Komárom városában talán nincs olyan ember, aki ne ismerné őt. Hiszen évtizedeken át kilincselt a hivatalokban, minisztériumokkal vitázott és harcolt azért, hogy megmentse az utókornak a komáromi várat, ami része Közép-Európa legnagyobb erődítményrendszerének. Ismerjük meg Gráfel Lajos műemlékvédőt!
Harcolt a magyar történelem mesélő palotáiért is, a komáromi történelmi városközpont felújításáért. Gráfel Lajos történelmi építész és műemlékvédelmi szakember évtizedekig irányította a komáromi vár felújítását – így azt az első téglától az utolsóig ismeri. De nem csupán ismeri, a nagyvilággal is megismertette a számtalan konferencián, amelyen részt vett. Mi kézenfekvő kérdéseket tettünk fel neki: milyen emlékei vannak az erődről? Az újjáépítések során ki készíti el az ablakokat, van-e értő restaurátora Komáromnak? És végül: a korhű ablak jól szigetel? (Fotó: Dömötör Ede)
Sem csellel, sem erővel! A komáromi vár jelmondata arra utal, hogy ellenség nem tudta bevenni. A szabadságharc idején, 1849-ben Klapka György a végsőkig védte: ellenállt a császári hadseregnek. A világosi fegyverletétel után ezért szabad elvonulást tudott kialkudni a tárgyalóasztalnál a vár védőinek. Képünkön a Lipót-kapu.
– Komáromban szépülnek a régi épületek és az erődrendszer. Könnyű jó szakembereket találni a helyreállításhoz?
– E téren szerencsénk van, mert az ország egyik kiemelkedő szobrász-restaurátora, Csütörtöki András komáromi. Ő és csapata nem ismernek lehetetlent! Az Öregvár Ferdinánd kapujától kezdve – ami a legrégebbi fennmaradt része az erődrendszernek, és csak a felújítása nyolc évig tartott – a Szentháromságig, szinte az összes mesélő épület az ő és értő csapata keze nyomát viseli. S hogy kicsit hazabeszéljek: fiam, aki díszlettervező szakon diplomázott az egyetemen, több épület felújítását is kivitelezte restaurátorként. Ellenben sok fejtörést okozott azoknak a mesterembereknek a felkutatása, akik a régi, ma már szinte kiveszőben lévő szakmákat művelik magas szinten.
Itt van például a kovácsolás! Amikor a kilencvenes években a gútai malomhajót rekonstruáltuk, végül Pozsony mellett találtunk egy roma családot, ahol generációkon át apáról fiúra szállt a kovácsmesterség, és ismerték a szakma minden csínját-bínját. A komáromi várkapu rozsdaette pántjainak és vasalásainak, kilincseinek pótlására viszont már nehezen találtunk kivitelezőt.
– A régies ablaktokokat asztalosok készítik?
– Kisebb manufaktúrákban készülnek méretre. A műemlékvédelem alatt álló épületek tokos, osztott táblás ablakait csak az eredetivel megegyezőre lehet lecserélni. Többnyire ugyanis meghatározó részét képezik a homlokzatnak. És itt jön a csavar: ezeknek a korhű ablakoknak meg kell felelniük a jelenlegi hőszigetelési előírásoknak is. S pont ezért csillagászati áruk van! Ezért mi inkább kompromisszumos megoldásként az ablaküvegekre felragasztott, álosztós változatot választottuk.
Interjúalanyunk Gráfel Lajos műemlékvédő. Szereti a művészeteket, és ha kedve van, még alkot is. Több mint 3000 régi képeslapból álló gyűjteménye van Komáromról. Ma már nyugdíjas, Csicsón él. (Megjelent könyvei: A komáromi erődrendszer, Új mindenes gyűjtemény – Komárom erődrendszere, NEC ARTE NEC MARTE, Komárom története képeslapokon)
– Az Ön neve egybekötődött a komáromi erődrendszerrel, melynek felújításán negyven évig dolgozott. Sőt, több könyvet is publikált róla. Milyen érzések kavarogtak Önben, mikor először átlépte az erőd kapuját?
