért is, mert nem minden szülő számára adatik meg az ehhez szükséges türelem és kitartás. Nem gondolnám, hogy apám nem lett volna jó apa amiatt, mert nem tudott nap mint nap „minőségi időt” tölteni velem. Sőt, sohasem éreztem ennek a hiányát, mert tudtam, hogy mindent megtesz értünk. Amit meg én tudok adni a gyermekeimnek, az annyi, hogy hiszek és bízok bennük. Legalább annyira, mint amennyire az én apám is megbízott bennem. Aztán majd eldöntik, hogy mennyire voltam jó apa. Az én apám az volt.
Miki (37) két iker kisfiú édesapja:
– Fiaim, Dávid és Kristóf hétévesek. Az én apukám nagyon jó apa volt, csak kevés szabadidővel rendelkezett. Én a gyerekeimmel baráti kapcsolatra törekszem. Néha veszélyes, mert kihasználják a közvetlenségem. Szeretek a gyerekeimmel lazán beszélgetni, nevetgélni. Nálunk például van „huncutidő”, mikor egymást csiklandozva játszunk az ágyban vagy fél órát. Néha segítenek autót szerelni, igaz, hogy tíz perc után ráunnak. Fontosnak tartom, hogy sportoljanak. Azt akarom, hogy élvezzék, amit csinálnak, nem célom, hogy profi sportolót neveljek belőlük. Jó idő esetén az iskolába is biciklivel járnak. Dávidot hetente kétszer focira hordom, Kristóf pedig igazi művészgyerek. Vele rajzolni szeretek, én magam is nyolc évig jártam rajziskolába, így az egész a gyerekkoromra emlékeztet.
(© Eiko Ojala for Germain contemporary dance magazine "Tanz")
– Szenvedélyes horgász vagyok, már mindkettőjüknek van saját pecabotja, s nagyokat versenyzünk, ki fogja a legszebb halat. A legfontosabb pedig, hogy nem bujkálunk előlük, ha összekapunk a feleségemmel. Legalább megtanulják, hogyan lehet kibékülni. Amire a családban még odafigyelünk, az a vasárnapi közös ebéd, hogy érezzék az egységet. Hogy jó apa vagyok-e? Majd a gyerekeim megmondják.
Peti (36) egy kisfiú édesapja:
– Amikor a világjárvány miatt bezárták az óvodákat, én maradtam otthon a négyéves fiunkkal. Feleségem orvos, neki mennie kellett. Egy pillanatig sem bántam az apasági szabadságot; azóta valóban a családomnak élek. Viccesen szólva, én vagyok a „háziférfi”. Takarítok, majdnem minden nap főzök, de a mosást már Katira hagyom, mert voltak már vele malőrök, összement a ruha, színét vesztette a párnahuzat. Matyival sokat játsszunk, kutatok a neten, szinte vadászom az új játékokra. Beavatom őt a hobbimba – versenyszerűen horgászom –, közben pedig igyekszem jó embernek nevelni. Feleségem szerint túl szigorú vagyok, de a fiunk pontosan olyan természet, amilyen én voltam. Ki tudja használni a kiskapukat, bele tud lazulni az életbe. Bizony, nevelés terén nem a szüleimet követem. Én nem a fiam legjobb barátja, hanem az apja akarok lenni. A fő jelszóm a következetesség! Mindig megtartom az adott szavam, ha valamit megcsinál, jöhet a jutalom, mehetünk a játszótérre.
A legfontosabb pedig, hogy nem bujkálunk a gyerekek elől, ha összekapunk a feleségemmel. Legalább megtanulják, hogyan lehet kibékülni. Megtanulják a dinamikát, ami mentén egy kapcsolat működik. Nem megoldás, hogy máshol keressünk vigaszt, egymás elé kell állni, vagy csak megsimítani a másik könyökét.
Arnold (40) két gyerek édesapja:
– A jó apa szerintem megtalálja az egyensúlyt; egyrészt a gyerek barátja, vagyis sokat foglalkozik vele, másrészt követel: tiszteletet, komolyságot. Hogyan is magyarázzam? Ez alatt azt értem, hogy a gyerek ne csak szeresse, hanem tisztelje is az apját. A gyerekek nevelésénél apumból indultam ki. Próbáltam alkalmazni, amit szerintem jól csinált, és megváltoztatni, amit nem elég jól, illetve rosszul. Például tiszteletre, szeretetre, becsületességre nevelt, de kimaradt az, ami szerintem a legfontosabb – főleg az első pár évben. Szóval, igen keveset volt velünk. Kihagyta a közös játékot, és nem tanította meg velünk azt, hogy bízzunk önmagunkban! Ez egy gyereknek nagyon fontos, hiszen bármire képesek lehetünk, ha igazán akarjuk. Nagyon jó apa volt az enyém, a mai napig sokat gondolok rá, de ideje, az sose volt. Nekem rengeteg olyan programom van a gyerekekkel, ami csak a miénk – azaz anya nélküli elfoglaltság és tevékenység. Egy fiam és egy lányom van. Mindkettőjüknek más az érdeklődési köre, fiammal például gyakran birkózunk. A lányommal társasjátékozunk, beszélgetünk, kártyázni mindketten nagyon szeretnek. Sokat biciklizünk a környékünkön, sőt, rendeztünk már otthoni sportolimpiát is. Mindkét gyerekem szereti, ha együtt tanulok velük; ja, és ilyenkor, nyáron közösen tanulmányozzuk a csillagokat...
Végszó
Az apa is ember, hibázik, néha rosszul dönt, és közel sem tökéletes. De talán pont így szolgál a legjobb példával, mert a teljes életét megmutatja, nem csak a szép részeket. Igazi, amit ad, nem tökéletes. S a későbbiekben miből lehetne jobban tanulni, ha nem a valóságból?
