Új sorozatunkban a divatról kérdezzük a divattervezőket és a mezei divatozókat, esetleg szakembereket. Riportalanyunk a kifutót is megjárta a római divathéten, most pedig divattervezést tanul. Vajon divattervező-palántaként mit gondol a válságba jutott divatiparról, vajon elhiszi-e, hogy a jövő műfaja a turkáló? Levente külseje mindenesetre sokat elárul arról, hogy mi mellé teszi le a voksát.
Talán nincs ellentmondásosabb iparág a mai világban, mint a divat. A fast fashion és a turkáló hívei egymásnak esnek, az igazi divattervezők pedig arra figyelmeztetnek, hogy a kreativitás csapját nem szabad elzárni – nem lehet, hogy ezentúl csak turiból öltözzünk. A szekérnek haladnia kell, másként berozsdásodnak a kerekek.
Ahogy egy fiatal divattervező-palánta, Gaál Máté Levente (Nagymegyer) látja: az úri szabók (és, sajnos, a jó női szabók és varrónők) kora lejárt. Azóta a divat nem egy divatszakma mifelénk, mert nemigen lehet belőle megélni...
A mai idők arra figyelmeztetnek, hogy az impulzusvásárlás kora lecsengőben van. Ám nem csupán egy Zarában lehet meggondolás nélkül vásárolni, az „online shopping” ugyanúgy a kárhozatba visz. Húsz évvel ezelőtt egy Mango-ruhának még értéke és minősége volt (nekem is van otthon pár elnyűhetetlen darab). Ma már örülhetünk, ha négy-öt mosást kibír egy fast fashion ruha.
Ezért a meggondolt fiatalok ma azt mondják, vásároljunk és divatozzunk szezonokon és alkalmakon átívelően. Válasszunk jó anyagból ruhát, amit aztán évekig örömmel és büszkén tudunk hordani. A kiindulópont legyen a jó fazon, mert mindenki számára létezik olyan szabás, ami jól áll: sőt, kiváltképp jól áll. Riportalanyunk, Gaál Máté Levente szerint bátran kitágíthatjuk a nőiesség határait, mert nem csak a szűk ruha és a bonyolult szabás lehet nőies. Egy bő nadrág vagy minimalista szabású ruha is lehet feminin – és örök darab.
Tervezni izgalmas
Gaál Máté Levente (Nagymegyer) a Budapesti Metropolitan Egyetem másodéves hallgatója kézműves tárgykultúra szakon. Magyarán divattervezést tanul. Ismerjük meg Leventét és az ő fiatalos gondolatait a divatról. Leventének már a megjelenése is választékos: amit magán visel, az mind egyszerű, de nagyszerű darab.
– Mi volt előbb, az idea, hogy divattervező leszel, vagy a modellkedés?
– Megyeri fiú vagyok, de a középiskolát Kaposváron végeztem, a Zichy Mihály iparművészetiben divattervezést tanultam. Igazság szerint én voltam az iskola történetében az első fiú, aki divatot tanult! Európa keleti felén a divat nem számít szakmának, mert nem könnyű belőle megélni. A tanárok ezért rettentően örültek nekem.
– S hogyan lett belőled modell? Azt csipogják a verebek, hogy felvonultál a római divathéten...
– Három éve asszisztensként elkísértem az egyik tanárunkat Rómába. A második napon az egyik modell eltörte a lábát. A rendező megszólított: szeretné, ha beugornék helyette.
Nagy élmény volt, mert olyan modellekkel és tervezőkkel ismerkedtem meg, mint Kate Moss, Marc Jacobs vagy az orosz Alexander Hilkevitch.
– Honnan tudtad, hogyan kell viselkedni a kifutón?
– Nem volt annyira idegen a terep, mivel már előtte is modellkedtem Pesten és Kaposvárott. Nagyon izgultam, de mindenki segítőkész volt. Nem felejtem el a pillanatot, amikor végre szólítottak! Olyan hosszúnak tűnt az a 15-20 méteres kifutó, mintha egy kilométert sétáltam volna, de hihetetlenül élveztem! A folytatás elmaradt, mert nem hiszem, hogy a kifutó az én utam. Az igazi varázslat szerintem a színfalak mögött zajlik, a tervezés jóval izgalmasabb feladat.
– Fehér pólót viselsz, világos farmert. Meg sem kell kérdezni, milyen stílus áll hozzád a legközelebb...
