A szenvedélyes túrázók télen is útra kelnek. Néha 2-3 napot is a hegyekben töltenek, a csillagos ég alatt alszanak, hálózsákban vagy bivakolózsákban. A képen Cserepes Erika, aki a bivakolás szerelmese, és minden felszerelését a hátán hordja.
Az érsekújvári Cserepes Erika (35) nem bánja, ha erdőben éri a sötét, kint éjszakázik a csillagos ég alatt. Ezt nevezzük bivakolásnak. Erika grafikusként dolgozik, szabadidejében kerékpározik és túrázik. Az érsekújvári Critical Mass városi kerékpáros rendezvények főszervezője, az Érsekújvári BringaTárs alapítója, és 12. éve a magyarországi Bátor Tábor önkéntese. Erika hátizsákjában a termosz helyét a teleobjektív tölti ki, hogy útközben megörökíthesse a pillanat varázsát.
Ropog a talpunk alatt a frissen hullott hó, kipirult arccal hegyet mászunk és hegycsúcsot hódítunk. A téli túrázás zordabb, mint a nyári, mégis szeretjük, ám estére jólesik behúzódni a meleg szállásra. Mégis vannak, akik nem bánják, ha kint éri őket a sötét. Ők a bivakolók! A francia eredetű szó eredetileg kényszerű kint alvást jelentett, de mára szabadidős sporttá avanzsálódott – és a tervezett, szabad ég alatti éjszakázást jelenti.
Cserepes Erika a bivakolás szerelmese: aki ismeri Erikát, tudja róla, nem fázós alkat, bár saját bevallása szerint ő is fázott már (én mindenesetre még sosem láttam télikabátban!). A téli bivakolás szépségeiről kérdeztük.
– Mindig szívesen túráztam, de a 2016-os év számomra mérföldkőnek számított a bivakolás szempontjából – kezdi Erika. – Akkor már álmodoztam róla, de elérhetetlennek tűnt, hogy egyszer én is kipróbálom.
– Mi eddig még nem hallottunk róla. Te honnan tájékozódtál?
– A turisztikai magazinokból. Később aztán a Facebookon megismerkedtem hasonszőrű emberekkel, akik kedvelik a túrázást. Július elején aztán egy szál magamban elmentem a 20 kilós hátizsákommal egy négynapos gerinctúrára, az Alacsony-Tátrába. Ez a 100 kilométeres túra volt az én beavató El Caminóm! Nem szabtam meg magamnak, hogy naponta mennyit megyek, és hol fogok aludni. Fizikailag megterhelő, néha fájdalmas, mégis gyönyörű túra volt. Pont az ellentétek tették különlegessé! Rögtön az első éjszakán – szabad hely híján –, kénytelen voltam a menedékház eresze alatt aludni. Vihar volt, erős széllel, esővel, de nem áztam meg. Másnap sűrű köd ereszkedett le, elvesztettem az utat, majd este újabb kint alvásra kényszerültem. A további két éjszakát már menedékházban töltöttem.
Cserepes Erika
– Engedélyezett a nemzeti parkok területén az alvás a szabadban?
– Szlovákiában számtalan menedékház található, ahol ingyen meghúzódhatunk éjszakára – a Magas-Tátrában több, az Alacsony-Tátrában már kevesebb. A nemzeti parkokban hivatalosan csak a menedékházakban és a környékükön lehet aludni vagy sátrat verni. Nemzeti parkonként változnak a szabályok, néhol a menedékháztól 50 – 100 méterig engedélyezik a kint alvást, másutt szigorúan tilos a csillagos ég alatt éjszakázni. Ha valaki többnapos túrára készül, előtte mindenképp tájékozódjon, mert előfordulhat, hogy a menedékházban nem jut neki hely.
– Mennyire ért váratlanul a kint alvás? Volt hozzá felszerelésed?
– Nem volt csúcsfelszerelésem, de titkon számoltam a bivakolással. Olyannyira vakmerő voltam, hogy a túrázás előtti napokban vettem hozzá felszerelést: egy nagy túrazsákot, túrabotokat, ponyvát és egyéb kellékeket. Sőt, túracipőt is! Mázlista voltam, mert minden passzolt, a cipő nem törte fel a lábam.
A hálózsák alá beszereztem egy ezüst fóliát, ami megtartja a test saját hőjét, és nem veszi át a talajról a hideget. A ponyva pedig tökéletes a sátor helyett: ruhaszárító kötéllel A-alakú sátrat, illetve szélárnyékos helyet készíthetünk vele.
– A kint alvás – főleg télen – nem gyerekjáték. Hogy van az, hogy mínuszokban nem fagy meg az ember?
