Otthonról dolgozva az első, amit ledobtunk magunkról, a merevítős, kipárnázott melltartó volt. A karanténban a melltartómentesség volt a legjobb dolog. A fehérneműgyártók azonnal megijedtek, s feltették a kérdést: Fognak még a nők valaha melltartót hordani? Persze, nem kell aggódniuk, mert a nők aggódnak helyettük is, ha a mellükről van szó.
A mell a nőiség szimbóluma, azért is van vele annyi sok bajunk: mikor a mellünk miatt aggódunk, akkor igazából a nőiességünk miatt aggódunk. Egy bántó megjegyzés a kamaszkorunkból örökre belénk ivódik, s még nagyi korunkban is visszajár. („Hihi, kitömte a melltartóját!”, „Te, csajszi, nem gondolkodtál még plasztikán?”).
Buda Mónika (49) Nagymegyeren, családi vállalkozásában dolgozik.
A mell a korral megereszkedik, erről elsősorban a gravitáció tehet, az húzza lefelé a keblet. S ha női bánatunk van, akkor is mindjárt a keblünket támadja meg a rossz, s innen a testben szétburjánozva akár el is pusztíthat bennünket. Ez csak azt bizonyítja, hogy mi és a mellünk (ha nem is akarunk róla tudomást venni) egyek vagyunk. Összeállításunkban nők vallanak a mellükhöz való viszonyukról.
Mónika a családi vállalkozásban dolgozik (büfét üzemeltet). Vidám teremtés, a kamera előtt felszabadultan mozog, csak a sapkájától nem hajlandó megválni. Azt mondja, ez a védjegye. Miért nem a melle, csodálkozunk rá, vagy a csodaszép, feszes bőre, mert hihetetlenül jól néz ki, pedig már 49 éves. Mikor először találkoztunk, azt hittük, hogy a lánya barátnőjével állunk szemben.
– Szerinted érzékeny téma a mell a nők számára?
– Az én köreimben biztosan nem. Beszélünk róla eleget, mert minket, nőket jobban foglalkoztat a külsőnk, mint a férfiakat. A nőiességünket pedig szeretjük kihangsúlyozni. Ami miatt én fontosnak tartom a témát, az már az egészségügyre tartozik. Fel kell hívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatokra. Ha többet beszélünk róla, talán több nő elmegy szűrésre.
– Mi volt a legpozitívabb élményed, ami a melledhez fűződik?
– Szerencsés géneket örököltem, minden életszakaszomban elégedett voltam a mellemmel. Két gyermekem van, az elsőt nem tudtam annyi ideig szoptatni, mint szerettem volna. Valószínűleg jobban kellett volna igyekezni. Ez kevésbé volt jó tapasztalat, de Lilla lányomat már hároméves koráig szoptattam. Szóval, nem szabad feladni, mindig megtalálhatjuk önmagunk jobb kiadását.
– Mennyire változott meg a melled a szoptatások alatt?
– A szoptatásnak nálam kalóriaégető hatása volt, lefogytam, a mellem pedig szép kerekre duzzadt. Olyan szép mellem soha nem volt, mint akkor. Szerencsére nem lett striás, és a gravitáció is kíméletesen bánt vele, alig vesztett a feszességéből.
Beszélünk róla eleget, mert minket, nőket jobban foglalkoztat a külsőnk, mint a férfiakat. A nőiességünket pedig szeretjük kihangsúlyozni. Ami miatt én fontosnak tartom a témát, az már az egészségügyre tartozik. Fel kell hívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatokra.
– Mindig hordtál melltartót?
– Tinédzser korom óta. A karantén alatt nem vettem fel, de meztelennek éreztem magamat nélküle. A termálfürdőben dolgozom, napközben nagy a rohanás, jövök-megyek, hazaugrok, majd vissza. Készenléti állapotban vagyok egész nap, az pedig megköveteli az ápolt külsőt, melltartóstul.
– Soha nem fordult meg a fejedben, hogy plasztikáztatnál?
– Nem volt rá szükségem. A kilencvenes években robbant be a szilikon, státuszszimbólummá vált. Egyébként nem ellenzem. Úgy gondolom, minden nő nagylány már, el tudja dönteni, mire van szüksége. Ha valaki otthon kevés dicséretet vagy megbecsülést kap, nem ritkán ebben látja a kiutat. Egy nőnek fontos, hogy szeresse a testét, és szeretve legyen. Én mindig kapok a mellemre (is) dicséretet a páromtól. Különben minden a csomagoláson múlik. Nincs az a pici mell, amit ne lehetne egy jó melltartóval feltuningolni, illetve fordítva.
– Számodra nem jelentett gondot a megfelelő melltartóméret kiválasztása?
– Gyakran nem sikerül eltalálni a méretet. Olyan vagyok, mint a fogyó hold, ha felcsúszik pár kiló, a mellem is megnő. A taktikám: több méretből van készletem, ruhákat is tartok XS-es mérettől egészen L-esig, és vígan elvagyok velük.
– Szereted a push-up fazont?