– A minimál híve vagyok. Az egyetem előtt nem értettem a minimált, sőt, nem szerettem. Mára megtanultam, hogy egy egyszerű fehér pólónak is lehet mondanivalója. Persze a világot a harsányabb stílusokon keresztül is leképezhetjük, de én most a minimállal beszélek egy nyelvet! Emellett tetszenek az ellentétek is, mikor a high-tech és a hagyományos világ együtt él. Még keresem az utam.
– Egy minimál stílusú ruhát egyszerűbb kivitelezni?
– Egy letisztult stílusú ruhát létrehozni egyáltalán nem egyszerű. Sőt, sokszor nehezebb, mint egy fidres-fodros romantikus darabot. Fontos, hogy azért legyen benne vagy rajta valami, ami rávezeti az embert, hogy a tervező mit is akart a ruhával kifejezni. Néha a minimál bonyolult dolgokat közvetíthet.
– Hogy lehet jelezni a bonyolultat egy sima fehér trikóval?
– Miért kell, hogy az a virágminta rá legyen nyomtatva? A virágot másképp is megjeleníthetem, például csavarok egyet a ruhán! Nem kell mindent rányomtatni a kelmére, a virág így is jelen lesz, csak tudni kell értelmezni! Számomra a nyomtatás túl konkrét, szájbarágós. Persze az ember szereti a konkrétat, mert az könnyen olvasható.
A Nubu egy mininál stílusú kollekciója. Jobb oldalon Csicsai Kinga, az Új Nő egyik volt címlaplánya.
– Te mennyit vásárolsz?
– Nem vásárolok sokat. Szeretek kevesebbet venni, és azokat is a fiatal tervezőktől. A fast fashion cégekkel nagyon rossz úton indult el a divatozás, a ruhák az eldobható kategóriába kerültek. Pedig azok a ruhák, amelyek negyven évvel ezelőtt idehaza készültek, még ma is hordható darabok! Vegyük például nagyanyánk régi kosztümjét, amelyet a legjobb helyi varrónő készített a legjobb hazai szövetből. Ez a ruha a mai napig színtartó, illetve anyagát, szabását, fazonját illetően abszolúte időtálló! Jómagam arra buzdítanék minden nőt, hogy keresse a hazait! Nem számít, hogy szlovák, magyar vagy cseh a tervező, de fontos, hogy helyi varrónő varrja a ruhát. Nem véletlenül indultak a Tudod, ki varrta a ruhád? címkéjű kezdeményezések. Én azt mondom: annyi ügyes fiatal tervezőnk van, vegyünk tőlük dizájner ruhát! Amennyiben a hazai vásárlással sikerülne felsegíteni egy lokális brandet a divatvilág térképére, már megérte. Ez különben csak döntés kérdése. Döntést kell hoznom, hogy segíteni fogom az országomat, a helyi divatvilágot, és ezzel együtt – nem közvetett módon – a bolygót! Hisz a lokális divat kevesebb szemetet fog termelni, nekünk meg lesz egy ruhadarabunk, amit akár a lányunk is megörökölhet.
– Szerinted miért nem varrnak ma a fiatalok? Régen anyáink kötöttek, varrtak, időtálló darabokat készítettek...
– A fillérekért vesztegetett fast fashion tönkretette a szabászatot, ma már a varrónők nem tudnak megélni. A varrónő, technikus vagy szabásszerkesztő szakmák teljesen eltűntek. Pedig ezek nagyon fontos munkakörök! A tervezőnek van egy gondolata, amit papírra vet, majd megbeszéli a stábbal, hogyan képzeli el a ruhát. A tervező és a kivitelező olyan, mint a borsó meg a héja, nincsenek meg egymás nélkül! A kivitelező megvalósítja a tervező gondolatait: a kettő együtt van egyensúlyban! Viszont a tervezőnek is tudnia kell varrni, hiszen úgy kell megtervezni a ruhát, hogy az megalkotható legyen!
– Miért olyan szürke nálunk az utcakép? Kevés az egyéni megjelenésű nő. Mi a baj?
– Nagy az uniformitás, a nők nem merik vállalni önmagukat. Legtöbbször a ruha színe nem illik a bőrtónusukhoz, a szemükhöz, a hajszínükhöz, vagy egész egyszerűen nem áll jól nekik az, amit viselnek. A ruha kommunikációs eszköz! Meg sem kell szólalnom, a környezetem mégis kap rólam információt: ki vagyok, milyen értékeket képviselek.
