1993-ban a mozik bemutattak egy filmet, ami egy Halloweenvárosban élő csontvázról, Rosszcsont Jackről szól. Jack véletlenül felfedezi, hogy a hátborzongató halloweenen kívül más ünnepek is léteznek, sőt olyannyira hatalmába keríti a karácsony varázsa, hogy Télapónak áll. A Karácsonyi lidércnyomás hangulatát ma tökéletesen visszaidézik az áruházak, melyekben egymás mellett árulják a töklámpásokat meg az adventi naptárakat. A káosz garantált, csak épp nem annyira szórakoztató, mint Rosszcsont Jack rémisztő karácsonya.
Október közepén, amikor még javában tombolt a vénasszonyok nyara, és az ökörnyál úgy szállt a levegőben, mint a vásárok édességstandjai fölött a vattacukor, betértem egy boltba, ahol nagyjából minden vackot árulnak. Ruhát, édességet, kézműves és konyhai cuccokat… Eredetileg szőrös madzagra lett volna szükségem, ám ahogy beléptem, azonnal kiment a fejemből a madzag – meg úgy minden más is…
Általában nem vagyok szétszórt, ugyanakkor rögtön az ajtónál két ünnep is a figyelmemet követelte. Az egyik az amerikaiak nagy kedvence, a halloween, melynek alapjai a 19. században Európából hajóztak át az Újvilágba az elszegényedett, jobb élet reményében útnak induló írek bőröndjében. A másik ünnep eredete legalább ennyire nyakatekert, a karácsonyt mégis jobban a magunkénak érezzük, hisz utóbbi az európai kultúra egyik alappillére, a kereszténység majdnem legfontosabb ünnepe.
Szeretem a karácsony ősiségét és üzenetét, ugyanakkor bátran vállalom: azt a részét is kedvelem, amit már az angolszász kultúra tett hozzá. A nyálas mozifilmeket, a rénszarvasos dekorációkat meg a kéményen bemászó Télapó meséjét… Gyerekként magát az ünnepet imádtam (nyilván az ajándékok meg a minden sarokból rám kacsintó, narancs- és fahéjillatú csodák miatt), felnőttként viszont sokkal jobban megérint a várakozás időszaka.
Amikor díszbe öltöztetjük a házat, mézeskalácsot sütünk, fát választunk, gyertyát gyújtunk az adventi koszorún, s mikor az esti séták alatt azt számoljuk, hány ház borult már varázslatos fényárba. Mindezt természetesen decemberben.
Még most, harmincéves koromban is izgatottan nyitogatom a csokinaptár ablakait, amik édesen jelzik a nagy ünnep közeledtét. A boltokban viszont alaposan fejbe kólint, hogy a meghitt adventi várakozás helyett már októberben szembesítik az embert azzal, hogy lassan fát kell díszíteni. Mintha az ősz nem tartogatna semmi érdekeset…
Az ezerféle színű gömbök és fényfüzérek – amik egyébként így, október táján alaposan rám hozzák a frászt – egyértelműen elnyomják a melléjük kipakolt vihogó boszorkányszobrocskákat. A szegény denevérekről meg a fekete macskákról nem is beszélve… Nem akarok a halloween mellett érvelni, mert az nem az én ünnepem, de most nagyobb szükségünk van rá, mint valaha! Hiszen alig ért véget a nyár, és mi már a karácsonyt várjuk? Most komolyan?
Ne gondoljunk még a decemberre!
Inkább örüljünk az ősz színeinek, a lábunk elé hulló gesztenyéknek, a giccses halloweeni dekorációknak, és ne feledkezzünk meg a halottak napjáról meg a mindenszentekről sem, hiszen ez az év egyik legmeghittebb időszaka, ami lelkileg sokat adhat nekünk!
Nem kell jelmezbe bújni, aztán cukorkát kéregetni (az azért túlságosan amerikai), de mielőtt októberben bevásárolnánk csillagokból, hóemberekből meg mikulásokból, töltsünk el egy kis időt a halloween jellegzetes figuráival. Rajzoljunk például szellemeket tájképekre (ez az egyik legaranyosabb kihívás, amit mostanában láttam a neten). Utána jöhet a mindenszentek, a halottak napja, és decemberben a karácsony.
Ne siessünk!
Elég, ha a modern civilizáció siettetni próbál bennünket, s feláldozza minden ünnepünket a konzumizmus műanyagszagú oltárán. Nyugodjunk meg, élvezzük az ősz sárga és aranybarna árnyalatait, a karácsonyi lidércnyomást pedig engedjük át Rosszcsont Jacknek!
