Újévre ismét egy újabb „leg”: Szlovákia legszebb településének az 1038 lélekszámú csallóközi Kisudvarnokot választották.
Meglepődtünk, mert általában úgy hisszük, ilyen díjakra a déli falvaknak esélyük sincs. Ezért Kisudvarnok dicsősége minden felvidéki magyart büszkeséggel töltött el. Ugyanakkor el is gondolkodtatott. Ahol nemcsak azt tudják, hogy mit miért nem lehet, hanem azt is, hogy amit lehet, azt hogyan lehet, ott semmi sem lehetetlen. Vajon hogy csinálták?
Az óvoda és a mellette található felújított, többfunkciós épület
– Maga a benevezés hét kategóriában történt: település mint partner, mint közösség, mint gazdálkodó, mint festői környezet, mint ékkő, mint kert és mint vendéglátó – mondja a polgármester, Marczell Zoltán, aki 15 éve tölti be ezt a posztot. – Bármelyik község benevezhet, és mi úgy döntöttünk, szeretnénk megmutatkozni és bemutatkozni. A versenyben 27 falu vett részt. Mind a hét kategóriában jó eredményt értünk el, hiszen összesítésben elsők lettünk.
A polgármester, Marczell Zoltán
Kisudvarnok akkor kezdett el fejlődni, mikor 1990-ben különvált Nagyudvarnoktól, ahova a hatvanas években csatolták. Mert akkoriban ez így járta: mindent központosítottak, a kicsiket bekebeleztették a nagyokkal. A falucska egyetlen olyan középülettel sem rendelkezett, ahol a közösségek összejöhettek volna: nem volt községházuk (azaz nem volt helye a polgármesteri hivatalnak), se kultúrházuk, se sportpályájuk.
– Elődeim legfontosabb célja az volt, hogy megépüljön egy faluház, ahol az önkormányzati hivatal és a kultúrház is helyet kaphat – emlékszik vissza a polgármester. – Az építkezést ők kezdték el, de már az én hivatalba lépésem után fejeztük be. A többi pedig jött egymás után, a község igényei szerint, meg itt-ott sikeresen pályáztunk.
Hogy Kisudvarnok 2013 települése lehessen, ahhoz egységes, rendezett képet kellett mutatnia. Ez az úthálózat felújításának is köszönhető: szinte minden utcát sikerült újraaszfaltozni, sőt, nemrégiben elkészült a kerékpárút és görkorcsolyapálya, amely egészen Dunaszerdahelyig húzódik. Ki is használják a lakosok.
– A kerékpárút megfizethetetlen számomra – mondja többek közt Szitás Terézia, aki 33 éve dolgozik óvónőként a községben. – Dunaszerdahelyen élek, és biciklivel közlekedem. Amióta megépült az út, gyorsabban és biztonságosabban jutok el a munkahelyemre.
A kerékpárút összeköti a községet a szomszédos Dunaszerdahellyel
Mint megtudom, az utacska állandóan tele van, és nem csak a gyerekek vagy idősebbek örülnek neki. Sokan görkoriznak, mások kutyát sétáltatnak rajta. Ahogy a faluban nézelődünk, feltűnik, hogy többről van itt szó, mint egyszerű útfelújításról. Minden rendezett, sehol egy gazos kert, ápolatlan porta. Ez hogy lehet?
– Nem szólítom fel a lakosokat ilyesmire – néz rám a polgármester. – Nem kell. Itt ilyenek az emberek. Mindenki teszi a dolgát, rendben tartja a portája környékét. Emellett az itt élők összetartók, segítik egymást. Ha valaki nem ér rá, a szomszéd lenyírja előtte is a füvet. Ez csak természetes...
Folytatják a megkezdett munkát
Az új vagy felújított épületek tovább fokozzák az egységes képet. Úgy tűnik, mindent alaposan átgondoltak, formailag és funkciójukban is összehangoltak, mielőtt nekikezdtek volna az építkezéseknek.
– Először jelentkezett az igény, és ehhez igazítottuk a beruházásokat – mondja a polgármester. – Ami persze teljesen logikus, csak épp nem mindenhol működik így. Legfőbb célunk az volt, hogy megerősödjön a közösségi élet, s ehhez helyszínekre volt szükség.
Nézzük csak! Itt van az új községháza, itt működik az önkormányzati hivatal és a kultúrház is. Az épület szabadtéri színpaddal is rendelkezik: rosszabb idő esetén a nézők behúzódhatnak a nádtető alá.
A községháza helyt ad az önkormányzati hivatalnak és a kultúrháznak is.
A kisgyermekes családokat is várják programjaikra. Ha pedig a csemeték elunják a műsort, elszórakozhatnak a szinte karnyújtásnyira fekvő játszótéren (egyébként összesen négy játszóteret építettek a falu fontosabb csomópontjain).
