A magyar alapiskolák kilencven százaléka kisiskola. Az oktatásügy meg akarja szüntetni a kisiskolákat. A bejelentés nagy felzúdulást keltett. Mi lesz veled, kisiskola?
A 300 diák kevés? Az egyik kollégám elvitte a gyerekét városra. A nagy iskolába. Az utolsó szöget verte be ezzel a lépésével a b.-i iskola kapujába. Őt azonban nem érdekelte, felszegett fejjel vette az irányt reggelente a városi iskola felé. (Fotó: Dömötör Ede)
Azt mondta, az ő gyerekéből aztán valaki lesz, nem marad buta falusi. S hogy mi lett a gyerekből? Elvesztette a barátait a faluból, a városiak a városiakkal haverkodtak. Még tisztességes szakmát sem tanult ki, az anyja pedig nem engedte, hogy traktorra üljön. Ami a gyerek szíve vágya volt. A másik barátnőm a kisiskola előnyeit zengi. Sikeres menedzser ő is, és a férje is. Szép autóval hordta ki Somorjáról a lányát a kisiskolába. Hogy igazi zöldet lásson, jó levegőt szívjon és néha egy-egy háziállattal is találkozzon az udvarokban. A szülők nem féltek attól, hogy a gyerek lemarad. A jó emberi kapcsolatokról biztos nem maradt le: egy jó kisiskola sohasem életidegen. A fiú most tudományos matematikát tanul.
Az iskolaügyi minisztérium optimalizálni akarja az iskolákat. Ám nem csupán a kisiskolákat zárnák be, ahol összevont osztályokban tanulnak a gyerekek. Nagyobb dobásra készülnek. Összevonnák azokat az iskolákat is, ahol a diáklétszám nem éri el a 300 főt, és különben is, általában a 6 km-es körzetben van másik iskola. Ez lenne az optimalizálás: a megspórolt pénzt pedig a megmaradt iskolákra fordítanák. Szerintük csak nagyobb iskolában lehet hatékonyan tanítani. Csakhogy ez számtalan iskola végét jelentené országos szinten, a magyarok lakta régiókban is. S lehet, hogy be is jön ez a nagy matematika. A mostani képviselők között ugyanis kevés a polgármester. Nincs, aki elmondaná ott a parlamentben, miből is áll össze a mi életünk itt, vidéken, s minek mi a vonzata.
Főként a teljes szervezettségű iskolák alatt rezeg a léc. A két-három tanítósokat nemigen érinti. Az alsó tagozatú kisiskolát még képes az önkormányzat fenntartani, hiszen ma sem elég az államilag kirendelt pénz – a falvak kénytelenek további anyagiakat átcsoportosítani az iskolák javára.
Ékszerdoboz: ne sajnáljuk a pénzt
Az első tíz év meghatározó a gyerek számára. Ez az alapozó életszakasz. Megalapozza az érzelmi életét és tudását. Nem mindegy, hogy milyen iskolában tölti a gyermek napjai nagy részét. A Dunamentén, Karván jártunk (a falu nevezetessége, hogy itt a legszebb a naplemente), és Tanyon, amelyik igazi aprófalu. (Jellegzetessége, hogy áthalad rajta a főút.) Miért jó a kisiskola? – erre a kérdésre kerestük a választ.
– Nekem a kisiskola egy ékszerdoboz. Nem vágyom vissza egy nagy iskolába tanítani – mondja Gaál Gertrúd, a tanyi iskola igazgatója. – Sokan azt gondolják, itt kevesebb a gyerek, könnyebb velük dolgozni. A környéken öt nagyobb iskola is van, az osztályok ott sem zsúfoltak, mert már mindenütt kevés a gyerek. Nem emiatt kivételes hely a kisiskola! A jó iskola képes irányt adni, és a miénk ilyen! Kevesen vagyunk, egyfelé húzunk – egy kisebb közösséget könnyebb jó sínre állítani. Egy nagy iskolát nehezebb.
Tany: Gaál Gertrúd a gyerekek között
Pintér Balogh Stefánia, a karvai kisiskola igazgatója szerint egy kisiskolában bensőséges a kapcsolat a tanító és a diák között.
– Az a gyermek, akit elvisznek innen, már nem lesz karvai, a gyökerei már nem Karvához kötik. Fontos az első négy év.
– Hogy miért jó a kisiskola? – teszi fel hangosan a kérdést Gaál Gertrúd. – Egyszerűen azért, mert a miénk. Mi lenne a faluval az iskolája nélkül? Ahogyan Reményik Sándor írta a versében: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” Ráadásul Tanyon a templom és az iskola egymás mellett vannak – és Karván is. Ne sajnáljuk rá a pénzt! A karvai alapiskolát 12 gyermek látogatja. Elsőtől oktatják az angolt, a szlovák nyelvet idegen nyelvként tanítják, sikeresen alkalmazzák Brigitte Sindelar részképzésfejlesztési módszerét. Pszichológust és gyógypedagógust külső munkatársként alkalmaznak. Karváról a legtöbben a búcsi alapiskolába mennek tovább.
– A tanyi önkormányzat nem sajnálja a pénzt az iskolára. Két és fél munkaerő az előirányzott pedagógusszám: mi négyen dolgozunk a gyerekekért – magyarázza az igazgatónő. Karvának is mindig volt iskolája. Ha bezárásra kerülne, megrekesztené a falut a fejlődésben: ugyanis a fiatalok mindig oda költöznek, ahol iskola van és óvoda. Ezért az önkormányzat szívbéli ügye, hogy az iskola megmaradjon. Egyetértünk Duka Gábor polgármester úrral, nem lehet mindent pénzben mérni. Az iskolát nem lehet haszonszempontok szerint működtetni. Az iskolának és az óvodának összefogó szerepe van minden településen.