– 2016 őszén egy túratársammal a Sztrázsó-hegységben túráztunk, és az éjszakát a szabad ég alatt töltöttük. Talaj menti fagyokat mondtak, én egy kölcsönzött hálózsákban aludtam. Ekkor próbáltam ki először, hogy milyen a szabad ég alatt aludni. Rájöttem, hogy jaj, hisz ez nekem nagyon tetszik – és azonnal beruháztam egy téli hálózsákba. A következő év januárjában már a Kis-Kárpátokban aludtunk a havon: mínusz 11 fokot mutatott a hőmérő. Megtanultam, hogy nem fázom, ha mozgok. Míg hegynek felfelé tartok, sokszor ujjatlan pólóban vagyok. Amint felérek, először száraz ruhát veszek, majd ügyesen belebújok a hálózsákba. Ezen a túrán elkövettem azt a hibát, hogy túl sokáig rakodtam, motoszkáltam kint, és a végtagjaim lehűltek. Hiába, még zöldfülű voltam, később három zokni sem tudta felmelegíteni a lábam. Jó alvó vagyok, de ezen az éjszakán nem sokat aludtam.
– A hálózsák csak a testet védi. Hogyan tudod megóvni az arcodat a csípős hidegtől és a széltől?
– A legtöbb hálózsák múmia alakú: a fejet is jól takarja, emellett én éjjelre sapkát húzok. A jó hálózsák szigeteli a testet a hideggel szemben. Ha nagyon fúj a szél, akkor teljesen belebújok, és csak egy pici rés marad a levegőnek. Itt érvényes, hogy a nedves levegőt nem ajánlatos a zsákba befelé lélegezni, mert a nedvesség rontja a zsák szigetelőképességét. Ha az arcomba porhót fúj a szél, egy ritkaszövésű kendővel védekezem.
– Mitől féltél a legjobban?
– Sokan megkérdezik, hogy nem félek-e egyedül túrázni? Van bennem egészséges életösztön, ami elővigyázatosságra késztet. Nem hinném, hogy egy nagyvárosi szórakozóhely biztonságosabb, mint az erdő. Ha ismeretlen túratárssal indulok útnak, előtte íméleket váltunk vagy csetelünk. A megérzéseim eddig nem hagytak cserben. Túratárssal jobb a kirándulás, mert az örömöt, a bánatot meg tudjuk osztani egymással, illetve szükség esetén kisegítjük egymást. Mondjam, hogy tavaly hallottunk először szarvasbőgést az Alacsony-Tátrában? Először medvére gyanakodtunk, majd rájöttünk, hogy ennyi medve nem lehet egy helyen... Ezek szarvasok lesznek! Az állatok félnek az embertől, nagyon óvatosak. Sokan csengőt visznek magukkal, én a túrapálcámmal szoktam zörögni, vagy fütyörészek, tapsolok. Ha társaságban megyünk, akkor hangosan beszélünk, így az erdő hallja, hogy jövünk. Tavasszal az állatok lekölykeznek, az már veszélyesebb időszak, mert féltik a kicsinyeiket, és támadhatnak. Ezért sem ajánlott élelmet hagyni a táskában vagy a hálózsákban – akasszuk fel egy magasabb ágra, sziklára.
– Mit tanácsolsz azoknak, akik hasonló kalandokat szeretnének megélni?
– A fokozatosság elvét ajánlom. S mindenképp jó, ha van egy tapasztalt túratárs mellettünk. Ne mindjárt a világvégére menjünk, hanem lakott hely közelébe, hogy szükség esetén vissza tudjunk térni a civilizációba. A kint alvást pedig az otthoni erkélyen vagy a kertben is kipróbálhatjuk! Akit komolyan érdekel a téli túrázás, érdemes elvégezni egy tanfolyamot a magashegyi túrázásról: a Szlovák Magashegyi Turisztikai Egyesület szervezi. Én a nyitrai hegymászók egyesületének tanfolyamait végeztem el, sok hasznos tanácsot, praktikus ötletet kaptam. Megtanították használni a jégcsákányt, a hágóvasat, mert a túraeszközöket nemcsak megvenni, használni is tudni kell. Megtanultuk, hogy mi a teendő, ha megcsúszunk, vagy hogyan kell menteni vagy elsősegélyt adni. Felügyelet alatt hóbarlangot ástunk, ahol az éjszakát töltöttük – és öt Celsius-fokkal melegebb volt, mint kint. Persze, ezt a klausztrofóbiások számára nem ajánlom. Az öltözködésre is kitértek, ma már kiváló túraruházat kapható.
– Mi vonz a túrázásban?
– Szeretem a kihívásokat! Minden évszakban imádom a természetet, mert szabadságérzetet ad. A hegyekben pedig otthon érzem magam. Túrázáskor mindig a jelenben élek, nem foglalkozom a napi gondokkal, azok akkor otthon maradnak. Ott állni a csúcson – mindegy, milyen magas – leírhatatlan élmény! Olyankor átölelném az egész világot. S hogy az egésznek van-e valami gyakorlati haszna? A kihívások megedzenek, így a hétköznapok már nem okoznak annyi stresszt. Ha azt érzem, hogy valamire nem vagyok képes, akkor visszagondolok arra, hogy mennyi erőfeszítésembe került felmenni a hegyre. Ettől függetlenül ez speciális sport, nem kell, hogy mindenkinek tetsszen. A kint alvás sem fenékig tejfel, nem minden pillanat kellemes. Ám azt mondják, kinek a luxusszálló pezsgős reggelivel, kinek a felkelő nap a behavazott tájjal…