Négy újonnan kialakított játszótér található a község különböző pont-jain
Van is alkalom a közösségi életre bőven: évente öt bált, egy falunapot szerveznek, ezenkívül tartanak Mikulás-napot, anyák napját, nyugdíjasnapot...
– Mindig van valamilyen rendezvény, amire szívesen megyünk, vagy az egész családdal, unokástul, vagy csak kettesben a férjemmel – mondja Renczés Edit és férje, Tivadar. – Kedvencünk a falunap. Gazdag műsorral várja az érdeklődőket, este pedig táncmulatsággal végződik.
– Erre a házra különösen büszkék vagyunk – mutatja Marczell Zoltán a következő épületet. – Eredetileg 1830 körül épült. Gyönyörű ház, amelyet nem akartunk veszni hagyni. Nagy munkát végeztünk: modernizáltuk, de úgy, hogy az eredeti jellege megmaradjon. A pincét borospincének használjuk. A földszinten egy, a Csallóköz állat- és növényvilágát bemutató kisebb kiállítás tekinthető meg. A nagyobb helyiség multimédiás terem, ahol konferenciák, előadások tarthatóak. Próbateremnek is kiváló. A fenti galériát is kihasználjuk, jelenleg épp községünk amatőr művészeinek munkáit mutatjuk be. A galériáról pedig közösségi termek nyílnak a kifejezetten aktív nyugdíjasaink és az énekkarunk számára.
Szükség is van ezekre a termekre. A Pünkösdi Rózsa népdalkör például, amelyet 8 férfi és 14 nő alkot, lassan már nem tudja hol elhelyezni a díjait, emléklapjait.
– Örülünk, hogy lesz egy olyan helyiségünk – mondja Kálmán Zsuzsanna és Csomor Mária, az énekcsoport tagjai –, amely csak a miénk. Nemrégiben voltunk 10 évesek, és sok szép fellépést, rendezvényt tudhatunk magunk mögött. Községünkben mi szervezzük a pünkösdi dalfesztivált, amelyre több csoportot is meghívunk. Nem versenyzünk, az a célunk, hogy jól érezzük magunkat. Mindenki népviseletbe öltözik, és énekelve végigvonulunk az utcákon. A felvonulók egyik-másik ház kapujában megállnak, és a nyugdíjasklub tagjai pogácsával, egy kis süteménnyel, üdítővel kedveskednek vendégeinknek.
Kálmán Zsuzsa, az óvoda igazgatónője, valamint az énekcsoport tagja
A polgármester újabb helyszínre vezet minket. Nincs egy éve sem, hogy elkészült az új ravatalozó, és a temetőben is tökéletes a rend. A ravatalozó közelében megpillantom a kicsi templomot, amelynek története az itteniek jellemességéről és talpraesettségéről tanúskodik.
Nincs egy éve, hogy kívül-belül elkészült az új ravatalozó
Ha hiszik, ha nem, a legvadabb kommunizmusban, 1952-ben építették saját erőből, saját kézzel! Az emberek fogták magukat, összetették, amijük volt, majd ki lapátot ragadott, ki földet cipelt, vagy téglát rakott, és a kis kápolnából, amely azelőtt is itt állt, helyes templomocska lett.
Ahogy nézegetem, szokatlan dologra leszek figyelmes. Mi az ott a templom tetején? Jól látom? Napelem?
Napkollektorok a templom tetején – sokat segítenek a fűtésben
– Pontosan – bólint a polgármester. – Néhány évvel ezelőtt nyertük meg a „Sun is life 1” nevezetű pályázatot. Ennek köszönhetően középületeinken – alsó tagozatos alapiskola, óvoda, községháza –, így a templomunkon is napkollektorokat helyeztünk el. Célunk az volt, hogy Kisudvarnok minél inkább függetlenedjen, és hogy spóroljunk. Ez sikerült is: sok pénzt megtakarítottunk a fűtésen. Például a futballpálya öltözőiben áprilistól szeptemberig ezzel állítottuk elő a meleg vizet. Ennek a fejlesztésnek ezzel még nincs vége, már folyamatban van a „Sun is life 2” pályázat kivitelezése is: hamarosan a villamos áramot, de legalábbis a felét, szintén így fogjuk termelni.
Megjegyzendő: e pályázatok többsége a határon átívelő kapcsolatokra épít, azaz Kisudvarnok aktuális magyarországi partnerével közösen pályázott.
A polgármester jó érzékkel válogatott az uniós pályázatok között, és sikerült összefogni határon túli, illetve környékbeli községekkel, kistérségekkel. Jó kapcsolatokat ápolnak a horvátországi Primoštennel is.
