A Sallay család Jányokról
A főállású édesanya, Erika (32) férjével, Mátyással (33) szoros egyetértésben nevelik két kicsi fiukat. Az apuka számítógépes szakemberként (IT-konzultáns) sokat utazik. A nagyobbik fiú 2,5 éves, és az édesapa után a Mátyás nevet kapta, Lénárd 4 hónapos. 2013-ban házasodtak össze – hét év együttlét után. 

Életük
Gyerekvállalásuk tervezett volt. Szeretnének egy harmadik gyermeket is. Mindketten úgy érzik, hogy „ez még belefér”. – Szeretnék Barbie babázni, és befonni a lányom copfját! – kacag fel az édesanya – Amikor kiderült, hogy jön a második baba, mindenki csodálkozott: hova sietünk, tudjuk-e, mi vár majd ránk? Rá kellett cáfolnom a szkeptikusokra, mert minden gördülékenyen megy. Nincsenek nagyobb problémák. Nyilván vannak húzós napok. Nem érzem azt, hogy olyan szörnyű nehéz lenne két gyerekkel. Csak talán kevesebb idő jut magamra. Az első gyermeknél mindenre odafigyeltünk. Szakirodalmat is vásároltunk, de most már lazábban vesszük, a rutin sokat segít. 

A mindennapok
Az édesapa sokat utazik, de amikor otthon van, abszolút „jelen van” a család életében: besegít, kiveszi a részét minden munkából. Nagycsaládból származik, ahol négyen voltak fiútestvérek, ő volt a legidősebb. Szeret „babázni”, nem okoz neki gondot a házimunka se. Amikor nincs otthon, akkor a nagyszülők, a keresztszülők, illetve a sógorok segítenek. Egyszóval: Erika sok mindenkire számíthat. – Elégedettek vagyunk! Épp tegnap vett a férjem kaparós sorsjegyet, hátha nyerünk valamit. Majd erre viccesen megjegyeztük: mi már annyit nyertünk, hogy rég lekapartuk a saját szerencsénket. Elégedettek lehetünk. És azok is vagyunk – nyugtázza Erika.

A magyar nyelv
A kis Mátyással mindig együtt pakolják be az apuka bőröndjét. Minden napra csomagolnak egy zoknit, elmesélik, hogyan fog apa repülni, és kiszámolják, mennyit kell aludni, míg megjön. Így a fiúcska megérti, hogy apuka nemcsak úgy, ukmukfukk, eltűnik, hanem apukának fontos munkája van. – Matyika korán elkezdett beszélni. Szereti, ha mindent elmagyarázunk neki. Ügyelünk a helyes és szép magyar beszédre, mert fontos számunkra az anyanyelv. A férjem is pozsonyi magyar. Úgy tartjuk, fontos a magyar óvoda és iskola és az, hogy magyarként érvényesüljünk – hangsúlyozza az anyuka. A szép család fogalmáról pedig a harmónia jut az eszébe. – Homokra nem lehet házat építeni! Mi is erős alapokat kaptunk a szüleinktől, ezért megálljuk a helyünket.

Szabadidő
Mivel a legkisebb gyermek négy hónapos, nehezebb hosszabb programot tervezni. Rövid, pár órás kiruccanáson már voltak, és a nagyszülőkhöz is eljárnak. A második gyerek előtt sokat kirándultak, de most „más időket élnek”. A családi házukat szeretnék befejezni, és erre a hónapra tervezik a költözést. Ennek mindenki örül, legfőként a kis Mátyás az új szobának és a tágas udvarnak.

 

A Biegelbauer család Etrekarcsáról
Olga (39) és Róbert (39) 2003-ban házasodtak össze. Három fiuk van: Bence (18) a komáromi gépipariban tanul, Márk (12) az egyik dunaszerdahelyi alapiskolát látogatja, Kristóf (3) szeptemberben kezdte az óvodát. 

