A mi kultúránk egyik legfontosabb ünnepe a mindenszentek és a halottak napja. Ilyenkor kedves halottainkra emlékezünk: szeretett anyánkra, fürge járású nagyapánkra és fiatalon elhunyt jó barátunkra. Rendbe tesszük sírjaikat, virággal díszítjük fel a hideg márványlapokat, gyertyát gyújtunk. A temető ilyenkor elvarázsolódik a sok-sok pislákoló mécsestől, a sírok közt bóklászó csöndes emberektől. Ezen a napon egy percre mindenki megáll, és elgondolkodik: honnan jöttem – és hová tartok?
Érdekes, hogy ugyanekkor az angolszászok maskarát húznak a fejükre, és egymást ijesztgetik. Ők is a halottaikra gondolnak, csak egészen másként, mint mi: ez az a nap, amikor a halottak feljöhetnek sírjaikból. Ez aztán okot ad arra, hogy visítozva, hangoskodva megrendezzék az év egyik legnagyobb álarcosbuliját, melynek legfontosabb jelképe a faragott tökfej és a vigyorgó töklámpás. Ki gondolná, hogy a két hagyomány közös gyökérrel rendelkezik? Mindkét szokás alapját a kelták rakták le, sok száz évvel ezelőtt. Nagy Ivánnal, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum etnológusával beszélgettünk.
– Ma már minden valamirevaló iskola töklámpás-kiállítást szervez, a vendéglők töknapokkal, a szórakozóhelyek pedig halloweenpartival kedveskednek vendégeiknek. Lehetséges, hogy átvesszük ezt az angolszász szokást?
– A tökkel kapcsolatos rendezvényeket különválasztanám a halloweenpartiktól. A töklámpáskészítés nem idegen tőlünk. Lévén a tök ilyenkor terem, és mindig több a kelleténél, régen a magyar gyerekek és felnőttek is kifaragták a fölösleget. (Gondoljunk csak a tökkelütött, tökfejű kifejezésekre). Igaz, a tökfaragás szokása nagy jelentőséggel sosem bírt. Mostanában tényleg több helyen szerveznek „Tök jó!” napot. Azonban ezek a napok eltérnek az amerikai halloweentől. Például az amerikaiak november 1-jéhez kötik a tökfej kidíszítését – mi pedig egész ősszel faraghatunk, csak épp aznap nem! Továbbá az ő tökfejeik a buli kötelező, rémisztő és félelmetes elemei – a mi töklámpásunk pedig inkább vidám őszfigura, levelekkel, termésekkel díszítve. Mi a tökfaragással magát az őszt ünnepeljük!
– A mindenszentek vagy a halottak napja és a halloween között nagy a különbség. Vajon miért?
– Érdekes, hogy azonos gyökerekkel rendelkeznek. Az ősz az elmúlás, a természet halálának időszaka. Ezért emlékezünk halottainkra ősszel, és nem például nyáron. Minden nép kialakította a saját halottkultuszát, és itt, Európában a római elemeket is hordozó kelta hitvilág lett a mérvadó. Például nekik köszönhető, hogy a halottak napja dátumot kapott. A kelták ugyanis meg voltak győződve arról, hogy november 1-jén megnyílik a túlvilág felé vezető kapu. A szellemek, holt lelkek szabadon csatangolnak ilyenkor a világban. Ugyanakkor a halál, a vég egyben valami újnak a kezdete. Ezért egyszerre ünnepelték az elmúlást és az újjászületést: „nagytermészetű” nép lévén, örömtüzeket gyújtottak (ez a tűz pislákol ma a mi kis mécseseinkben), hatalmas ünnepi vacsorákat rendeztek, fedeztették az állatokat, valamint teljes odaadással szeretkeztek – az új élet tiszteletére. A kelták szokásrendszerében ez a nap – a samhain – végül a legnépszerűbb és legjelentősebb ünneppé nőtte ki magát.
– Hogyan szakadt el egymástól a két szokáskör?
– A kelták időszámításunk kezdetén költöztek ki a Kárpát-medencéből, és néhány száz évig tartó vándorlás után elsősorban a mai Anglia területén telepedtek le. A vándorlások korában a népek jöttek-mentek, a szokások változtak, de Európában maradt a kelta halottkultusz. Méghozzá olyannyira, hogy a törekvő keresztény egyház nem tudott mit kezdeni vele. Ezért jobbnak látta megszelídíteni, keresztény filozófiával megtölteni.
Pontosan 835-ben nevezték ki egyházi ünnepnek november 1-jét. Ez alapján mindenszentek ünnepén az üdvözült lelkekre emlékezünk. November 2-án, halottak napján pedig minden elhunytért elmondunk egy imát.
Ma már jelentőségét elsősorban abban látjuk, hogy első napon a közelebbi, másodikon pedig a távolabbi rokonok sírját látogatjuk meg. Az ünnepet felhasználjuk arra, hogy összejöjjön a család, sok helyen ünnepi étellel kínálják a messzebbről érkezőket. Az angolszász területeken azonban az egyház nem tudta megszelídíteni az ősi kelta kultuszt: az egykori samhainból kialakult a mai halloween (eredetileg All Hallow’s Eve – minden szentek), amelynek fő szereplője az azonos nevű, tökfejű, rongytestű, ijesztő figura.
– Van-e különbség az amerikai és az angol szokások között?
– Igen. Az angol gyerekek inkább játékokat játszanak, mondókákat, versikéket szavalnak. Az a kimondottan nagy álarcosbuli, amelyen adományt (cukorkát) gyűjtenek, az amerikaiakra jellemző, újkori szokás. Egyébként éppen az utóbbi időben visszaszorulóban van. Ugyanis a horrorfilmek hatására a halloween veszélyes ünnep: valóban történtek gyilkosságok, és gyerekek is eltűntek. Ezért a szülők egyre kevésbé engedik el a csemetéiket a halloween mulatságra.
Tökfejű nem leszek!
Vasárnap vészhelyzet volt nálunk. Kiderült, hogy elfelejtettünk tököt vásárolni az iskola hétfői töklámpás-kiállítására. Ez még csak hagyján, de ami vicces volt, hogy se égen, se földön nem tudtunk tököt szerezni. A leszállítottakat két nap alatt kivásárolták. Nyolc euróért meg mégsem veszek! Fel is hívom a falusi barátnőmet. Mihelyt meghallja kérdésemet, hangos szitkozódásba kezd. „Jaj, ne mérgesíts! Három gyerekem van, mindnek kellett egyet faragni! Szégyen, de a faluban alig akadt ember, aki tököt termeszt, a maradékra meg gyorsan lecsaptak! Az ismerőseim itt szaladgáltak fel-alá, mindenki hajszolta a tököt. De jövőre számíts rá, hogy nekünk lesz. Mert annyit ültetek, hogy azt se bánom, ha beborítja az egész kertemet!” Miközben barátnőm kissé indulatos szavait hallgatom tökös élményeivel kapcsolatban, arra gondolok: új mánia van itt kialakulóban.