– Régebben szerettem. Mára a merevítőt sem szívlelem, és a pánt nélküli, sportos darabokat, sokszor a varrásmentes szabást részesítem előnyben. Mikor vékonyabb voltam, kellett a push-up, mert nem csupán megemelte, de formázta is a mellet.
– Mi a véleményed azokról a nőkről, akik nem hordanak melltartót?
– Vagánynak és szexinek tartom a melltartómentes életet! Díjazom, ha valaki be meri vállalni. A fürdőben sok bikinis nőt látok, és a szépet én is megnézem. A szép mell szemet gyönyörködtető látvány. Dicsérni is szoktam a nőket: Zsír új a cicid? Tök jó!
– Ezek szerint tetszik a műmell?
– Persze, nincs vele semmi gondom. Ám sokkot kaptam volna, ha a lányom 18 évesen mellplasztikát kér, mert ő még úgy szép, ahogy van. Mindjárt azt kérdeztem volna tőle, hogy ki akar erre rábeszélni? Sokszor csak divathóbortból fekszenek a lányok kés alá. Én a természetesség híve vagyok. Más a helyzet, ha valaki azért dönt a műtéti beavatkozás mellett, mert eldeformálódott a melle a szoptatástól. Ha valakinek ettől áll helyre a megrendült önbizalma, lelke rajta. Szeretnünk kell a testünket, mert bármilyen hihetetlen, ettől lesz tartásunk, s pont ettől leszünk szépek. Teljesen mindegy, hogy mekkora a mellünk, az a fontos, hogy fogadjuk el olyannak, amilyen, legyen pici vagy nagy.
– Az interjúra elkísért Lilla lányod is. Egy 22 éves hogy vélekedik erről a témáról?
Lilla: – Voltam én már dundi, és akkor nagyon megnőtt a mellem. Éjjelente sportmelltartóban aludtam, mert nagyon fájt. Mikor lefogytam, a mellem is lefogyott, csak a striák maradtak meg ebből a korszakból. Én nem vagyok olyan szerencsés, mint anya, az én testem őrzi az alakváltozások nyomát. Emiatt azonban egyáltalán nincs bennem rossz érzés, mivelhogy anya gondoskodott az önbizalmamról. Például jellegzetes orrom van, de anya már tinikoromban elmagyarázta, hogy ettől karakteres az arcom. Ilyen orra nincs mindenkinek, én ettől vagyok különleges: s amióta ezt tudom, azóta büszke vagyok rá. A cicim nem olyan feszes, de a szerelmemnek tetszik, és nekem is tetszik.
Mónika: – Fontos, hogy növeljük a gyerekeink önbizalmát! Egy gyereknek mindig az édesanyja a legszebb, a legtökéletesebb teremtmény a világon. Ám ha a gyermek abban nő fel, hogy az anyukája mindig elégedetlen magával, mindig csak azt sorolja, hogy mennyi hibája van, akkor a gyermek azt tanulja meg, hogy a testünk sehogy sem jó. Neki az lesz a norma, hogy mindig mindent megkérdőjelezhetünk magunkon. A szépségipar pont ezen alapszik, hogy soha ne legyél elégedett magaddal, folyamatosan javíts meg magadon valamit.
A kilencvenes években robbant be a szilikon, státuszszimbólummá vált. Egyébként nem ellenzem. Úgy gondolom, minden nő nagylány már, el tudja dönteni, mire van szüksége. Ha valaki otthon kevés dicséretet vagy megbecsülést kap, nem ritkán ebben látja a kiutat. Egy nőnek fontos, hogy szeresse a testét, és szeretve legyen.
– Gondolod, hogy ez a negatív töltetű gondolkodásmód kihat az egészségünkre?
– Hiszek abban, hogy minden fejben dől el. Sok betegség épp lelki okok miatt alakul ki. Fontos, hogy sokat nevessünk, és olyan emberek társaságát keressük, akik feltöltenek energiával és vidámsággal. Ez az én titkom: nem hiszek a csodatévő krémekben, sokkal inkább hiszek az emberi kapcsolatokban. Testünk tisztelete kihat az egészségünkre. A munkában fiatalok vesznek körül, szeretek közöttük lenni. Ha megkérdezik tőlem, hogy mit teszek a külsőmért, azt szoktam mondani, hogy harmóniában élek önmagammal és a környezetemmel. Szeretni és szeretve lenni a leghatásosabb módja annak, hogy megőrizzük az üdeségünket és a szépségünket.
– Egész biztosan volt olyan eset, amikor végigmentél az utcán és valaki utánad fütyült... Mit szóltál hozzá?
– Volt ilyen. Minden dicséret jó érzés, még a férfifütty is. Nyilván nem illendő dolog, de kevés olyan nő van, akinek ne csalna mosolyt az arcára.
– A nőnek nem egyforma a két melle, ezt bajnak tartod?
–Mindkettő szép a maga módján. A jobb mellem azért, mert kisebb, a bal mellem pedig azért, mert nagyobb. Nem feledkezem meg arról, hogy ezek a mellek táplálták a gyerekeimet. Szeretem és büszke vagyok rájuk a mai napig.
Sallay Erika
Kapcsolódó írásaink: Ide a D(innye) kosárral!; Spirál és fogó: csak nőknek!