Nálunk az emberek próbálják kiiktatni megjelenésükből az egyéniségüket, hiszen ha valami egyéni, az már feltűnő. És ami feltűnő, az könnyen a figyelem középpontjába kerül. Ezt pedig nem szeretik! Az emberek félnek kilógni a sorból. Én viszont azt kérdezem: ki akar besorakozni? Én inkább kiválni akarok.
– Csak mi nem merünk öltözködni? Máshol mi a helyzet?
– Olaszországban a tizenévesek nagyon jól öltözködnek. Nem azt vásárolják meg, ami a neten szembejön velük, hanem figyelembe veszik, milyen a testtípusuk, a szemszínük és a bőrtónusuk. Nyitottan állnak a divathoz, számukra a divat az önkifejezés egyik formája. Ez idehaza még nem igazán jellemző!
– Minden kornak megvolt a saját stílusa. Az idősebb generáció szerint most káosz uralkodik. Te hogy látod ezt?
– Régen is azt gondolták, más korokban is, hogy káosz van a divatban, pedig nem volt! Úgy vélem, hogy ma a „légy önmagad” a divat. A kortárs divatnak ez a lényege: merd kifejezni magadat a ruháidon keresztül. Az már egy másik kérdés, hogy sok fiatal csak hiszi azt, hogy ő más! Az nem önkifejezés, ha lemásoljuk valakinek a szettjét az Instagramról.
Táska a Furlától
– Miért van hosszú hajad?
– Jótékonysági célból! A buszon láttam egy plakátot, melyen ez állt: támogassa a daganatos gyermekeket adója egy százalékával. Arra gondoltam, nem pénzt adományozok, hanem a hajamat, hisz a paróka nagyon drága. Azóta viszont nagyon megszerettem a hosszú hajat, úgyhogy mindenképp növesztem.
– Melyik a te kedvenc divatmárkád?
– Az én személyes kedvencem egyértelműen a Nubu! Ez a brand tervezte a magyar olimpikonok és parolimpikonok 2020-as formaruháit, méghozzá újrahasznosított anyagokból. Elsősorban azért szeretem őket, mert az általuk képviselt stílussal azonosulni tudok. Nagyon tetszik, ahogy jelen van náluk a gondolatiság. A szabásvonalakat illetően a japán kultúrából merítenek, de belecsempészik a magyarságukat is. Gyakran magyar képzőművészek alkotásaira reflektálnak. Kedvelem még Nanushka, Konsánszky Dóra és Zsigmond Dóra ruháit is. Az utóbbi csak férfiöltözékekkel foglalkozik, és kifejezetten a magyar népi kultúrából merít. Emellett a Ralph Laurenben is vásárolok, elvégre ma már mindenkinek ott van a szekrényében jellegzetes márkajelük, a lovaspólós fickó... Tudom, hogy most az újrahasznosítás a menő, ám még mielőtt azt gondolnánk, hogy ezentúl minden anyagot így kellene legyártani, hozzátenném: ezeket a ruhákat sokkal költségesebb és bonyolultabb elkészíteni.
A Nubu által tervezett 2020-as olimpia formaruhái.
– Egy dizájner ruha, amelyiknek ismerem a tervezőjét, mennyivel drágább, mintha a neten rendelnék egy tucatruhát?
– Nemigen drágább. Például a Nubunak létezik egy alacsonyabb árkategóriás vonala, a Nude by Nubu. Ezeket a ruhákat olyan áron tudja megvenni a vásárló, mintha a Zarában hagyta volna a pénzét. Sok márkának van albrandje, amelyik olcsóbb, de ugyanúgy helyben készül és jó minőségű! Egy fast fashion ruha hamarabb tönkremegy, mint egy dizájner ruha. Hosszú távon jobban megéri minőségi ruhát venni helyi tervezőktől, mert az egyedi, abból nem sok futkározik az utcán – és már csak ezért is gardróbunk alapdarabja lehet. Ugyanez a helyzet a táskákkal is. Akadnak nők, akik csak monogramos Gucci- vagy Louis Vuitton táskát vesznek, de nem tudnak azonosulni vele, mert sehogy sem passzol hozzájuk. A táskáknál is érvényes: vegyünk hazait! Magyarországon már vannak befutott táskatervezők, mint Kovács Ágnes vagy a Sertees Bags. Vásároljuk, hordjuk, reklámozzuk a táskáikat, ismertessük meg a világgal: így hamar kinövik magukat. A végén pedig lesz egy értékes vintage darabunk. Mert ne feledjük, ilyen ismeretlen márka volt a Furla is. 1927-ben alapították Bolognában, de mára a világon mindenhol jelen van! És hogy tudta magát ennyire kinőni ez a kis bőrdíszműves család? Úgy, hogy az olasz közönség fogékony volt a divatra, fogékony volt a sajátra, és csak hazai tervezőktől vásárolt.