Különbségek – a kor szülöttei
A karvai igazgatónő szerint a mai gyerekek mások, mint az előző generáció.
– Mi itt egyéni tempóban haladunk, és nem történik semmi, ha egy elsős decemberben nem tud olvasni. Volt olyan kisdiákom, akinek minden egyes betűnél fogni kellett a kezecskéjét – magyarázza Stefánia. Ahol a tanító lelkesen teszi a dolgát, ott baj nem lehet. A kisiskola sajátossága az összevont évfolyamok. A tanítási módszert már az egyetemek is oktatják.
Pintér Balogh Stefánia húsz éve igazgatja a karvai alapiskolát. (Ő maga is három gyermek édesanyja, mindig is világító lámpás, tanító szeretett volna lenni.)
– A szakmai gyakorlatra érkező hallgatók először megijednek, hogy két évfolyam nebulói ülnek a padokban. De hamar rájönnek, hogy milyen jól tud működni! – mutat rá Stefánia. Mindkét kisiskola megosztja az épületet a helyi óvodákkal. Így a végzős ovisok csak átsétálnak az iskolába beiratkozni. Nem idegen nekik a környezet, a tanító nénikkel is gyakran találkoznak.
A karvai iskolában egy tanító viszi végig a négy évet. Ez azért is jó, mert az egész alsó tagozat tananyagát átlátja. De az angolt, a zenét, a hittant másik kolléga tanítja. Stefánia osztálya jelenleg az első–negyedik évfolyam párosítása. A diákok osztott figyelemben részesülnek. Míg az egyik osztállyal új anyagot vesz át, addig a másik osztály feladaton dolgozik – majd fordul a kocka. Az osztott évfolyam előnye a szüntelen ismétlés, a kisebbek sokat ellesnek a nagyobbaktól. A tanítási órák után napközi várja a diákokat, ők is egész napos iskolaként működnek. A gyerekek reggelit, ebédet és uzsonnát is kapnak.
Valami hasonló történt a hetvenes években, szintén győzött a racionalizmus. Az akkori NDK-ban virágzott egy kutatási irány, ami az optimális iskolanagyság felderítését tűzte ki célul: hány gyerekkel, hány párhuzamos osztályban lehet a leghatékonyabban tanítani. Ez indította el az iskolakörzetesítéseket. Gyerekek tömegei szakadtak ki szülőhelyükről, és kényszerültek ingázni.
Egész napos órarend
Tanyon is összevont osztályok vannak, de itt egész napos az órarend. A pedagógusok szakosodnak: az egyik csak írást, olvasást tanít, míg a másik a matematikát viszi, a harmadik a szlovákot, az igazgatónő pedig a magyart és az angolt a harmadik és negyedik évfolyamban. Az órák sem mindig 45 percesek.
– Tankönyvek helyett a saját magunk által kidolgozott anyagokkal dolgozunk. Én harminc év után is megtervezem az óráimat – meséli lelkesen Gertrúd. A kisiskolák pedagógusai számára egyáltalán nem szürkék a hétköznapok, és nem délben ér véget a munkaidő. Minden napjuk kihívás. (A sokféle módszertől nem kell megijedni. A háború előtt Budapesten több mint százféle módszerrel tanítottak az iskolákban.)
Értelem és érzelem
Ez nem egy Jane Austen-regény története, ez a valóság. A cím mégis a helyzetre hajaz. Vajon melyik győz? Az értelem vagy az érzelem? 2022-re már csak nagy, összevont iskolákban tanulnak majd a gyerekeink. A világ a kicsi előnyeit hangsúlyozza, nekünk megaálmaink vannak.
– Az is fontos kérdés, hogy melyik iskola marad meg. A tanulói létszám a legtöbben 110-150 között mozog, és teljes szervezettségű. Melyik lesz a kiválasztott? Melyik faluban csukják be a kapukat? Ki dönt majd, és minek alapján? Virágzó közösségeket küldenek ezzel a semmi partjára.
A tanyi alapiskola
Az iskolában 16 gyermek tanul. A tanítók szakosodtak. Egész napos órarend van, a gyerekek nem visznek haza házi feladatot. A tanyiak főleg a nemesócsai alapiskolába mennek tovább. Gaál Gertrúd harminckét éve áll töretlenül a pedagógusi pályán, egy gyermeke van.
Nagyvendégi Éva (Új Nő)
Egy aprófaluban, osztott iskolába jártam negyedikig. Nem kerül-e hátrányba a gyerek, ha kisiskolába jár? – kérdezi ma a szülő. Én semmiféle hátrányba nem kerültem. Édesanyám kísért az iskola kapujáig, az osztályból a jó levegőre léptünk ki, kicsi világ volt a miénk, de meleg világ. A mellettünk levő helyiségben klubterem volt, színházat játszottunk, minden jeles napon felléptünk. Osztott osztályba jártunk a nagy harmadikosokkal, akikre felnéztünk, és nagyon igyekeztünk, hogy egyszer olyanok legyünk, mint ők. Néha ők tanítottak bennünket: egy idő után olyanok voltunk, mint egy család. (Az UNESCO például ezt a kisiskolák előnyének tudja be.)
Aztán elkerültünk a városi iskolába, ahol senkit nem ismertünk. Ott megtanultam, mi az a személytelenség. Bennünket sem ismert senki, de nem is igen akart megismerni. Mikor olyat hallok, hogy az oktatáspolitika a kisiskolák nagyobbakba való összeszervezésének programján ügyködik, mindig összeszorul a szívem. Miért jó az, ha a kicsi gyereket utaztatják? Igen, az egy tanulóra jutó fajlagos költségek nagyobbak egy kisiskolában, de azt részben úgyis a falu állja.
