Az orvosokat hippokratészi eskü kötelezi a gyógyításra, az emberi élet mentésére. Ám az esküig hosszú és rögös az út. Kevesen tudják, hogy akár tíz évbe is telhet, mire egy orvos önállóan praktizálhat... Hol segítenek most a medikusok? – kérdeztük a magyar orvostanhallgatókat tömörítő pozsonyi klub, a SEJK vezetőjétől.
Az orvosi egyetemen a medikusok általános orvosnak tanulnak, a képzés ideje pedig hat év. Az első két év az elméletről szól. Harmadévtől vannak klinikai tantárgyak, negyedévtől pedig az összes osztályon szakmai gyakorlatot végeznek. Az államvizsgát követően rezidensek lesznek. A rezidens orvos ekkor választ szakirányt, amiből három év múlva vizsgázik. Kórházi munkát pedig csak szakorvos felügyelete alatt végezhet.
Katalin Dunaszerdahelyen él, Pozsonyban tanul az orvosi egyetemen. Fogorvos szeretne lenni.
Járvány van és vészhelyzet. Gyógyíthat-e a medikus? Beállhat-e a csatasorba, hogy felvegye a harcot a koronavírussal? Van-e igény a munkájára? Ezeket a kérdéseket tettük fel Szabó Katalin (23) negyedéves orvostanhallgatónak, aki a Selye János Klub elnöke. (Katalin mellesleg fogorvosnak tanul.) Az 1990-től működő SEJK a legnagyobb pozsonyi magyar szakklub. Közel száz aktív tagja van, és fő célja a magyar ajkú medikusok felkarolása. A tagok segítik az orvostanhallgatók szakmai felkészülését, előadásokat, szakgyakorlatokat szerveznek, a kicsiknek Teddy Maci Kórházat működtetnek.
– Jelenleg hogyan zajlik az oktatás? Könnyen át tudtatok állni az új rendszerre?
– Az egyetemünk március 5-én hirtelen bezárta kapuit, miután az egyik diák koronavírusos tüneteket mutatott. Szerencsére a gyanú nem igazolódott be, de mi rögtön megértettük a helyzet komolyságát. Azóta az internetről kapjuk a tanulnivalót, főként prezentációk formájában. A szemináriumokra pedig beadandókat készítünk. Közben folyamatosan tanulunk, mert nem lehet megállni, rohamosan közeleg a vizsgaidőszak. A fakultás úgy döntött, hogy amit csak lehet, azt vigyünk át az online térbe. Míg Olaszországban előre hozták a végzős hallgatók államvizsgáját, nálunk ilyen intézkedésre nincs szükség, mert bennünket a járvány később ért el. A hatodik évfolyamban összesen négy államvizsga van, az utolsók mindig június első felében zajlanak. Az egyetem úgy döntött, hogy a tanárok és diákok biztonságának érdekében az államvizsgákat is az online térben tartják meg: a múlt héten már le is zajlottak az első ilyen típusú vizsgák.
A medikusok arra buzdítanak bennünket, hogy adjunk vért. Sosem volt ekkora szükség az önkéntes véradásra, mint most!
– A medikusok válsághelyzetben miben tudnak segíteni?
– A SEJK tagjaival és szimpatizánsaival összedolgozva a közösségi oldalunkon informáljuk a lakosságot az óvintézkedésekről és a higiéniai szabályok fontosságáról. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az otthonmaradók ne dőljenek be a sok kattintásvadász álhírnek. A Teddy Maci Kórház programunk – ez egy az óvodásokat megszólító kezdeményezés a fehérköpeny-komplexus oldására – most szünetel. Viszont a közösségi oldalunk továbbra is él, ahol a szülőket próbáljuk felvilágosítani az óvintézkedésekkel kapcsolatban. Nehéz egy édesanyának eldöntenie, hogy szükséges-e egy nyáladzó kicsire szájmaszk vagy sem? Emellett sok egyéb kérdés is felmerül a mindennapokban, ezeknek akarunk utána járni. Tudjuk, hogy a járvány nem szűnik meg két hét múlva, ezért az otthoni aktivitásokról, a megfontolt okos vásárlásról is írunk. A bezártság érzése a lélekre is komoly lelki nyomást gyakorol. Ahogy a mondás is tartja, épp testben épp lélek – és mi mindkettővel foglalkozni szeretnénk! A tájékoztatás mellett aktívan kivesszük a részünket a kiegészítő munkákból, többedmagammal szájmaszkokat varrunk. Ahhoz, hogy mások is profitáljanak belőle, összeállítottuk a fotós és videós munkamenetet: bárki könnyen nekifoghat a varrásnak a minta alapján. Továbbá mindenkit arra buzdítunk, hogy adjunk vért. Sosem volt ekkora szükség a véradásra, mint most! Szeretnénk nem csak az egyetemi hallgatók, hanem minden egészséges polgár figyelmét felhívni az önkéntes véradásra.
– A kórházakban miben tudtok segíteni? Van igény a munkátokra?