Kovács Ágnes által tervezett táska
– Persze azért tervező és tervező között is van különbség. Sajnos, vannak tervezők, akik ráírják a ruhára, hogy „haute couture” darab. Ám attól, hogy ez áll a címkén, még nem az! A „haute couture” és a „prêt-à-porter” között hatalmas különbség van! Az előbbi a legmagasabb szintű szabászatot jelenti. Komoly követelmények vonatkoznak arra, mitől lesz egy ruha „haute couture”. Párizsban ez védett név, létezik egy divattanács, amelyik jóváhagyja, hogy kik készíthetnek „haute couture” öltözéket. Egy „couture” ruha óriási pénzekbe kerül, csak kézzel varrják, privát ügyfeleknek, méretre. Még az is meg van szabva, hány órán keresztül kell készülnie. A „couture” tervezőnek évente két alkalommal új kollekciót kell bemutatnia Párizsban. Emellett párizsi bolttal, vagyis szabászattal kell rendelkeznie a brandnek!
Fontos karakter számomra az édesanyám: ő volt az, aki megismertette velem a divatot. Szerette a szép ruhákat, ismerte a márkákat, és mindig nagyon jólöltözött volt. Például Nagymegyeren csak ő viselt kalapot. Szerencsés vagyok, hogy azok a szüleim, akik! Édesapám állatorvos, anyukám tanárnő, és engem eddig minden törekvésemben támogattak. Nem csalódtam a szüleimben, és ennek köszönhetően magamban sem.
– Ezzel szemben a prêt-à-porter a tömegek számára készül, hétköznapi áru (franciául kész ruhát jelet). A márkák többsége csak ilyen „ready to wear” szériákat gyárt, XS mérettől XXL-ig. Ilyen szériákat gyártanak a fast fashion márkák, de ide sorolható például a Gucci legtöbb terméke, mivel náluk is szabadon válogathatunk a méretek között. (Nekik a hiedelmekkel ellentétben nincs „haute couture” kollekciójuk.) Viszont azok a ruhák, melyeket a Gucci különböző gálákra készít a sztároknak, már magas kvalitást képviselnek, hiszen csak egy van belőlük a világon!
– Van olyan divattervező, akinek különösen szereted a ruháit?
– Amikor gyerek voltam, nyilván én is azt kérdeztem: ez mégis mi? Az a ruha a kifutón annyira hordhatatlannak tűnt... Ma már tudom, hogy a nagy tervezők zsenik, és ők adják meg az irányt! Ilyen például Rei Kawakubo. Hiszen miért van szobrászat? Miért van festészet? A kifutói „haute couture” darabokra nem utcai viseletként, hanem egyfajta műalkotásként kell tekinteni. Megcsodáljuk őket, mert gyönyörűek, mert szép a forma és a színek egymáshoz való viszonya, és kifejezi a kort, amiben születtek. Később ezek a ruhák múzeumokba kerülnek, vagy borsos összegért megvásárolhatók.
Konsánszky Dóra kollekció
– Hogy látod a divat jövőjét?
– Gazdasági szempontból szárnyal a divat. Az emberek ma sokkal több pénzt költenek ruhára, mint akár tíz évvel ezelőtt is! Szerintem ezután valamiféle lenyugvás fog következni, talán a belső szépség fog előtérbe kerülni. A divat alakulása rengeteg tényezőtől függ, jelen esetben például a világjárványtól. Talán most következik a gazdaságosság érája: annyit termeljünk, amennyit el tudunk adni!
– Hogyan öltözködnek a 21. századi férfiak?
– Idehaza még mindig az a felfogás, hogy egy pasi ne öltözködjön, hanem dolgozzon! A férfiak jobban félnek a megbélyegzéstől, mint a nők. Viszont egyre több férfi kezdi követni a divatot.
– Mi a véleményed a turkálókról?
– A vintage turkálókban gyakran rábukkanhatunk olyan ruhákra, melyek például az 1900-as évekből származnak, és viselettörténeti szempontból kincsnek számítanak! Nyugaton sok ilyen turkáló van. Szerintem a vásárlást mindenki igazítsa a saját pénztárcájához: ha a turit szeretjük, semmi baj! Csak figyeljünk oda, hogy a ruha passzoljon ránk és hozzánk, legyen akár dizájner darab, akár turikincs!
