Ő szervezte meg borásztársaival az első muzslai bortúrát. Szent Orbánhoz kötötték, aki a szőlőtermesztők patrónusa. Orbán az utolsó fagyosszentek közé tartozik, napja a szőlővirágzás idejére esik, és fontos, hogy Orbán napján ne fagyjon el a szőlő...
– Régóta terveztük már! – mondja Mária. – Hegyközségünk mind a 12 tagja komolyan gondolja a borkészítést. Törekedtünk a családiasságra, hogy a borok legyenek a főszerepben. A vendégek nyugodtan be tudták barangolni a szőlőhegyet. Olyan volt, mint egy kincskeresés, mert majd minden pincében lehet kincset találni. Levéltári adatok bizonyítják, hogy a muzslaiak jó bort tudtak készíteni. A 250 fős vendégsereg borkedvelőkből állt, akik csak a bor miatt jöttek – ez minden borász álma.
Borvák Mária
– Sokan foglalkoznak szőlővel, de mégsem lesznek borászok. És mellesleg, nem tipikusan női szakma...
– Apukámnak, Borvák Imrének köszönhetően – aki parcellaszámra ismeri a szőlőhegyet – szerettem meg a szőlőt. Szerencsés vagyok, mert olyan családba születtem, ahol nem csak a szüret volt örömteli esemény, a zöldmunkát és a kapálást is jókedvvel végeztük. Ilyenkor anyukámtól sok mesét hallgattam, apukám visszaemlékezett a gyerekkorára. Elmondta, miként jártak ki egykor a lovas kocsival a szőlőre, vagy hogy délután mekkorákat szundítottak a nagy diófa árnyékában. Mindez úgy hangzott, mint a világ legjobb dolga. Így aztán könnyű volt kimenni a szőlőbe. Kamaszéveimben nem erőltették, utána meg gyorsan visszataláltam. 18 éves koromig bort nemigen kóstoltam. Nem szerettem, ezért kerültem.
– És hogyan szeretted meg?
– Azért nem szerettem a bort, mert azok a borok, amelyeket addig kóstoltam, nem jó borok voltak. Túlkénezett, hordós borok. Majd az egyik falunapon megkóstoltam egy igazán jó bort. Rájöttem, mennyi sok szín van benne, kezdtem kiérezni az aromáját...
– Hány éves voltál akkor?
– Az egyetemi éveim alatt tört meg a jég. Ekkor nőtt meg a szőlőterületünk is a hegyen. A 90-es évek végén lement a szőlő ára, és többen felhagytak a termesztéssel. A szomszédunkban is gazos lett a szőlő. Ez a mi tőkéinknek se tett jót, így édesapám felvásárolta az elhanyagolt területeket. Addig-addig, mígnem a tízszeresére duzzadt a szőlőnk. Ma már persze ez nem olyan sok: 5 hektárnyi szőlőnk lett. Felmerült a kérdés, hogy továbbra is maradunk a termesztésnél, vagy belevágunk, és saját bort fogunk készíteni. Ugyanis más 50 liternyi vagy 1500 liternyi bort készíteni. Pont a legesősebb évben, 2010-ben sikerült indítani. Ma még a család minden tagjának van főállása. Viszont afelé építkezünk, hogy már csak ezzel foglalkozzunk.
Vízióm, hogy 10-15 év múlva további családoknak is biztosítsunk állandó megélhetést. Jó volna, ha Muzsla és vele együtt a déli régió is felkerülne a világ bortérképére. Még mindig nem úgy ismerik Szlovákiát, hogy itt lent milyen jó borok vannak. Mi vagyunk az első generáció, amely tud és akar ezért tenni.
– A borászatot hogyan tudtad elsajátítani?
– A végzettségem közgazdász-informatikus. Magyarként olyan tudáshoz is hozzáférek, ami Magyarországon fejlettebb. Ilyen a szőlész-, borászképzés. Én Budafokon végeztem.
– Azok, akik egykor a pincéjüket eladták, nem bánták meg?
– Ez nem az az iparág, amelyik egyik napról a másikra hasznot hoz. Aki nem kitartó, annak itt vége. Sajnos, nem nőttünk fel még a világhoz! A szoci évek érdektelenné tették, ellustították az embereket. Van, aki még csinálgatja, közben a gyerekeire panaszkodik, mert azok nem segítenek. Aztán kiderül, hogy nem lett velük megszerettetve a szőlővel való munka. Van olyan is, aki minket szerencsésnek nevez, önmagát meg lebecsüli, és azt mondja, hogy ő erre nem lenne képes. Az ilyen ember nem jól méri fel a munkát. Én mindig azt mondom: nem az a dolgunk, hogy egymással hadakozzunk. A muzslai borászok egymásnak nem jelentenek konkurenciát. Hiszen ha egész Szlovákia összeáll, akkor sem vagyunk egymás riválisai.