– Gyermekkoromban sokat jártam a várban. Egészen 1968-ig, míg be nem jött az orosz „felszabadító” hadsereg, úszócsapatunk a várban lévő medencében tartotta az edzéseket. Ugyanott, ahol a csehszlovák hadsereg képezte ki a hidászokat és a búvárokat! Már nagyban zajlott a VI-os bástya felújítása – ahol most a régi római köveket őrző Lapidárium található –, amikor Komáromban szerveztek meg egy nagy nemzetközi konferenciát a török birodalom hódításairól.
Akkor már a kezemben voltak a Bécsi Levéltárból a vár eredeti tervrajzai. Ezek alapján jobban ismertem az erődrendszert, mint bárki más...
– Ez pontosan mikor volt?
– A nyolcvanas években. S mivel ismertem a várat, engem kértek fel, hogy a konferencia résztvevőit végigkalauzoljam rajta. Mellém állítottak egy szép szál orosz tisztet, aki minden mozdulatunkat figyelte, de legfőképpen arra ügyelt, nehogy fényképezzünk. Pedig lett volna mit, ugyanis piramisokban álltak a lőszerek. Az erődben volt a szovjet hadsereg fő európai fegyverraktárja... Még viccelődtem is a mellénk rendelt tiszttel, hogy ha ez felrobbanna, nem sok maradna a mi nemzeti műemlékünkből. Mire a tiszt azt válaszolta: „Uram, ez hiú ábránd. Ha ez a levegőbe repülne, kő kövön semmi sem maradna Komáromból!” Másnap édesapámat tévedésből – akivel egyforma volt a nevünk – bevitték a rendőrségre kihallgatásra, mert ő meg vezető tagja volt a határon átnyúló Duna-túra egyesületnek. Arról faggatták, hogy mit keresett az osztrákokkal és a németekkel a kaszárnyában...
A II. világháború után a csehszlovák katonák számára búvárkiképző is létesült az erőd területén. A medencét parancsnoki engedéllyel a komáromiak is használhatták. Itt edzettek például a város vízipólósai. A szovjetek azonban kizárták az erődből a nyilvánosságot, s egyes beszámolók állítják, hogy a medencét zöldségsavanyításra használták
– Amikor 23 év után kivonult a szovjet katonaság, és a komáromiak bejutottak a várba, sírhatnékjuk támadt, mikor meglátták, hogy mekkora pusztítás történt. Az laktanyában lévő csodálatos kápolnából például eltüntették a szakrális emlékeket, és katonai kantint nyitottak benne. De a szlovák hadsereg idején is sokat romlott az erőd állaga... Miután beléptünk a NATO-ba, ki lett mondva, hogy a határtól számítva 30 kilométeren belül nem állomásozhat katonai alakulat – magyarázza az építész. – Ezért vissza kellett vonni Komáromból a hadsereg tagjait. Az erődben azontúl az enyészet lett az úr.
Aki még átesett a kötelező sorkatonai szolgálaton, az tudja, hogy minden kaszárnya lelke az alakulótér, mifelénk ismertebb nevén a buzerplatz, ahol a tribünről a tisztek egrecíroztatták a katonákat. A laktanya térre néző falait, melyeket az elvtársak vörösre festettek, különféle alakulatok katonáinak képe is díszítette.
– Mivel kezdték az erődrendszer restaurálását?
– A VI-os bástyával, aminek a felújítása több mind tíz évig zajlott. A legnagyobb kihívást a központi erőd, vagyis az Öregvár és az Újvár képezte. Komárom városa 2003-ban vette meg ezeket a hadügyminisztériumtól, és a műemlékvédelmi osztályt bízta meg (én ott dolgoztam) a felújítás tervdokumentációjának elkészítésével. A Lipót-kapu felújítása élvezett elsőbbséget, hogy a váregyüttes zárható legyen. A felújítást a komáromi Duna Menti Múzeum konzervátora vállalta.
Az Öregvárba a Ferdinánd-kapun keresztül jutunk. I. Habsburg Ferdinánd volt ugyanis, aki a török veszélytől fenyegetve elrendelte az erőd megépítését a 16. században.
– Legendák szólnak arról, hogy mi maradt a várban a szovjetek után!
