Egyre többet tudunk az állatokról, figyelünk az étrendjükre, az egészségükre. A kutyázókra egész iparágak épülnek, az állatjogok témája fontossá vált.
Ezért gondoltuk úgy mi itt az Új Nőben, hogy a közeljövőben foglalkozni fogunk négylábú kis kedvenceinkkel – jó és rossz értelemben is. Mert vannak itt fogalmak, melyeket nem árt tisztába rakni, ilyen például a kényeztetett kutyák (és a túlkényeztető gazdik) kérdésköre.
Kényes kérdések
Sokan mondják, hogy némely gazdik mintha jobban szeretnék a kisállataikat, mint az embertársaikat – vagy mint saját magukat. Mi ez a jelenség, mi áll a hátterében, és hogyan jöhetünk ki jól ebből?
Csányi Vilmos etológus írta, hogy az ember sokszor úgy tekint a kutyára, mint olyan élőlényre, amelyik kielégíti pszichés szükségleteit. Babusgatja, gügyög neki, szülinapot rendez, kutyalakodalmat, egyszóval elnézőbbek vagyunk kis kedvenceinkkel, kedvesebbek, mint saját anyósunkkal vagy párunkkal. (Néha nem véletlenül. Hisz a kutya nem szól és nem ugat vissza, a párunk annál inkább.)
Ha a kutya rosszat csinál, felássa a kertet, szétrágja a papucsot – a miénk e héten például három pár papucsot „végzett ki” –, kiabálunk vele, majd ölbe vesszük. Ha társunk rossz fát tesz a tűzre, későn jön haza, vajon másnap őt is ölbe vesszük?
Bizony nem. Igazság szerint kellemesebb egy hűséges szemmel rajtunk csüngő, kritikát nem megfogalmazó lénnyel kedvesnek lenni. A kutya szeret bennünket, feltétel nélkül, és nem beszél vissza. Soha!
Egy örökké hálás lénnyel bizony könnyebb jónak lenni. Ezért szeretjük és kényeztetjük feltétel nélkül négylábú kis és nagy kedvenceinket.
Az állatok felé fordulunk, s tőlük várjuk azt a megértést és szeretetet, amit embertársainktól nem kapunk meg (vagy nem olyan módon, ahogy mi szeretnénk).
Egyszóval: Jó, jó dolog, hogy az állatokkal ennyire jóban tudunk lenni; ugyanis meglehet, hogy ezt a szoros kapcsot és szeretetet az ember javára is lehetne fordítani... Valahogy áttranszformálni.