– A férjem kislányt szeretett volna. Én jobban örülök a fiúknak, már megszoktam őket – mondja az édesanya. A legnagyobbik fiú az első házasságából van. Négyéves volt, mikor Olga elvált, majd újra férjhez ment. A férjnek a legidősebb fiúval jó a kapcsolata. Bence apának szólítja, és természetesen az édesapjához is rendszeresen jár.

Életük
Az életük teljes mértékben úgy alakult, ahogy szerették volna. A férjnek mindene a foci. Most már ötödik éve edzőként dolgozik, a DAC U-10-es korosztályát edzi, és nagyon élvezi. Vállalkozó, internetes mobilkereskedéssel foglalkozik, online shopja van. Délelőtt az ügyeit intézi, délután edz. A középső fiú sportgimnáziumba készül, nagyon komolyan veszi a focit. Olga – két lánytestvérével együtt – családi vállalkozást vezet. A céget az édesapa alapította, gépi hímzéssel foglalkoznak. 

A mindennapok
Bence kollégista, csak hétvégére jár haza. Márknak heti hat edzése van – és emellett kiváló tanuló! (Ebben a családban mindenki mindent komolyan vesz.) A legkisebbik gyerekre az anyós vigyáz. Két éve minden reggel viszik, délután hozzák. Olga édesanyjára is lehet számítani, de most a húgának is babája született, neki kell besegíteni. A család összetartó, sok időt töltenek együtt: Olga a testvéreivel és szüleivel majdnem szomszédok. 

Magyar család
Fontos számukra a magyar nevelés. – Itt élünk a Csallóközben, itt van a hazánk, magyar vidéken. Magyar az anyanyelvünk, a magyar történelem a sorsunk – teszi hozzá a házigazda. A hagyományok és az ősök tisztelete fontos számukra. A férj felmenői Ausztriában élő horvátok voltak, de a későbbi generációk már magyarul beszéltek. A családi történelmet a gyerekeknek is átörökítik.

Szabadidő
Szabadidejükben a hatalmas, gondozott udvaron játszanak és pihennek. Sokat járnak kirándulni, síelnek is. – Márk és a férjem sokat elvannak hétvégén, a meccsek szombaton vannak. Kristóf még nem nagyon akar beszélni, de azt, hogy DAC meg gól, már megtanulta! – meséli az anyuka nevetve.

 

A Vércse – Fenes család Pozsonyból
Szabina (30) és párja, Lajos (37) másfél éves kisfiukkal, Markkal örök mozgásban vannak. A hétköznapokat Pozsonyban töltik, ahová a munkájuk köti őket, hétvégén pedig hazamennek vidékre. Lassan négy éve, hogy együtt vannak. Szeretnének házasságot kötni. 

Életük
– Kisfiunk a legjobbkor jött! – mesél nevetve tervezett terhességéről Szabina. Nagyobb családot szeretnének. Az apa szerint az a legfontosabb, hogy mindnyájan egészségesek legyenek. Jelenleg minden Mark körül forog. – Ő aranyozza be a napunkat. Nehéz elmondani, mit jelent szülővé válni. Erre nem lehet felkészülni, ezt meg kell élni – jegyzi meg az apuka. Teljes az életük, de nem állnak meg, tele vannak tervekkel.

A mindennapok
Mindenki végzi a maga dolgát. Szabina, aki főállású édesanya, az otthoni napi teendők mellett besegít Lajos vállalkozásába, és igyekszik időt szakítani magára is. Szeretne fitt maradni, ezért rendszeresen eljár jógázni. – Ez fontos! A tornától rengeteg energiát kapok, feltölt, egyensúlyban tart. – Ha programja van, én vigyázok a kicsire. Fontos, hogy legyen „külön időnk”, amit csak magunkra szánunk – magyarázza Lajos. Az apukának rugalmas a munkaideje (a Slovnaft transnál dolgozik), és egy éve saját vállalkozásban földrendezési munkákat vállal. Főként estefelé van együtt a család. Hétvégén a nagyszülőkhöz mennek le a Csallóközbe, ahol igazi vidéki életet élnek a friss levegőn. 