– Igen. A kazamaták, vagyis a kaszárnya pincéi szó szerint tele voltak szeméttel! A takarítással kezdtük, mert a katonák elképesztő mennyiségű limlomot hagytak maguk után. Az oroszok például nem sokat törődtek a szeméttel: ha megtelt valamelyik terem, akkor egyszerűen befalazták. Az üzemanyagot pedig a földbe eresztették. Távozásukkor a bútorokat szétverték, és az udvar közepén halomba hordták. A városnak több százezer koronájába került az erőd lomtalanítása. Kivonulásuk mellékzöngéjeként leszerelték a lámpákat, a villanykábeleket kiszaggatták a falból – de még a kapcsolókat is elvitték magukkal!
– A tetőgerendákból pallót készítettek, azon csúsztatták a vagonokba a harckocsijaikat. De találtunk éles lőszert is: ezt a tűzszerészeknek kellett hatástalanítani. Bizony nem gondoltuk volna, hogy húsz év elteltével évi 15-20 ezer látogatóval büszkélkedhet majd erődrendszerünk! Csak azt sajnálom, hogy még mindig a világörökségi besorolás várólistáján toporgunk. 2006-ban adtuk be Párizsban az igénylést az UNESCO-hoz. A miheztartás végett: Közép-Európa legnagyobb erődjéről van szó! Szerencsésebb országokban turisták ezrei sorakoznának a kapuk előtt, mert igazi „leg" helyszín vagyunk.
– Köztudott, hogy Ön nagy utazó, szinte az egész világot bejárta már. Utazásai során mit tapasztalt más országokban?
– Ázsiában, Amerikában, de Egyiptomban is nyitott szemmel jártam. Figyeltem arra, hogy más népek miképpen „gazdálkodnak” a több évezredes vagy évszázados történelmi emlékeikkel. Vagyis hogy: miképpen gondoskodnak értékeikről? Mit ne mondjak, van még hová fejlődnünk. Amúgy meggyőződésem, hogy a műemléket be kell integrálni a mai kor emberének az életébe, és funkciót kell adni neki. Ezzel nem csupán hasznossá tehetjük régi várainkat és épületeinket, de életet is lehelhetünk beléjük.
Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a vár a Selye Egyetem campusa legyen, de a kivitelezés anyagi korlátokba ütközött.
– A szocializmus éveiben a műemlékvédelem igencsak gyerekcipőben járt. Hogy lesz egy komáromi fiatalemberből nemzetközileg elismert műemlékvédelmi szakember?
– Kanyarokkal. Visszatekintve: ma már úgy látom, hogy meghatározó volt számomra a nagyszüleimnél töltött idő. Ők a szintén műemlékként jegyzett pravoszláv templom udvarán lévő házban laktak. Szerb nemzetiségű nagyapám még Nišben született – és dunai hajósként Komáromban talált rá a szerelem. Később ő volt az egyház ingatlanjainak kezelője: nagyon közel állt hozzám, sokat tanultam tőle. Amikor a rác temetőt szanálták a hetvenes években, ő mentette meg a temető sírköveit. Akkor került át az Aranyember sírja a pravoszláv templom melletti udvarba... Egyszóval, vonzott a történelem – de kiskamaszként még művészi sikerekről álmodoztam. A pozsonyi Iparművészeti Középiskolába jártam, utána grafika szakra jelentkeztem, de nem sikerült bejutnom.
– Ha jól tudjuk, még mindig fest...
– A művészet örök szerelem! Végül a nyitrai főiskolán diplomát szereztem szlovák nyelv és képzőművészet szakpárosításból. Az egyik monumentális festményem a mai napig a zoboralji internátust díszíti. Komáromban, a járási műemlékvédelmi hivatalban kezdtem dolgozni: így kerültem közel a műemlékvédelemhez. Maximalista ember vagyok, akit ráadásul folyamatosan hajt a tudásvágy: így a prágai Cseh Műszaki Főiskola Építőművészeti Fakultásán is lediplomáztam történelmi építészetből és műemlékvédelemből. Ám ezt a szakmát könyvekből nem lehet megtanulni! Minden egyes épület más buktatókat és kihívásokat tartogat. Ettől szép és izgalmas ez a pálya.
