Bár vízi baleset bármely évszakban előfordulhat, mégis csak nyáron legnagyobb a kockázata. Különösen veszélyesek a kavicstermelés után visszamaradt hideg vizű „tavak”, melyeknek évente változik a mélysége. Hasonló veszélyt jelent az ismeretlen mélységű, áramlású, örvényeket rejtő folyóban való fürdés is.
A tragédia bekövetkezhet azonban a városi strandon is, különösen akkor, ha valaki a napozástól felhevült testét a medence hűvösebb vízébe ugorva kívánja lehűteni. Ez kockázatos, mert a napozástól felhevült bőr hideg vízzel való találkozása reflexszerűen szívmegálláshoz vezethet.
(© makinginfinity.tumblr.com)
Fokozza a veszélyt a fejesugrás: ilyenkor a szemgolyókat ért víznyomás is szívműködést lassító reflexet válthat ki. A ritmuszavar, ill. a szívmegállás miatt a fuldokló a víz alá merül. A halál közvetlen oka ezért általában a légutakba került víz. Az így elzárt légutak miatt heveny oxigénhiány alakul ki, amely rövid időn beül a szív teljes leállásához, halálhoz vezet.
E „rövid idő” megléte ad esélyt a vízből időben kiemelt fuldokló megmentésére. Mi ilyenkor a legfontosabb teendő? Ne vesztegessünk értékes (másod)perceket azzal, hogy megpróbáljuk „kiönteni” a vizet a fuldokló légútjaiból. Ha a kimentett személy eszméletlen, ujjunkra tekert zsebkendővel töröljük ki szájüregéből az esetleg ott lévő iszapot, hányadékot. Ha műfogsora (protézise) van, azt feltétlenül vegyük ki!
E pár másodpercet igénylő „beavatkozás” alatt fél szemmel figyeljük a mellkas mozgását. Ha a mellkas nem emelkedik és süllyed, azonnal kezdjük el a mesterséges lélegeztetést, szájból szájba. A mély vízből (pl. Dunából) mentéskor a lélegeztetés már a sekély víz elérésekor megkezdhető.
Bevezetőként kb. egy percen át megállás nélkül szájból szájba lélegzünk. Ekkor valószínűleg a kimentett már a parton van, fekvő helyzetben úgy, hogy háta alatt kemény, nem süppedő talaj, beton stb. legyen. Fülünket a fuldokló szája, orra fölé helyezve, szemünkkel a mellkasát figyeljük. Ha nem érzékelünk kiáramló levegőt, ill. a mellkas mozdulatlan, nemcsak a lélegeztetést kell folytatnunk, hanem szívmasszázzsal kell pótolnunk a leállt szív pumpatevékenységét is.
A kimentett mellett térdelve, két kezünket egymásra helyezzük a mellkas alsó harmadában, majd testünk egész súlyával lenyomjuk a mellcsontot kb. 5-6 cm (!) mélységbe. Ezáltal a mellcsont és a hátgerinc között található szívből „kipumpáljuk” a vért. Minden lenyomás után azonban kezeinket felemelve teljesen megszüntetjük a nyomást, hogy a szívnek lehetősége legyen megtelni vérrel, majd újra lenyomjuk a mellcsontot.
Mindezt rendkívül gyorsan kell tennünk, úgy, hogy percenként kb. 100-120 nyomást (kompressziót) végezhessünk. Természetesen a lélegeztetést sem hagyjuk abba, hiszen általa kerül be az oxigén a tüdőbe, ill. a vérbe. Ezért kb. 30 gyors lenyomás/felengedés után 2-3 szájból szájba befújás következzen, majd folytatjuk a szívmasszázst. Ideális esetben két személy végzi a mentést: egyik komprimál, a másik lélegzik. Ha a mentős egyedül van, s kimerül, rövid időre – két percnél nem tovább! – pihenjen, majd folytassa az élesztési kísérletet.
Remélhetőleg ez idő alatt megérkezik a gyorsmentő, melynek személyzete már szakszerűen folytatja az újjáélesztést.
