Hamarabb beheged a seb, ha valaki húszéves korunkban töri össze a szívünket. Negyven körül rosszabb a helyzet – nagyon nehéz a réginél jobb párt találni.
Érett korban sokkal többet kell várnunk a megfelelő férfira. Nem csoda hát, ha a nők kételkedni kezdenek benne, egyáltalán tudnak-e még szeretni. Sok akadály áll a szerelmi érzés útjában: az összegyűlt tapasztalatok, a cinizmus és az újra felfedezett szabadság kellemes érzése. A varázsvessző suhintására azonban mindez eltűnik...
(© Patrick Van der Elst)
A szerelem vak
Az alapiskolában Angélát egyik osztálytársa bűvölte el, tizenhat éves korában megérkezett az első szerelem, huszonkét évesen férjhez ment, természetesen szerelemből. Két gyerek és néhány év eltelte után lassan már érteni kezdte, mit takar az elcsépelt „a szerelem vak” kijelentés. A rózsaszín szemüveg lassan lecsúszott az orráról, és hirtelen ilyesfajta kérdések támadtak fel benne: „Mit keres mellettem ez az idegen férfi?” Harmincöt évesen elvált, és a saját lábára állt. Húszéves korában azt gondolta, hogy amikor negyvenéves lesz, már mindennek vége.
Eszébe sem jutott, hogy negyvenévesen is lehet szerelmes az ember – még a gondolatot is illetlennek találta. Most meg – észre se vette, és már itt a negyven. „Előttem az élet”, gondolta, csak abban nem volt biztos, hogy tud-e még szeretni.
Az élet nem ér véget
Úgy érezte, ő már örökre egyedül marad. Nem lesz már férfi az életében. Ilyesmi csak a romantikus filmekben történik.
Csakhogy, amint az már történni szokott, akkor kapjuk meg azt, amire annyira vágyunk, amikor már lemondtunk róla. Angéla negyvennégy éves korában találkozott álmai férfijával.
Nem volt ez szerelem első látásra. Kollégák voltak, együtt dolgoztak. Lassan összebarátkoztak, s egy idő után rádöbbentek: szeretik egymást, össze akarnak házasodni. Szóval vannak még csodák, akkor is, ha néha várni kell rájuk.
Az ötvenesek szerelme
Évát ötvenéves korában hagyta el a férje egy fiatalabb nő kedvéért. Egy évvel később már nem álmodozott róla, hogy exe visszakönyörgi magát, ezért az interneten hirdetést adott fel. Sose gondolta volna, hogy ilyen sok férfi fog válaszolni. Összeszedte a bátorságát, és néhányukkal randevúzott. Nem vette el a kedvét, hogy a legtöbb férfi kalandot keresett, vagy csak egy nőt, aki végighallgatja a sirámait, mikor a feleségét szidja – utána pedig ripsz-ropsz ágyba bújik vele. Pár hónappal később levelezni kezdett Jánossal. Az első randevút jó néhány hétig halogatták, mert mind a ketten féltek, hogy a személyes találkozó belekavar a meghittebb levelezésbe. Majd: szerelem első látásra!
− Talán húszévesen se éreztem ehhez hasonlót – mondja Éva. – Végre kezdtem megérteni, miről írnak a könyvekben. Két hét múlva elmentünk síelni. Három napig ki se dugtuk az orrunkat a szállodaszobából. Még sohasem voltam ennyire szerelmes. Két hónappal később János megkérte a kezem. Nemrég volt az esküvő. Ritkán lát az ember ennyire boldog ötvenkét éves menyasszonyt.
Fiatalabb? No és?!
Egyre több negyvenéves nő állapítja meg, hogy jobban illenek hozzá a fiatalabb férfiak. Nemcsak Hollywoodban! Például Németországban a negyven feletti nők fele fiatalabb férfival áll oltár elé. Krisztinával is ez történt. Válása után nem sokkal halálosan szerelmes lett. Krisztina negyvenéves volt, a választottja harminc. „Eltévelyedése”, miként ismerősei mondják, már öt éve tart. Munkahelyén a kollégái a homlokukat kopogtatták, amikor meglátták, a rokonság meg őrültnek tartotta. Voltak, akik sötét jövőt jósoltak neki, és olyanokat mondtak, hogy a férfi fiatal, életerős – ő meg egy ráncos, használhatatlan vénasszony. Olyan ismerőse is volt, aki együtt érzőn megkérdezte, mihez kezd majd, ha férje elhagyja egy fiatalabbért.
Azzal bezzeg senki sem foglalkozik, ha egy idős férfi fiatal nőt vesz feleségül! Természetesen Krisztina is sokáig gondolkodott. Ma viszont azt mondja: „Eleinte azt hittem, csak a szex tart össze bennünket. Most gyereket várok, és jobb apát elképzelni sem tudok a férjemnél.”
Nem szabad félni a szerelemtől. Hiszen nem csak egy fiatalabb, az öreg pasi is elhagyhatja a feleségét – és el is hagyja!
A minőséget nézzük!
Egyértelmű, hogy az írás elején feltett kérdésre „igen” a válasz. Igen, negyven- és ötvenévesen, sőt idősebb korban is tudunk még szeretni. Egyvalami más: minél idősebbek vagyunk, annál nagyobbak az igényeink. Magunkkal és másokkal szemben is. Az időskori szerelem előnye, hogy mindenki maradhat önmaga: tudhatjuk, hogy a másik nem a hibátlan bőrünkért és karcsú alakunkért szeret minket, hanem egészben önmagunkért. Szerelmesek bármikor lehetünk, akár hatvanévesen is. Élettapasztalataink jelentik a garanciát, hogy jól választunk, s hogy a kapcsolat tartós lesz.
Mi jellemzőbb a korosabb szerelemre?
A pszichológusok szerint a szerelmet általában összekapcsoljuk a belső elválasztású mirigyek működésével. Ezek a kor előrehaladtával kissé ellustulnak, viszont nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ember esetében az agy is részt vesz a szerelmi érzés kialakulásában. Az agynak azonban nem a tudati, hanem az érzelmi része. A szerelem intenzitása független az életkortól. Igaz viszont, hogy minél idősebbek vagyunk, annál mélyebb az érzés. És főként – más kritériumokon alapszik, mint fiatalkorban. Mintha kissé hátrább húzódna az elsődleges jelzőrendszer (a külső, az illat, a testi vonzalom). Inkább a jellemvonásokra és a másik személyiségére figyelünk – természetesen ez nem jelenti azt, hogy az elsődleges jelzőrendszer teljesen kikapcsol, és nem derítjük fel a terepet már a kapcsolat legelején.
