Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi napokban teljesen felfordult, összekuszálódott az életem. Naphosszat csak ülök, pityergek, és egyszerűen nem tudom, mitévő legyek.
Majd harminc évet lehúztam a férjem mellett, szó szerint jóban-rosszban, mert még alig volt negyvenéves, amikor az orvosok hererákot diagnosztizáltak nála. Még jó, hogy akkor már a két lányunk nagyobb volt, be tudtak segíteni a házimunkába, mert a családfenntartó szerepét nekem kellett átvennem.
Délelőtt egy üzemi konyhán dolgoztam, délutánonként meg takarítani jártam. A férjemet megműtötték, majd végigszenvedtük a kemoterápiát, de legalább fellélegezhettünk – meggyógyult. Egy idő után azonban a betegség megtámadta a prosztatáját is, amit az orvosok női hormonok adagolásával kezeltek. Summa summarum, a férjemet kikezelték, de többé soha nem volt Férfi.
Nehéz volt, mert az volt, fiatalon lemondani az összebújásokról, de örültem, hogy legalább vele lehetek, van a gyerekeimnek apja.
Nagyon szép évek következtek. Az uram a tenyerén hordozott, és láttam rajta, egyre jobban bántja a helyzet. Nemegyszer még ő maga ajánlotta, hogy keressek magamnak szeretőt, őt nem fogja zavarni, mert nem várhatja tőlem, hogy így éljem le az életem. De nekem ez soha még csak meg sem fordult a fejemben. Hogy nézne az már ki, meg különben is nem vagyok én holmi repedtsarkú rüfke! Kitartottam mellette. De minek? Most, hogy megöregedtem, úgy látszik, már házvezetőnőnek sem vagyok elég jó neki.
Az a szamár összeszedett az interneten valami nála húsz évvel fiatalabb lotyót, és elment. Egyik napról a másikra. Igaz, mindent itt hagyott nekem, csak a saját motyóját vitte, meg a számítógépet. De hát kérdem én: mit fog kezdeni azzal a nővel? Vagy csak én nem kellettem neki, és hazudozott éveken át?
Soha, de soha nem gondoltam volna arra, hogy kitör rajta a kapuzárási pánik, és elhagy, mint egy használt mosogatórongyot. Nem tudom, egyszerűen nem bírom felfogni. Azt sem tudom, mit mondjak az embereknek. Egyelőre mindenki úgy tudja, fürdőbe ment. Na, igen ám, de ott sem maradhat örökké! Mit tanácsolnak, mit mondjak, ha kérdik, merre van?
Egy sokkos feleség
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
