Képek Marcelházáról, Lőrincz Orsi lovasgazda albumából.

Aki megálmodta: Petrovics Iván Érsekújváron él a családjával, és igazából ő a lovasudvar tulajdonosa. Mikor körbejárjuk a többhektáros udvart, szó szerint belebotlunk. Éppen talicskázza a trágyát. (Fotó: Dömötör Ede)

lovasudvar-indito.jpg

– Zöldség-gyümölcs behozatallal és terjesztéssel foglalkozom – mondja magyarázólag. – Elég sok ezekből a hulladék, amit kár lenne kidobni, ezért gondoltuk, hogy jó lesz mangalicaeledelnek. Kezdtem is keresni egy öregebb istállót, és rátaláltam erre a farmra. Megtetszett, s most örülünk az állatoknak, a mangalicákat pedig kicsikét elfelejtettük. Számunkra ez itt a nyugalom szigete! – mutat körbe Petrovics Iván a kikeletben fürdő lovasudvaron.

petrovics-ivan.jpg
Petrovics Iván

Elárulja, felszabadítja őt az itteni munka, a folyamatos intézkedés elől ide menekül. Igazából a feleség ötlete volt bekapcsolni az udvart az agroturizmusba. Kiderül, megegyeztek Orsival, hogy közben nekik is megtanítja a gazdálkodás alapjait...

orsi-poni-indito_0.jpg
Lőrincz Orsolya

Orsi hat órakor kezd, először megeteti a lovakat, mindegyik mást kap, egyik több zabot, másik több szénát: ahogy a gazdi megkívánja, mert tizenkét ló bértartásban van. „Az aprójószágot is ellátom, a kacsáknak kukoricát szórok, a tyúkoknak búzát, a kecskéknek zöldséget, szénát adok“ – meséli. Utána a lovakat kiviszi a legelőre és a kifutóra, hogy kedvükre harapják a füvet. (Itt automatikus itatók vannak, akárcsak bent az istállóban: az állat az orrával megböki, s máris csorog a víz.) Reggeli után kezdődik a trágyázás, az istállótakarítás: ebbe már két munkatársa is besegít. Ők nyolcra járnak, és tizenegy óráig gyors menetben rendbe szedik a karámokat, a legelőn is összegyűjtik az ürüléket, mert kezdődik az oktatás.

A kolléganő a fiatal lovak idomítását végzi, Orsi pedig a gyerekekkel foglalkozik. Délben még gyorsan feltöltik az etetőket, a vizet is megnézik. Minden nap más, a napitervet az élet írja!

Az órák általában ötig tartanak, Orsi közben elmegy Bulcsúért az oviba, aki azontúl hűségesen kísérgeti anyukáját, játszik a kis nyuszikkal. Hátravan még az esti etetés, mikor már az állatok elégedetten szuszognak, Orsi csak akkor veszi hazafelé az irányt.

oktat.jpg
Lovasoktatás

– Egy szabadnapom van, de akkor is én etetek – mondja. – Tudom, sokat adok magamból, de én is sokat kapok az állatoktól. A természet pedig bódító, a tavasz a kedvenc évszakom! Illatos színekbe burkolja magát, szóval boldog vagyok itt.

lovasudvar-to.jpg

Ló a szelet nem szereti!

Orsi húsz lóról gondoskodik, a többség boxokban lakik, páran ridegtartásban, karámban vannak. Lónál a szél elleni védelem a legfontosabb, hogy tető legyen a fejük felett, mert a szelet nem szeretik. A birtok 13 hektáron fekszik, nagy a legelő, mert az állatok egész nap kint vannak. A ranchon sétálva a laikusnak is feltűnik, hogy vannak olyan patások, melyek mintha bundát növesztettek volna. Mondhatni, szőrösebbek.

felrideg1.jpg
Félrideg tartásban élő lovak otthona

Házigazdánk, Lőrincz Orsi mosolyog. Megtudjuk tőle, hogy a lovak szőrének hossza attól is függ, hol hajtják álomra a fejüket. Alkalmazkodnak a környezetükhöz, így ha kint vannak, hosszabb szőrzetet növesztenek. Amelyek boxban élnek, esetleg még pokrócozzák is őket, nincs igényük a hosszabb szőrre. Persze, fajtától is függ. Például az ő pónijánál állandó ez a hosszabb szőrzet.

felrideg2.jpg

Lovaglás mint gyógyír!

Azt mondják, a lelki beteg embernek néha már a ló jelenléte is segít! Az ember és a ló sok évszázada él együtt. Régi megfigyelés, hogy a lóval való foglalkozás elősegíti egyes betegségek gyógyítását. A lógondozás például stresszoldó hatású. A hippoterápiát pedig a testtartási problémák korrekciójára használják. Hősnőnk, Orsi hippoterápiával is foglalkozik. Például kedvence, a fjord póni kellemes temperamentummal rendelkezik, ezért jól beválik a terápiás lovaglásban.

lovaglas.jpg
Előkészületek lovaglás előtt

– Ez olyan foglalkozás, mikor az állat segít a gyerekeknek megnyugodni. A gyerekeket felültetjük a lóra – néhányan már maguk is felmásznak rá... Lépésben kezdünk haladni, kicsit lovagolunk, majd ráfekszenek az állatra, vagy oldalülésben megyünk tovább. Végül már háttal ülnek a lovon. Vannak különböző tornagyakorlatok, amelyeket közben el lehet sajátítani – magyarázza a folyamatot Orsi.

Általában autista és mozgássérült gyerekek vesznek részt a foglalkozásokon, de a figyelemzavaros, hiperaktív gyerekeknek is jót tesz a lóval való munka. Heti egy-két alkalom mindenképpen ajánlott. Akinek lelki gondja van, azzal Orsi többet beszélget lovaglás közben.

hirlevel_web_banner_1_232.jpg

Ridegtartásban

A fjord póni hozzászokott a hideghez, hiszen a norvég fjordokon alakult ki. Ezért alig van istállóban, ridegtartásban tartják, nem istállóban. Hordozza ősének egy világosító génjét, minek következtében egyes testrészei világosabbak. Ezért is speciális a színe, a sokféle csodás fakó árnyalat. Értékes a nagyfokú fajtisztasága is: próbálták keresztezni más fajtákkal, de a rossz eredmények miatt felhagytak vele.

S hogy mit lakmározik egy fjord póni? A bennfentesek szerint ha előtte hagyjuk a szénát, képes ugyanannyit megenni, mint egy nagy ló.

De ha a gazdi villázza neki, akkor kevesebb is elég: napi kétszer egy közepes vasvilla széna. Ha dolgozik kicsit, akkor napi két kiló abrak, vagyis szemes takarmány – zab, árpa, kukorica – az ajánlott... Amúgy minden állat más. Orsi fjord pónija csak szénát kap és sok-sok sárgarépát, hogy ne hízzon meg.

feher-poni_0.jpg

istallo.jpg
Boxos istálló bértartott lovak részére.

karam.jpg
Fedett körkarám.

timur.jpg
Timur

allatok.jpg
Kisállat simogató: Gizi a kecskemama, kicsinyei Gabi és Rudi, valamint Rafi, a törpemalac.

kecske.jpg

malacka.jpg

epulet_1.jpg
Lovasistálló boxokkal.

box3.jpg

shetland.jpg
Barbi shetlandi pónik gondozása közben.

kilato.jpg
A lovarda kilátója.

barna-es-feher-lo-keritesnel_0.jpg
White Boy és Tia a legelőn.

–nagyvendégi–
Cookies