Tisztelt Szerkesztőség! Teljesen kiborultam. A szüleimet azonban nem akarom beavatni gondjaimba.
Szegények roppant boldogok, hogy decemberben férjhez mentem, márciusban pedig megszületett az első unokájuk. Meg nem is biztos, hogy megértenének.
Ők mindig is azt mondták, hogy a párom „jó parti”. Igaz, két éve, amikor egy szakmai továbbképzésen megismerkedtünk, még én is így gondoltam. Akkor a deresedő halántékát, a férfias megjelenését, komoly gondolkodását igencsak vonzónak tartottam.
Teljesen más volt, mint a korosztályombeli huszonéves fiúk. Nem érdekelt a tizennégy év korkülönbség. Néha zavart ugyan, hogy túl anyagias – egy-egy éttermi számla összegén képes volt egész este morogni –, de akkor valahogy még ez is szórakoztató volt. Aztán teherbe estem.
Megkérte a kezem, de kijelentette, csak szűk körű esküvőt tarthatunk, mert ő nem fogja a sok ingyenélő rokonát etetni. Még új öltönyt sem volt hajlandó venni! Se lakást!
A szüleinél lakunk, egy eldugott kis faluban, ahol egy szobában nyomorgunk, mint a svábbogarak. De könyörgöm, majd több mint százezer euró van a számláján! És bármit szeretnék venni, mindenre azt mondja: nem lehet, nem telik rá! Még azon is ki van akadva, hogy nem akartam szoptatni a kicsit. Inkább tönkretenné az én melleimet, mint hogy kiadjon egy tízest tápszerre! A pelenkákról, rucikról már nem is beszélve. A múltkor azt vágta a fejemhez, hogy bezzeg a kolléganője turiban szerzi be a gyerekének a ruhákat, és hogy amit mi most megkuporgatunk, az majd milyen jól jön a fiunknak felnőttkorában. És mivelünk mi lesz? A mi életminőségünk nem fontos?
Őméltósága egész nap a munkában a csinosabbnál csinosabb kolléganői közt tölti a napját, én meg itthon a gyerekkel és az anyósommal. Már gondoltam arra is, hogy visszamegyek dolgozni, anyagilag ismét a saját lábamra állok, az anyós meg vigyázhatna a kicsire, de erről hallani sem akar. Valami rejtélyes oknál fogva az a rögeszméje, hogy egy gyereknek az anyja mellett a helye. De így még a barátnőimmel sem tudok találkozni, mert mire bebuszozok, megint etetni és pelenkázni kellene.
Meg miben mennék?! Tavaszra csak egy új farmert és egy napszemüveget vett nekem. Hogyan legyek vonzó, csinos, ha nem tudok adni magamra? Néha úgy érzem, neki már mindegy, hogy nézek ki. Amióta megszületett a fiunk, mintha megszűntem volna nő lenni. Hazajön a munkából, eszik, és sötétedésig a kertben motoszkál. Romantika? Bókok? Beszélgetések? Semmi! Itt-ott bekap egy Viagrát, de túlzásba azt sem viszi, mert állítólag drága. De neki minden drága!
Néha azon gondolkodom, hogy elhagyom. Milyen jövő vár rám egy ilyen férj mellett? Megváltozhat valaki még majd negyvenévesen? Mit tegyek?!
Egy olvasó
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
