Nyomokban még ma is fellelhető az a felfogás, hogy addig „nem nő” valaki, amíg nem hoz világra egy gyermeket.
Hiszen csak a nő tud szülni, kiemelt szerepe van az élet továbbvitelében. Pedig emiatt sok fájdalom és frusztráció kapcsolódik a szülésekhez és vesztésekhez.
Régen is voltak nők, akik nem akartak szülni, számtalan okból kifolyólag sok volt a meddő nő – és nagy volt a gyermekágyi halandóság, de a csecsemőhalál is. Több volt a baj, eleink életét megpecsételte a sok háború, az éhínség, a járványok: ezek mind befolyásolták a termékenységet.
A lány már párválasztáskor is rossz sínre kerülhetett. Nemegyszer vagyon vagyonnal házasodott, szó szerint „eladták a lányt”.
Aki pedig nem szerelemből megy férjhez, ritkán boldog: ami szintén befolyásolta a szülési kedvet. Általában a feleség költözött a férfi házához, a szűk élettér miatt alig volt magánéletük, kontroll alatt voltak, hisz az egész család előtt élték az életüket. Alig voltak egyedül, a vajúdás, a szülés is figyelő szemek előtt zajlott. (Sok asszony a többgenerációs együttélésben megkeményedett, szikár természetű lett.)
A gyermekáldást segítő praktikák száma régen is végtelen volt, csak nem a tudósok boszorkánykonyháiban találták ki őket. Őseink így próbálták befolyásolni a születendő gyermek egészségét és szerencséjét. Ha várandós lett a nő, kifordított inget hordott, és piros szalagot a kezén, majd a földön hozta világra az utódját, mert úgy tartották, hogy a földanya segítségével hamarabb érkezik a gyermek.
Régen nehezebben éltek az emberek, ám egyvalami azóta sem változott: a május a szerelem hónapja. A fiatalok ismerkednek, együtt járnak, egymást keresik, mert ez az ősi parancs…
