Két barátnőm elvesztette a héthónapos babáját. Akkor szembesültem vele, hogy a halott babákat is világra kell hozni... Írásunkban a nők kérdéseit tesszük nagyító alá.
Ami közös volt a két vesztésben, hogy az anyukákon senki sem segített. Sem előtte, sem utána nem kaptak lelki segítséget a kórházban. Hiába kérdezgették, hogy mi történt velük? És miért éppen velük? Senki sem válaszolt a kérdéseikre.
Az egyik eszeveszett ámokfutásba kezdett a vetélés után, magát hibáztatta, férjétől elvált, az orvosokat járta. A végén talált is egy morózus reumatológust, aki azt mondta: Igen, ő tehet róla. Nem volt elég elővigyázatos, miért tornázott. A másik kolléganőmnek meg pont azt vetették a szemére, hogy miért nem járt terhestornára. Akkor edzettebb lett volna...
Jellemző, hogy nálunk a terhes nőnek sokszor nem mondják meg, mi fog vele történni a kórházban, milyen gyógyszereket kap, mi volt a vetélés oka. És a nők magukat ostorozzák, magukban keresik a hibát. Kolléganőm végül hosszas utánajárással maga derítette ki, hogy terhességi toxémia – vagy toxikózis: még a szakemberek sem egységesek a megnevezésben – volt a magzati elhalás oka. A terhességi mérgezés sok magzat és anya halálát okozza, ilyenkor a terhes szövetekből méregszerű anyag válik ki.
Anya és baba teste egymáshoz alakul. A méh nő, a medence nyílik, a baba feje alakul, egész teste illeszkedik a méh formájához. Odabent így van – és így is marad. Beszélni kell róla, hogy a kifelé haladásra miért nem került már sor. Beszélni kell a veszteségről...
Egy orvosnő mesélte!
Hétköznapi dolog, hogy vetélés után – vagy közben – nem azt kérdezik a nők: Veszélyben vagyok? Mekkora fájdalmat kell még elszenvednem? Hanem azt: Mit csináltam rosszul? Én vagyok a bűnös, miattam ment el a baba? Jó lenne, ha minden nő egyszer s mindenkorra tudatosítaná, hogy a terhességek egy része, sajnos, el fog menni. Még ha az egész idő alatt ágyban fekszünk, vagy önmegtartóztató életet élünk, akkor is. Ne keressük magunkban a hibát, mert a hiba nem bennünk van, és semmit nem csináltunk rosszul. Egyértelmű vizsgálatok igazolják, hogy nem növeli a vetélés esélyét a sport, a szex, az emelés, a takarítás, a kistestvér hordozása, a fürdés, a fűszeres ételek.
Mi az a vetélés?
A terhességi veszteség bekövetkezhet vetélés formájában. Vetélés arra a terhességre vonatkozik, amelyik a terhesség 20. hete előtt szakad meg, illetve arra, amikor az időpont ugyan későbbi (24. hét), de a magzat 500 grammnál kisebb súlyú. A vetélés szempontjából vízválasztónak tekinthető a betöltött 24. terhességi hét: attól kezdve már szülésről van szó. Sokan azonban még az első trimeszterben elveszítik magzatjukat. Attól, hogy a vetélés előbb következik be, még nem könnyebb a gyermeket váró szülőnek. Hiszen a kritikus harmadik hónap előtt sokan nem is beszélnek az állapotukról a családtagoknak vagy barátoknak. Emiatt előfordulhat, hogy veszteségükben nem kapnak lelki támogatást.
Aki elvetélt (vagy méhen kívüli terhessége volt), annak is joga és szüksége van arra, hogy gyászoljon. Fájdalmának kifejezésével megtiszteli elvesztett gyermekét – és maga is hamarabb túllép a veszteségen. Aki átesett egy vetélésen, soha többé nem veszi magától értetődőnek, hogy a terhesség végén megszületik a baba. Ilyenkor szinte borítékolható, hogy a következő terhesség nem lesz olyan felhőtlen. Egyrészt a rettegést az anya örökre a szívébe zárja. Másrészt aggódik, és jobban figyel majd a tünetekre, amelyek arra utalhatnak, hogy a babával gond van.
Halál a méhben
A halvaszületést magzati veszteségként definiálják – nagyjából minden 160. terhességben fordul elő. Az esetek több mint a fele a 28. terhességi hét után jelentkezik. Először a hitetlenkedés búrája ereszkedik le a kismamára, amikor azt hallja az orvostól, hogy nem találja a szívhangot. Kutatások támasztják alá, hogy azok a nők, akiknél több mint három nap telik el a diagnózis és a szülés között, hajlamosabbak a depresszióra.
Az anyuka a babát természetes úton hozza a világra – akkor is, ha a vajúdás már elkezdődött. Ha pedig a vajúdásnak még semmi jele, haladéktalanul megindítják. A méhben elhalt magzatot ugyanúgy meggyászolja az anya, mintha vagy a szülés alatt, vagy közvetlenül utána halálozott volna el.
Halál születés közben vagy után
Néha vajúdás, illetve szülés közben, esetleg közvetlenül utána hal meg a baba. Ilyenkor nagyon fontos a család, vagy egy lelki segítő támogató jelenléte. Persze, a fájdalom idővel enyhül. Az elején minden nap rossz lesz, aztán lesznek köztük jó napok is, majd az idő múlásával több lesz a jó nap, mint a rossz. Elképzelhető, hogy az érintettek értékrendszere megváltozik, az életet azontúl másként, az eddigiektől teljesen eltérő módon szemlélik majd. (Jobban tisztelik az életet.)
Miért?
Enyhíti a szülők bánatát, ha megtudják, hogy mi okozta a magzat, illetve az újszülött halálát. Gyakran előfordul, hogy a baba teljesen épnek látszik, ezért vissza kell követni az egész terhességet. Ha a magzat a méhben halt meg, akkor a boncoló patológus a méhlepény szövettani elemzését is elvégzi. Ha tudjuk, mi történt, fel tudunk készülni a következő terhességre.
Egyházgellén, a templom mellett egy régi szoborcsoport figyelmezteti az embereket, hogy mennyi kis angyal ment el túl korán...
Az apa gyásza!
Az apák is gyászolnak. Az apák nehezebben fejezik ki bánatukat, elfojtják az érzéseiket. Ha kibeszélhetik a fájdalmukat, az sokat segít a gyászfeldolgozásban. Néha lehetetlen eldönteni, mi volt a hiba, mert mai ismereteinkkel nincs rá magyarázat. Lehet véletlen – vagy Isten akarata, amely fölött az embernek nincs hatalma, ki hogyan magyarázza. Egy biztos: senki nem akart bennünket megbüntetni.