A magyar nevelés
Mindketten több nyelvet beszélnek, a gyereket is nyelvtanulásra fogják biztatni. Fontos számukra az anyanyelv, a hagyományokat pedig továbbadják. – Felnőtt fejjel érzem csak, hogy mennyire fontos a hagyományok őrzése. A gyereknek ismernie kell a múltját, honnan jött, és hova megy majd. A gyökértelen embert ide-oda sodorja a szél – magyarázza az anyuka. A férj szerint a felmenőik életének a megismerése is fontos, hogy a gyerek ne csak a mai rohanó, uniformizált világot ismerje meg, hanem a régi idők szokásait is. Régen ezek strukturálták az időt, és nem véletlen, hogy a régi emberek nem küzdöttek depresszióval, tudták, hol a helyük a világban. 

Szabadidő
A hétköznapok sokszínűek. Szeretnek együtt sportolni: úszni, biciklizni. Emellett szeretnek kirándulni. Mindenhova hármasban mennek, a kicsit nem akarják semmiből se kihagyni.

 

A Varga család Gútáról
Anikó (40) és Viktor (40) 2002-ben házasodtak össze. Azóta két gyermekük született: Máté Gellért (12), aki vízipólózik, és Eszter (3), aki szeptembertől óvodás. 

Életük
Az első gyerkőc után rögtön tudták, hogy nemsokára a kistestvér is jönni fog! Semmiképp sem szerették volna, hogy a fiuk egyke legyen. A férjnek is van két testvére, és Anikónak is van még két féltestvére. 

A mindennapok
Anikó kozmetikus, a gyermekgondozási szabadság idején is dolgozott, először csak heti egy napot. – Ez olyan szakma, amit nem lehet szögre akasztani, mert a kliensek is szögre akasztanak bennünket – mondja mosolyogva. – A férjem, aki édesapja vaskereskedésében ügyintéző, a mai napig sokat segít, és az anyósomra is mindig számíthatok, aki a városban él. A másik nagymama messzebb lakik, így nehezebben mozgósítható. 

Mindig beosztják a munkát. A ház körülieket a hagyományos leosztás szerint Viktor végzi, a főzés Anikóé, a többi pedig közös.

A magyar nevelés
– Ragaszkodunk ahhoz, hogy a gyerekek az anyanyelvükön tanuljanak. A férjem szlovák iskolába járt, de hallani sem akart róla, hogy a gyerekek szlovák oviba vagy iskolába járjanak. Az anyósom szlovákul beszél hozzájuk, édesapám második felesége is szlovák, így a szlovák nyelvet pici koruktól beszélik. Magyarok vagyunk, és tudjuk, hová tartozunk! – meséli Anikó, aki szerint „a család minden időkben az összetartásról, a szeretetről szólt”. Azt pedig, hogy mit jelent a „szépen magyarul” kifejezés, „belül kell érezni, a szívünkben”. 

Szabadidő
Szeretnek túrázni, nagy kedvencük a Pilis hegység. A fiú heti háromszor edz Komáromban, ezért sűrű a hét. Ritka eset, hogy mind a négyen ott üljenek a reggelinél. Inkább a vasárnapok a családéi. Ilyenkor a fiúk otthon fociznak, közösen sétálnak, bicikliznek, illetve meglátogatják a nagyszülőket, a dédszülőt. – Fontos a formalitás, hogy megtartsuk az ünnepeket. Ha a forma megmarad, még mindig van rá esély, hogy megtelik tartalommal. Ha viszont eltűnik, a tartásunk is eltűnik.

Ando Krisztina Fotó: Kálmán Roland

Új Nő csapata
Milyen szép ez a magyar család!
A Biegelbauer család
Milyen szép ez a magyar család!
A Varga család
Milyen szép ez a magyar család!
A Vércse – Fenes család
Milyen szép ez a magyar család!
A Sallay család
Cookies