A vezekényi Vicsápi Natália a 2010-es év legjobb női vállalkozója.
– Édesapám vérbeli vendéglátós volt – kezdi. – Éveken át abban bízott, hogy átveszem a stafétát tőle, ezért már gimnazista koromban beállított a pult mögé. De nem tudta velem megszerettetni a vendéglátást. Az érettségi után Galántán kezdtem a Ga-Gratis Kiadónál, a helyi reklámújságot szerkesztettem. Amikor megláttam, miképpen születik meg percek alatt a kész újság, beleszerettem a nyomdába.
Vicsápi Natália
– Ma egy több mint ötmillió eurós forgalmat lebonyolító nyomda tulajdonosa. Az ide vezető út, gondolom, nem volt leányálom.
– Nem bizony! A kezdő lökést az emberi kapzsiság adta. Húszévesen alapítottam egy kis céget, reklámröplapok nyomdai előkészítését és nyomtatását intéztem. Kijátszottak: a nyomda szerződést kötött a hátam mögött a nagy megrendelőkkel. Dühömben kijelentettem, hogy eljön még az én időm, amikor saját nyomdám lesz. A tulajdonos a szemembe nevetett, és azt mondta: „Álmodjon csak, Natália!” Két évig törtem a fejem, hogyan tehetnék szert stabil megrendelőkörre. Ott van a magyar piac! Beszálltam egy magyar szórólap-közvetítő cégbe. A cég két év alatt annyi profitot hozott, hogy banki hitelre megvehettem az első nyomdagépemet. Ötmillió korona hitelt vettem fel!
– Nem félt belevágni? Hiszen a biztos siker nem volt borítékolva…
– Bíztam a munkabírásomban és a maximalizmusomban. Még akkor is, amikor mindenki kudarcra ítélt. Nehéz volt a kezdet. A nagyszombati cégrészleggel együtt ugyanis átvettem egy összeszokott, huszonhárom tagú munkásgárdát, amely igen sajátos munkamorálban dolgozott. Mikor ott volt a főnök, dolgoztak, estére meg technikai hibára hivatkozva leállították a munkát. Az első két hónapban szinte napi huszonnégy órában kellett felügyelnem őket. Zúgolódtak, hogy nekik egy fiatal nő ne parancsolgasson, de mikor látták, hogy hozom a megrendeléseket, megbékéltek. Csak egy dolgot nem tudtam elérni, azt, hogy a nevemen szólítsanak. Nekik mindvégig „Maďarka” maradtam. A nyomdaiparban a férfiak osztják a lapot, itt egy nő nem nyavalyoghat. Meg kellett mutatnom, hogy ugyanúgy vagy még jobban tudok teljesíteni, mint a férfi kollégák. Mert csak azok vannak! Szlovákiában én vagyok az egyedüli nyomdatulajdonos-nő!
Az irodámat is én rendeztem be. A lakberendezés a hobbim, a házunkat is én álmodtam papírra. Édesanyám varrónő volt, a húgommal az ő egyedi ruháiban jártunk. Tőle örököltem a kreativitásomat, édesapámtól pedig az üzleti vénámat.
– Miért döntött úgy, hogy áttelepíti a céget Vezekénybe?
– Fejlesztésen törtem a fejem, de Nagyszombatban nem volt rá lehetőség. Itt megvettem a Jednota épületét, ahol előtte az édesapámnak volt a vendéglője, a mögötte lévő telken pedig felhúztuk a gyártócsarnokot, és jöhettek a gépek. 2008-ra három új géppel gazdagodtunk, és már 16 oldalas újságot is tudtunk nyomni, akár fűzött formában is. Ma már a teljesen automatizált termelés mellett ötven embernek tudok munkát adni. Az igazi büszkeségem az új gyártócsarnok, ahol ez év márciusában indítjuk be az automatizált nyomdagépünket. Ez lehetővé teszi majd, hogy megháromszorozzuk a termelést. Mi ugyanis nem kivételezünk. Ugyanúgy szeretjük azt, aki minimális példányszámot rendel, mint a legszolvensebb kliensünket.
– Lehet ezt a birodalmat tovább bővíteni?
– Igen, de most szeretnék lassítani. Az elmúlt évben a nagymamám emlékére Galántán megnyitottam a Szent Anna kegytárgyboltot, valamint elindítottam a Szent Anna hírlevél kiadását, és gyűjtéseket szervezünk. Sajnos, nálunk még gyerekcipőben jár a jótékonykodás. Én úgy gondolom, kötelességem segíteni a rászorulókon. Idővel a szükséghelyzetbe került anyák megsegítésére szeretném elindítani a Szent Anna Alapítványt.
– Nem érzi néha, hogy a munka a magánélete rovására megy?
– Ha nem tudnám, hogy otthon vár a nyolcéves kislányom, Napsugár, és a négyéves kisfiam, Lacika, akkor napi huszonnégy órát dolgoznék. A gyermekgondozási szabadságom abból az öt napból állt, amit a kórházban töltöttem. Egy ekkora céget felügyelni kell, hiszen nagy a tét. Rengeteg család létbiztonsága függ tőle. A hétvége azonban szent. Elváltam, de a mostani párom egy rendkívül csodálatos, anyalelkű ember, aki a hétköznapokban pótol engem. Én a családomat, de a munkámat is nagyon szeretem, s azt vallom: csak így lehetek boldog.
