Modern kor ide vagy oda, a lány még mindig szereti, ha megkérik a kezét. A szíve elolvad a gyönyörűségtől, ha romantikus, esetleg tiltott kellékek is „rásegítenek”az aktusra.
Képes anyagunk három álompárt mutat be, akiknél a lánykérés úgy zajlott, mint egy szirupos lányregényben. Íme!
Csak a szív beszélt
Első párosunknak nem volt közös nyelve, amelyen megérthették volna egymást: csak a szív hangjai beszéltek. S hogy nem szirénhangok voltak azok, amelyek tévútra vezetnek, hanem igaz szenvedély muzsikált bennük, azt két gyönyörű kislányuk bizonyítja. A főszereplők: Németh Zoltán (42) pincér Bősről és Rosa Anyelina De Oleo Encarnacion (30) kozmetikus a Dominikai Köztársaságból.
– Rosita előtt már több barátnőm volt, több hosszú kapcsolatom – kezdi Zoltán. – Soha nem voltam az a férfi, aki virágról virágra száll, ragaszkodó vagyok és hűséges. A találkozás Rositával azonban mindent felülírt. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt! Akkor már hetedik éve a CARNIVAL CRUISE LINE egyik luxushajóján pincérkedtem. Épp St. Martinon kötöttünk ki, járkáltam a városban, nézelődtem, bámészkodtam, közben bepillantottam egy kozmetikai szalon ajtaján. És ott ült Rosita, és szerényen mosolygott... Nem tudom, mi ütött belém, honnan szedtem a bátorságot, mert szégyenlős gyerek vagyok, de beléptem, és meghívtam ebédre. Kiderült, nincs közös nyelvünk: ő spanyol ajkú, én meg angolul beszéltem. No com prendo... – hajtogatta.
Szerencsére a kolléganőjének szimpatikus voltam, mert kacsintott, hogy menjek vissza fél óra múlva, addigra elrendezi a találkát.
– Visszamentem, leültünk ebédelni. Én beszéltem, ő mosolygott. Elkértem a számát, majd visszamentem a hajóra, és azontúl, amint csak tudtam, hívtam. Egy spanyol ajkú srác volt a tolmácsom, ő fordított nekünk. Minden két hétben kikötöttünk St. Martinon, és én mindig úgy intéztem, hogy szabadom legyen. Így hatszor sikerült találkozni, hatszor négy órát töltöttünk együtt, s minden találkozó ugyanúgy zajlott: én kézzel-lábbal magyaráztam, ő szemérmesen mosolygott.
– Az utolsó előtti találkán kiderült, hogy hónap végén lejár a munkaszerződése, és vissza kell térnie Santo Domingóba. Mint az őrült, rohantam vissza a hajóra, vettem a hajóshopban egy jegygyűrűt, és elkezdtem gyakorolni a lánykérés hosszú szövegét a spanyol sráccal. Bifláztam éjjel, bifláztam nappal. Mikor aztán végre találkoztunk, és ott állt velem szemben, izgatottságomban belesültem a szövegbe, csak annyit tudtam kinyögni, hogy Mi a mor!, és kinyitottam a jegygyűrű dobozát. A fedél felpattant, a gyűrű kirepült, egyenesen az asztal másik végébe, ahol Rosita még a levegőben elkapta, s csak annyit mondott: Si!
– Szóval, minden elrendeztetett, nem volt szükség több beszédre. Később elrepültem utána Dominikára, ott bemutatott a szüleinek és a rokonoknak – s csaptunk egy fényes esküvőt. De ez már egy másik, nem kevésbé kalandos történet. Rositátaz esküvő után hazahoztam Bősre, az anyukám vette a szárnyai alá, s lassan elkezdett tanulgatni, dolgozgatni. Én még három évre visszamentem a hajóra. Ma már ott tartunk, hogy veszekedni is tudunk... Viccesen mindig azt mondogatom: addig volt igazi gyönyörűség az életünk, míg nem értettük egymás nyelvét. Csak a szívünk beszélt!
Lánykérés a vár alatt
Varga Zoltán és felesége. Zoltán autóvillamossággal, Mária könyvterjesztéssel foglalkozik.
– Mindketten Párkány mellől, én Bajtról, a párom Garamkövesdről származik – mondja a férj. – Mégis távol az otthonunktól, Londonban találkoztunk, mindennek kilenc éve. Ma már Pesten élünk, de akkor mindketten az angol fővárosban vállaltunk munkát. Egy munkahelyre, egy albérletbe kerültünk. Innen pedig már csak egy lépés volt, hogy a szikra lángot fogjon, a láng pedig fellobbanjon. A közös élmények valahogy összehoztak bennünket. Két és fél évvel ezelőtt kezdtem el gondolkodni a lánykérésen. Valami nagy ívű, nem hétköznapi hátteret akartam adni az eseménynek. Törni kezdtem a fejem, s eszembe jutott egy szélesvásznú nagyjelenet, amelyhez, ha jól emlékszem, 20 darab lepedőt varrtam össze.
