Tisztelt Szerkesztőség! Közelednek az ünnepek, és ilyenkor sok szó esik azokról, akik család nélkül töltik ezeket a napokat.
Pedig attól, hogy valaki egyedül él, még korántsem kell magányosnak lennie karácsonykor.
Jómagam is évek óta egyedül élek, mégsem éreztem magam még sosem magányosnak a szeretet ünnepén. Ápolónőként dolgozom egy idősek otthonában. Míg a szüleim éltek, mindig velük karácsonyoztam, bár mint a gyermektelen kolléganőkre általában, rám is gyakrabban estek az ünnepi szolgálatok, mint a családosokra.
Ezt viszont sosem bántam. A szüleim, sajnos, már nem élnek, de nem esem kétségbe. Ha csak lehet, munkával, tevékenyen töltöm az ünnepeket. Ilyenkor azonban nem érzem munkának a benn töltött időt. Élvezem, ahogy az ünnepekre készülődve megváltozik az otthon hangulata. Ahogy közeledik a szeretet ünnepe, úgy növekszik a lakók jókedve is.
Együtt készülődnek, énekelnek, díszeket, apró ajándékokat készítenek. Közéjük is beköltözik az izgalommal teli várakozás és az áhítat. Sokak szemébe tér vissza ilyenkor a csillogás és a fény.
Amikor pedig nem az idősek között vagyok, önkéntes munkát vállalok. Annyi helyen osztanak manapság ételt, meleg italt a rászorulóknak, és én élvezem, hogy segíthetek. Ha csak tehetem, év közben is bekapcsolódom ezekbe a tevékenységekbe.
Mindenkinek, aki egyedül él, és retteg a magányosan töltött ünnepektől, azt ajánlom, keressen a közelében társaságot magának. Ehhez nem kell mindenkinek a hajléktalanokkal foglalkoznia vagy ételt osztania a város szegényeinek. Elég, ha körülnéznek a közvetlen környezetükben. Egy idős néni a lépcsőházban, egy elvált kolléga vagy egy egyedülálló unokatestvér biztosan örülne pár jó szónak és egy doboz süteménynek.
J.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