– Mi késztetett arra, hogy megszervezd a bortúrát?
– Régi álom volt! Van egy közösségünk, a Muzsla Hegyközség Polgári Társulás. Azt a célt tűztük ki, hogy újra fellendüljön a muzslai borkultúra.
– Milyen borfajtákat készítetek?
– A fehér fajták a ránk jellemzőek, mivel már a hűvösebb éghajlatba tartozunk. Ezek hamarabb érnek. De van vörösborunk is. A fehérből a rajnai és az olaszrizling nagyon jól érzi itt magát. A tramini és a királyleányka szintén jellemző erre a vidékre, bár a tramini nyilván nem őshonos. A vörösborokból a cabernet sauvignon és a kékfrankos. Nem a fajták sokaságára, hanem a borok sokszínűségére szeretnénk építeni. Mivel kis pincészet vagyunk, megtehetjük azt, hogy kísérletezünk. Kipróbálhatjuk, milyen narancsbort készíteni – a fehér szőlőt héjon áztatjuk, amitől narancsosabb lesz a színe. Ezek izgalmassá teszik a szakmát. Szeretnék majd gyöngyöző bort készíteni. A pezsgő a borkészítés magasiskolája, az még odébb van.
– Borász vagy – és informatikus. Miért éppen ez a kettő?
– Anyukám informatikus, és oda jelentkeztem, mert abba valamelyest beleláttam. A jog is érdekelt, meg a pszichológia, de féltem tőle. Tudtam, hogy érdekelnek az emberek, szeretek rajtuk segíteni, de sok minden homályos volt. Mi van, ha magamat is lerántom a mélybe, mert sajnálom a másik embert? Ma már tudom, hogy meg lehet védeni a határainkat. Az informatika megtanított egy másfajta, konkrétabb gondolkodásra.
– Mikor volt időd férjhez menni?
– Tavaly nyáron. Mondhatnám, hogy friss, de a plébános a múltkor úgy köszöntött minket az évfordulónkon, hogy mi már nem vagyunk friss házasok. (nevet) Azt hiszem a bortúra már egy évvel korábban meglett volna, ha nem szervezzük az esküvőt Robival. A kettő nem ment egyszerre.
– Férjed ugyanúgy borkedvelő?
– Ő inkább a söröket kedvelte, de jó példa arra, hogy kóstolással könnyen meg lehet szerettetni a bort. Én is így szerettem meg egykor. Egy sommelier ismerősöm azt mondta, hogy a kóstolás olyan, mintha egy világ körüli utazásra indulnál. A borból olvasni lehet. Megmutatja, hűvösebb vagy melegebb éghajlatról származik-e, mennyi a napsütéses órák száma, milyen szőlőfajták teremnek…
– Milyennek ígérkezik az idei év?
– Ebben az évben áldás van rajtunk. A környéken sok helyen a jég elverte a termést, nálunk megkegyelmezett. Szeptember közepétől indul a nagy szüret, egészen október közepéig. Egyelőre jónak ígérkezik a termés.
– A szavaidból azt vettem ki, hogy a hit is fontos számodra.
– Ahogy a szőlő, ez is családi örökség. Sorvezető az élethez. A szüleimtől kaptam a hitem, és fontos, hogy a hétköznapokban is megéljem. Számomra alapvető az egyenesség, az adott szó, a tízparancsolat. Amikor nehéz döntések előtt állunk, mindig előjön. Az egyetemen megalapítottuk a Pozsonyi Egyetemisták Keresztény Közösségét, és én vezettem. A TANDEM – ez egy, a felvidéki magyarokkal önismereti alapon foglalkozó szervezet – akkor már létezett. Ők sokat segítettek nekem a vezetésben. Később csatlakoztam hozzájuk: ma trénerként dolgozom velük.
Ősszel leginkább középiskolákban lehet velünk találkozni, egész napos pályaválasztási foglalkozásokat tartunk. Ebben érintett vagyok, hiszen nekem is nagy dilemma volt a pályaválasztás.
– Milyen tervek vannak még a tarsolyodban?
– Pont ilyenkor, szeptemberben, aztán januárban szoktunk tervezni. Az foglalkoztat, hogy egy közösséget építsünk ki a pince köré. Fontos, hogy kik a borvásárlóink. Mi nagyon szépp helyen lakunk, szelíd lankák között. Amíg mi magunk nem értékeljük ezt a szőlőhegyet, és nem mesélünk erről az embereknek, addig nem várhatjuk el, hogy idejöjjenek. Pedig annyi a szabad hétvége, és nekünk igazán van miről mesélni!