– A feliratot (Vadász, hozzám jössz?) egy barátommal ketten a Városligetben fújtuk rá a hatalmas felületre. Itt találtunk ugyanis csak akkora területet, hogy a vásznat szétteríthessük. A Vadász pedig a párom beceneve. Angliában neveztem el őt Vadásznak, mert a boltokban mindig az édességek illata alapján választott magának nyalánkságot. A „tett helyszínének” pedig a budai vár alatt lévő Várhegy-alagutat szemeltem ki. Szerencsére több „tettestársra” is számíthattam. A nagy vásznat az alagút környékét védő kerítést átmászva gyorskötözőkkel a bejárat feletti hófogókra erősítettük. Ezután a szerelmemet egy szabadtéri színházi előadás ígéretével sétálni hívtam.
– A Lánchídon sétáltunk Buda felé, mikor a srácok lelógatták az összevarrott lepedőket (a kellő pillanatban telefonon riasztottam őket). Egyikük pedig lentről fényképezett. Mit sem sejtő párom sokkot kapott, hiszen – mivel akkoriban még nem fejeztem be a tanulmányaimat – nem számított a nagy kérdésre, pláne nem ilyen formában. Pár pillanatig szóhoz sem jutott, az öröm és a meghatottság érzése keveredett az arcán. Aztán persze rögtön igent mondott! Az egész nem tarthatott túl sokáig, hiszen rendbontást követtünk el: a srácok otthagyták az óriási lepedőt (nem maradt idejük leszedni, mivel jó pár helyen rögzítettük), és angolosan távoztak a helyszínről.
– Nagyjából ötven perccel később megérkeztek a rendőrök, akik lezárták az egész Lánchidat és az alagutat is. A kiérkező tűzoltók távolították el a „gerillalánykérés” bizonyítékát. Kicsit szégyelltük magunkat, de mentségünkre szóljon, hogy nem számítottunk ekkora felhajtásra... Szerencsére senki sem panaszkodott, sőt, több bámészkodó fényképeket készített.
Egy évvel később került sor a lakodalomra, s azóta kedves „Vadászommal” boldogan élvezzük a páros élet örömeit.
Mikor leszállnak a csillagok
Tóth Zoltán, Nagybalog (30) a Kerecsen Motoros Egyesület „főállású angyalainak” a vezetője, a balogvölgyi rockfesztivál megálmodója és főszervezője, költő. Ambrus Anikó, Kövecses (32) ápolónő, Zoltán élete szerelme és jegyese.
Tavaly nyáron érdekes eseményben volt részük mindazoknak, akik ellátogattak a balogvölgyi rockfesztiválra. A jótékonysági fesztivál bevételeiből egy Berzétén épülő árvaházat támogattak, ám a koncertezők egy nem mindennapi leánykérésnek is szemtanúi lehettek: Tóth Zoltán ugyanis a főszínpadon, az Ismerős Arcok együttes közreműködésével megkérte szerelme, Anikó kezét.
– Mikor megismertem a kedvesem, azonnal éreztem: megtaláltam a nagy Ő-t. Tavaly márciusban csattant el az első csók, és másfél héttel a fesztivál előtt, június utolsó hetében eldöntöttem, hogy megkérem a kezét– meséli Zoltán. – Hirtelen jött ötlet volt. Magányosan ültem az erkélyen, néztem a csillagokat, és egyszer csak megfogalmazódott bennem a sorsfordító gondolat... Még az elején tettem egy ígéretet, hogy csak akkor kérem meg a kezét, ha le tudom neki hozni a csillagokat az égről. Összekapartam hát a maradék pénzemet, és megvettem a jegygyűrűt.
– A koncert előtt az MTV „Ma Reggel” című műsorába voltunk hivatalosak Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok frontemberével. Még ott „egyeztettünk”: a több száz Ani gyertyát ő vette meg. Azt mondtam neki, az egyik rockbanda különleges kérése lesz az égetés... A bejáratnál minden látogató kapott egy gyertyát a kezébe, hogy őrizze meg a koncert végéig. Az időjárás nem kedvezett, aznap csepergett az eső, fújt a szél, mintha az égiek is próbára tettek volna... Ja, mert azt is megfogadtam: ha nem sikerül a gyertyákat meggyújtani, nem kérem meg Ani kezét! Mikor a nézőtérnek megadtuk a jelet, lecsuktam a szememet, és fohászkodtam, fohászkodtam... Egyszer csak éreztem, hogy az esőszemek fogyatkoznak, az égboltot megvilágítják a csillagok. Íme, az égi jel: felhívtam hát Anikót a színpadra, és megkértem a kezét.
– A meglepetéstől nem tudott szóhoz jutni, csak annyit mondott: IGEN. Majd a fülembe súgta, miért titkoltam el előle az egészet. Meggyúltak a gyertyák, Nyerges Attiláék pedig elénekelték nekünk a Nélküled című dalukat... Körülöttünk mintha megállt volna az idő. Én abban a pillanatban úgy éreztem, hogy kikötött a hajóm. Nem voltam soha egy aranygyerek, sokan nem gondolták volna, hogy háromhavi ismeretség után képes leszek komoly döntést hozni. Márpedig szerintem nincs értelme aggodalmaskodni, pusztán a tenni akarás és a hit az, ami fontos! Én hittem a lánykérésben, a motoros egyesületben, a rockfesztiválban, és sikerült mind...
– Mit tanácsolsz a lánykérés előtt álló férfi társaidnak?
– A válasz nagyon rövid és egyszerű: hallgassatok a szívetekre, ne rejtsétek el soha az érzéseiteket!
