„Meg fogok halni. Az élet nehéz. Nem is vagyok fontos. Az életem nem rólam szól. Nem tudom befolyásolni a végeredményt.” – Steve Biddulph ausztrál pszichológus szerint ezek a mondatok a felnőtt élet alapigazságai. A felnőtté váláskor szembesülnünk kell velük.
A mi generációnk nem kapott beavatást a felnőtt életbe. Hogyan kell felnőni? Milyen felnőttnek lenni? Miért jó felnőtté válni? Mindeközben egész kultúránk túlidealizálja a fiatalkort. Mindenki legyen friss, fiatal, innovatív... Élményfüggők lettünk. Nem merünk elköteleződni, mert akkor le kellene mondani az újdonság varázsáról.
Elveszítettük a kapcsolatot az időskorral. Elfelejtettük, hogy mi az időskor értéke. A mai társadalom az idősekre koloncként tekint, akik lassúk és ellátásra szorulnak. Néhány évtizeddel ezelőtt még őket tartották a bölcsesség forrásainak. Hozzájuk fordultak tanácsért, kikérték véleményüket. A mai társadalom „Pán Péterei” örökké fiatalok akarnak maradni, és csak szórakoznának – a gondtalan élet a céljuk. Hiányzik belőlük a felelősségvállalás és az elköteleződés. A média minderre csak ráerősít.
„Mert megérdemlem”
Mindnyájan jól ismerjük ezt a L’Oréal által bevezetett szlogent: „L’Oréal – mert megérdemlem.” A többi reklám csak ráerősít arra a tendenciára, hogy a fogyasztói társadalom legjobb fogyasztója a nagyra nőtt gyerek, akinek csak az „itt és most” pillanatok a fontosak: az élmény begyűjtése és kipipálása.
Meg fogok halni. Az élet nehéz. Nem is vagyok fontos. Az életem nem rólam szól. Nem tudom befolyásolni a végeredményt.
Nagyszüleink generációja tárgyakat gyűjtött – mi élményeket. Az új élmények megélésekor testünkben dopamin szabadul fel. A dopamin pedig örömérzetet, de egyben függőséget is okoz. Ezért lettünk élményfüggők. Legnagyobb félelmünk a szürke hétköznap. A fogyasztói társadalom azt diktálja, hogy hétköznap dolgozzunk, gürizzünk, hogy a hétvégét egy wellness-szállodában tölthessük, vagy más élmény után fussunk. Arról szólnak a mémek, hogy mennyire utáljuk a hétfőt, és mennyire örülünk a pénteknek. Sokan már nem ismerik a munka szeretetét, az elköteleződés becsületét, mert az elköteleződés, ami korábban a felnőtt élethez természetesen hozzátartozott, választás, döntés, lemondás a korlátlan lehetőségekről, az újdonság varázsáról. Hogy mostantól ez az egy ember lesz mellettünk egész életünkben, felelősséget vállalunk érte, a kapcsolatunkért és utódainkért.
Örökké fiatalnak maradni...
Ma, miközben foggal-körömmel ragaszkodunk a fiatalságunkhoz, ne felejtsük el, hogy száz évvel ezelőtt az átlagéletkor 47 év volt – ma pedig 76 év. Ez azt jelenti, hogy sokkal tovább leszünk felnőttek, mint száz évvel korábban. A ma Pán Pétere – aki abban nőtt fel, hogy mindenki őérte van – azért hagyja el élettársát/barátnőjét, mert az „nem szereti őt eléggé”. Ez a gyermekeszű felnőtt tehát egy másik társat keres, aki majd eléggé szereti és boldoggá teszi. Menekül az öregedés elől, de minél inkább menekül, annál jobban szorong, és annál többet fog költeni arra, hogy fiatalnak érezhesse magát. Végül azonban rá kell döbbennie, hogy nincs az a ránctalanító krém, extra kezelés és orvosi felfedezés, ami megmenthetné az öregkortól...
A reklámok csak ráerősítenek arra a tendenciára, hogy a fogyasztói társadalom legjobb fogyasztója a nagyra nőtt gyerek, akinek csak az „itt és most” pillanatok fontosak: az élmény begyűjtése és kipipálása.
Kopernikuszi fordulat
„Meg fogok halni. Az élet nehéz. Nem is vagyok fontos. Az életem nem rólam szól. Nem tudom befolyásolni a végeredményt.” – Steve Biddulph szerint engedjük meg, hogy szíven üssön és zsigereinkig hatoljon ez az öt mondat. Ez lesz életünk legnagyobb fordulata. Ha ezt megengedjük, akkor olyan élményben lesz részünk, mint az emberiségnek a kopernikuszi fölfedezés után – amikor rádöbbent, hogy nem körülötte forog a Nap. Ezt az érzést nevezik kopernikuszi fordulatnak. Ez a mi nagy fordulatunk.
–ando–
Kapcsolódó írásunk: Egy anonim pánikbeteg feljegyzései
