Lovasterápiával állították lábra a lebénult sportolót, lóval gyógyulnak a sérült gyerekek... Ilyen hírek látnak napvilágot. Azt is tudjuk, hogy a drogfüggőknek jót tesz a lovasterápia. Igaz ez? A szakembert kérdeztük.
A lovasterápiának egyre több híve van. Bár ez nem új keletű dolog, hiszen már az ókorban felismerték, hogy a ló pozitív hatással van az emberre. Angliában az I. világháborúban kezdték használni a harcban megsérült katonák rehabilitációjára. Újbóli felfedezése az 1970-es évekre tehető. A ló segítségével történő gyógyítás ekkor kezdődött formálódni Amerikában és Németországban (különálló szak lett belőle). Az egykori Csehszlovákiában az 1980-as években kezdtek vele foglalkozni. Karol Hollý pszichiáter pedig az egyik úttörője volt. De mit is jelent pontosan a lovasterápia? Miként zajlik maga a gyógyulás?
(© ci.clemson.edu)
A hippoterápiát tévesen gyűjtőfogalomként használjuk. A lovasterápia lenne a megfelelő kifejezés. Aminek a hippoterápia mellett része a gyógypedagógiai lovastorna és a parasport is. Hogyan működik a hippoterápia? A mozgásszervi megbetegedések és rendellenességek, főként idegi és ortopédiai problémák rehabilitációjára fejlődött ki.
A ló hosszú vagy rövid száron halad, s mivel mozgásképe megegyezik az ember járásképével, így olyan tartási reakciókat vált ki a lovasból, amelyek egészséges járás esetén is automatikusan kiváltódnak.
A beteg nyereg nélkül ül a lóra, és tornamozdulatokat végez. A központi idegrendszer megkapja azokat az ingereket, amelyek segítik az egyenes testtartást.
A gyógypedagógiai lovastorna már a páciens lelkére van hatással. A foglalkozás során a betegek megtanulnak lovagolni, voltizsálni, és megtanulják gondozni az állatot. A voltizsálás során a páciensek tornagyakorlatokat sajátítanak el a járó, illetve álló lovon. Itt a terápiás cél fontosabb, mint a sport maga (dolgozhatnak szőrén, nyeregben vagy voltizshevederrel). Jótékony hatással van a Down-szindrómás és autista gyerekekre és felnőttekre, de a skizofréniásokra, a depressziósokra és a drogfüggőkre is. Itt fontos, hogy maga a beteg is akarja a gyógyulást. Csak így működhet!
A paralovaglás nálunk még gyerekcipőben jár, pedig a testileg akadályozott emberek is örömüket lelhetik a lovassportban, és sportszerűen űzhetik. Jótékonyan hat a sérült ember lelkére, önbizalmára és életörömére. Gyakorta használnak hozzá speciális eszközöket, mint a biztonsági csatok, kapaszkodókkal ellátott nyereg: kinek mire van szüksége.
Karol Hollý pszichiáter a lovasterápia egyik úttörője Szlovákiában. Közel húsz évig volt a Lekéri Pszichiátriai Kórház igazgatója. Ő honosította meg a lovasterápiát az intézmény falai között. A Szlovák Hippoterápiai Egyesület elnöke, melyet 1994-ben alapított. Ma már nyugdíjas, de még mindig oktatja a lovasterápiát. A lovakat mindig is szerette, 17 éves kora óta lovagol.
– 1985-ben hárman kezdtünk lovasterápiával foglalkozni Csehszlovákiában – mondja. – Semmilyen szakirodalom nem állt a rendelkezésünkre, a külföldi publikációkhoz sem tudtunk hozzáférni. A tapasztalatokból tanultunk, az eredményeket pedig publikáltuk. Lenyűgözött minket, hogy mire jutottunk. Egy kisgyermek, aki addig nem tudta felemelni a fejét, miután felültettük a lóra, mozogni kezdett. Természetesen gyógytornásszal együtt dolgoztunk. A sikerek pedig motiváltak. Később már hozzájutottunk német szakkönyvekhez, s miután megnyíltak a határok, az információcserének semmi nem állta útját.
– A hippológiát ma már Szlovákiában is oktatják!