– Partnereinktől sokat tanulhatunk – teszi hozzá Marczell Zoltán. – Minél többfelé jár a falu népe, annál inkább szélesedik a látóköre.
Mindezek mellett létrehoztak egy ipari parkot, ahol jelenleg hét üzem ad munkát 350-400 környékbelinek. Továbbá 2003 és 2013 között 41 bérlakást adtak át. Tetszetős, földszintes sorházak, 78 és 65 négyzetméteres lakásokkal. Ezenkívül közművesítettek egy teljes utcarészt, amelyekre új házak épültek.
2003 és 2013 között 41 bérlakást adtak át
Az új házakba, persze, új lakók érkeztek. Van, aki visszatelepült, mások azonban a városból költöztek ide. Vajon hogy alkalmazkodnak a falu életéhez? Kovalcsík Zsuzsa nyolc éve költözött ide.
– Szeretünk itt élni – feleli kérdésemre. – Nagy a nyugalom, a csönd, a környezet rendezett és tiszta. A falu lakói kedvesek és befogadók, itt mindenki köszön egymásnak. Mi elsősorban nyugalomra vágyunk. Ugyanakkor eljárunk a helyi programokra, sőt, szívesen nyújtunk anyagi támogatást is a községnek.
A falu régi lakói is úgy érzik, hogy a betelepültek igyekeznek. Ebben nagy segítséget nyújt az óvoda és az iskola. Az óvodát nyáron újították fel teljesen, az iskola szintén a legmodernebb felszereléssel rendelkezik. A szülők inkább ide íratják gyerekeiket, még akkor is, ha esetleg Szerdahelyen dolgoznak. Nem csoda, ha hirtelen meg is nőtt az ovisok száma – 32 gyerkőc jár ide! Az óvoda és az iskola pedig szervesen bekapcsolja az új lakosokat a falu életébe.
A felújított óvoda idevonzza az új lakosok gyermekeit is.
Na, és itt van a foci, amiről eddig nem esett szó, pedig igazán megérdemli. Természetesen minden az utóbbi 15 évben épült fel: a pálya, az 300 embert befogadó lelátó, az öltözők a mosdókkal, valamint a műfüves pálya. Hat csapat rúgja a labdát: öregfiúk, felnőttek, ifik, diákok, a legfiatalabbak, valamint egy női csapat. Számomra az a legérdekesebb, hogy nemcsak falubeliek járnak ide, hanem az egész környékről, még Szerdahelyről is. Vajon miért?
– Számunkra nem csak az a fontos, hogy erős csapatunk legyen, lehetőleg saját neveltjeinkkel – feleli kérdésemre a klub vezetője, Karácsony József. – A fiatal korosztálynak a sporton keresztül határozott nevelést kell nyújtani. A srácok szeretnek „összevissza élni”, lazulni, de ezt itt nem engedhetik meg maguknak. Nem lehet rombolni a csapatszellemet!
Mert az is lényeges, hogy közösséget építsünk. Mindig mondom meccsek előtt: ti nemcsak magatokat, nemcsak a csapatot, de a falut is képviselitek! Nem lehet akárhogy viselkedni.
– Büszke a falujára? – kérdezem.
– Természetesen. Ez egy mély, belső érzés – feleli. – A legtöbbünkben megvan, akiben meg nincs, annak meg kell mondani, hogy mi mit érzünk. Ez ilyen egyszerű.
Karácsony József a futballpályán
Hogy a közösségépítést mennyire komolyan veszi a klub vezetője, az abból is látszik, hogy különféle családi rendezvényeket is szerveznek. Többek közt „karácsonyi futást”, amelynek keretén belül 2-3 kilométeres távot tesznek meg a falu utcáin. Tavaly hetvenen vettek rajta részt: a legidősebb egy 80 év körüli férfi, a legfiatalabb pedig egy óvodás gyerek volt az anyukájával. A legkisebbek bicóval is rajthoz állhatnak, de voltak, akik kutyával futottak...
– Látja, ez az, amiről beszélek – mondja ismét a polgármester. – Itt szinte mindenkire számíthatok. Azért, hogy Kisudvarnok ekkorát tudott fejlődni az utóbbi 15 évben, az egész falu megdolgozott. A sikert a falubeliek hozzáállásának, munkaszeretetének is köszönhetjük. Az összefogás is fontos, és az összmunka, ami köztünk és a partnerközségek között kialakult. És nem szállt a fejünkbe a dicsőség. Folytatjuk a megkezdett munkát, tele vagyunk tervekkel, álmokkal. Például szeretnénk egy szemétosztályozót telepíteni a község határába. Sőt a környékbeli kistérségekkel hamarosan nagy munkába kezdünk: kibővítjük kerékpárutunkat. A cél, hogy a festői Csallóközt kerékpárral is be lehessen járni, azaz gondolunk a turistákra is.