– A medikusok önkéntesen jelentkeztek munkára, s ezzel megelőztük a kórházi megkereséseket. Van igény a munkánkra, aminek nagyon örülünk. Az évfolyamok közül pedig a negyed-, ötödévesek és a végzősök tudnak igazán bekapcsolódni a kórházak mindennapjaiba. Az egyetemen harmadévtől vannak kórházi gyakorlatok, egy negyedéves már tud kommunikálni a beteggel, fel tudja venni az alapvető anamnézist, ismeri a kórházak működését és szabályzatát. Jelenleg a kórházak előtt felállított vörös sátrakban segédkezünk, felvesszük az odaérkező betegek adatait, az alapvető anamnézist, rákérdezünk a tünetekre és lázat mérünk. A koronavírus-gyanús betegeknél azonban mindig orvos végzi a tesztelést. Ha komolyra fordul a helyzet, majd asszisztensi munkát tudunk végezni. Segédkezni fogunk a betegszállításban, a kivizsgálásoknál, az orvosi eszközök tisztántartásában, az anyagfeltöltésekben. Ezek a műveletek a mindennapos kórházi munka részét képezik. A lényeg: mi csak orvosi felügyelet alatt dolgozhatunk.
– Mit üzensz a kortársaidnak?
– Mindenkinek azt ajánlom, hogy megbízható információkból tájékozódjon. A fiatalok számára is fontos, hogy figyelemmel kövessék az eseményeket. Ha most az elején betartjuk az óvintézkedéseket, kisebb lesz a halálos áldozatok száma, illetve hamarabb visszakerülhetünk a régi kerékvágásba.
– Mit gondolsz, ha ezen túllendülünk, megváltozik valami?
– Maga a pandémia borzasztó, de az éremnek két oldala van. Sok embernek igenis szüksége van a lelassulásra. Úgy vélem, hogy a fiatalok ezentúl más szemmel fogják nézni az idősebb generációt. Talán most rádöbbennek, hogy az idősebb szervezet törékenyebb, arról nem is beszélve, hogy egyszer mi is megöregszünk. Az idős családtagjainkat pedig meg kell becsülni, hiszen együtt vagyunk erősek: az ő bölcsességük nélkül elvesznénk. Az idős generációnak nagy szerepe van a tudás és a régi mesterségek átadásában. A rohanó világban sokszor háttérbe szorul a családi és a közösségi érdek. Ma sokunkban megfogalmazódik, hogy ezentúl jobban értékelni fogjuk az együtt töltött időt, és odafigyelünk egymásra.
Ha komolyra fordul a helyzet, a medikusok egészségügyi asszisztensként fognak működni. A betegszállítás kórházon belül, az orvosi eszközök tisztántartása, a szükséges anyagok feltöltése ma is mindennapos kórházi munkájuk részét képezi.
Ki volt az első női orvos?
Az, hogy egy nő legyen gondoskodó, ápolja a betegeket, ma is szinte elvárás. Az első orvosnőket mégsem fogadta nagy lelkesedés. Mikor a női orvoslás hazai történetére gondolunk, Hugonnai Vilma jut eszünkbe – és az, hogy diplomáját csak évtizedekig tartó küzdelem után tudta elfogadtatni. Az ő története már egy olyan korszakban játszódik, amikor óriási változásokon ment át a világ.
Egy nemesasszony értett a birtok gazdasági irányításához, a kézimunkához, írt verseket vagy önéletrajzot, férje távollétében meg tudta védeni otthonát, és a körülötte élőket gyógyítani is tudta. Ám maradt a családban, mindezeket nem művelte hivatásszerűen – ezért senki sem kifogásolta az ügyködését.
A polgárosodó társadalom viszont mindent a feje tetejére állított. A nők munkába álltak – és megjelent az orvosnő, aki már külföldi egyetemet végzett és a gyógyítást teljes állásban kívánta művelni. Ez a korabeli férfiakban gyakran rosszallást váltott ki. Hiszen ezek teljes embert kívánó feladatok, nehezen összeegyeztethetőek a családdal, a dolgozó nőnek nem lehet normális családi élete, mert nem a családját szolgálja – szólt a verdikt. A nők pedig sokszor be is váltották az előítéleteket: Hugonnai Vilma például elvált. Ám idővel minden nő megtalálta helyét az új világban, és össze tudta egyeztetni a munkát az anyasággal.
Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő
Gróf Szentgyörgyi Hugonnai Vilma (1847–1922) bentlakásos leánynevelő intézetbe járt. Akkoriban erről a szintről nem léphetett túl egy nő se. Vilma 18 évesen férjhez ment egy földbirtokoshoz, 3 gyermeke született, de a férjét sosem érdekelték a könyvek – sem az, hogy a felesége a természettudományokat tanulmányozza, és orvos akar lenni... (Nem csoda, hogy később elváltak.)
Először a férj beleegyezett, hogy Vilma a Zürichi Egyetemre menjen tanulni: akkor ott már nők is tanulhattak orvosnak. Ámde pénzt nem adott neki. Vilma végül kikoplalta a diplomáját, egy évet kint dolgozott az egyetem sebészeti klinikáján. Mikor visszatért, a vallás- és közoktatási miniszter elutasította a diplomája nosztrifikálását. Ekkor Vilma letette a szülésznői vizsgát, szülésznőként kezdett dolgozni – és bősz harcba kezdett a nők egyenjogúsításáért. Hat év múlva férjhez ment egy jeles vegyészhez, megszületett Vilma lánya – de már nem dolgozott tovább orvosként, inkább csak elméleti kérdésekkel foglalkozott.
1895-ben aztán királyi rendelet tette lehetővé, hogy a nők is tanulhassanak orvosnak, s végül Vilma diplomáját is elismerték. Elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott. 67 évesen még elvégezte a hadiorvosi tanfolyamot, és betegmegfigyelő állomások megszervezésében tevékenykedett. Írásainak, munkásságának nagy része van abban, hogy a nők is a mellükön hordhatják a vörös keresztet.