– Igen, de ez még semmit nem jelent. Ettől még nem lesz senkiből hippoterapeuta. A hippológ a lovat készíti fel, gyakorol vele, illetve segíti a hippoterápiás csoport munkáját.
A lovat nem használhatjuk fizioterápiás célra, ha nem vagyunk gyógytornászok. A gyógypedagógus pedig semmire nem megy pszichiáteri szakképesítés nélkül. A nem szakképzett oktató többet árt, mint használ.
– A lovasterápia ma mennyire népszerű Szlovákiában?
– Kevés helyen alkalmazzák, mivel költséges. Nemcsak a lovak és a szükséges technikai felszerelések kerülnek sokba, szakemberekből is hiány van. Két éve egy franciaországi konferencián hallottam, hogy még ott is problémák vannak az anyagi háttér bebiztosításával. Pedig ott az emberek gazdagabbak, és az egészségbiztosító is támogatja a kezeléseket. Ám ez sem fedezi a költségeket. A franciáknál egy óra lovasterápia legalább 40 euróba kerül. Nálunk ennyit kevesen tudnak fizetni érte. Ezért Szlovákiában főként önkéntesek végzik a munkát, vagy a nagyobb lovardákban mellékesen foglalkoznak vele. Ezért van az, hogy egyre több helyen találkozhatunk lovasterápiás foglalkozásokkal.
– Beszéljünk a gyógypedagógiai tornáról, ezzel kábítószereseket is kezelnek. Itt milyen a ló és az ember közötti kapcsolat?
– A ló – méreténél fogva – tiszteletet ébreszt. Nagyon intelligens állat, és az ember tükörképe. Ha félünk tőle, akkor ő is félni fog, ha agresszívek vagyunk, akkor ő is megvadul. Nem lehet becsapni. Itt nem az az elsődleges célunk, hogy a beteg megtanuljon lovagolni, inkább az, hogy megtalálja a lóhoz az utat, és kialakuljon a felelősségtudata. A nyeregben fontos a lóval való kommunikáció. A foglalkozást követően mindig megbeszéljük, hogy mi volt a gond. A betegek rögtön látják, ha aznap nem teljesítettek jól, mert az állat jelez. A ló érzelmileg neutrális: ő nem rója fel az embernek, ha hibázott, és nem ítélkezik. Ezért is alkalmas a terápiára.
– A hippoterápiára bármelyik ló megfelel?
– Az ilyen ló mindenképpen más neveltetést kíván. Régebben a lovak munkára voltak fogva, ma szinte egyedül a hippoterápia során dolgoznak professzionálisan a lovak. Fontos, hogy több órán át tudjanak koncentrálni, és végrehajtsák az utasításokat. Hippoterápiánál a lépéshosszúságokat variálják, és a lónak kezes bárányként kell viselkednie. A gyógypedagógiai foglalkozáson ennek pont az ellenkezője történik: a ló érzékenyen reagál mindenre. Egy végtaghiányos betegnél pedig nyilván nem elvárható a lábbal történő jelzés.
– Bizonyára számos megható pillanatot élt meg a munkájával kapcsolatosan. Fel tudna idézni párat?
– Ha történnek csodák, akkor azok a legkisebbeknél történnek. A hippoterápiának nincs párja, mert a fejlődés korai szakaszában, azaz hároméves korig a test az egészséges fejlődés útjára tud térni. A felnőtteknél is szép eredményeket lehet elérni, de azok már nem mindig olyan látványosak. A felnőtt, kifejlett testet már nehezebb jó útra téríteni, de nem lehetetlen. Nemegyszer megtörtént, hogy a beteg a baleset után tolókocsival érkezik, majd a saját lábán távozik. Egy hölgy egyszer viccesen kijelentette: ha a lóval sikerült elérnie, hogy azt csinálja, amit ő akar, akkor a férjével is boldogulni fog. Pusztán a ló nem képes senkit kigyógyítani a lelki betegségéből. Viszont segíthet. Volt olyan páciensem is, aki annyira beleszeretett a hippoterápiába, hogy ő maga is létrehozott egy központot Trencsén mellett. Egy ma sikeres paralovas pedig, aki a paralimpián is részt vett, az intézményünknél tanult lovagolni. Öröm ezekre visszagondolni!
