Bele sem gondolunk, de manapság olyan mértékben függünk a különböző technikáktól, hogy nélkülük nem csupán elveszettnek éreznénk magunkat, de kis túlzással egy világ omlana össze körülöttünk. Legyen szó mobiltelefonról, internetkapcsolatról vagy akár elektromos áramról, azt gondolom, hogy a hétköznapi kényelem oltárán saját szabadságunkat áldozzuk fel, amikor életünk egyes területein mindent egy lapra teszünk fel.
Imádom a technikát. Valósággal élek-halok a különböző kütyükért, és egy-egy termék vásárlása előtt képes vagyok hosszú órákat tölteni tesztek és vélemények olvasásával. Ennek ellenére van bennem egy állandó bizalmatlanság az irányukba, ami abban is megnyilvánul, hogy az interjúimon általában két telefonnal is rögzítem a beszélgetést. Ilyenkor a riportalanyok meglepődött arckifejezésére egy elcsépelt „az ördög sosem alszik, pláne a technika ördöge nem” megjegyzéssel reagálok. Az igazat megvallva azonban nagyon is sok igazság van a mondásban, miszerint ami elromolhat, az el is romlik.
A mindenható mobil
Technikai kiszolgáltatottságunk tipikus példája a mobiltelefonunkhoz való viszonyunk. Gondoljunk csak bele, mi történne, ha elveszítenénk azt. Ami engem illet, valószínűleg ott helyben omlanék össze és kapnék pánikrohamot, amiért nem csináltam másolatot a rengeteg fényképről és jegyzetről, az adatokról nem is beszélve. A telefonszámom nélkül ráadásul még az e-mail-fiókomból és egy tucat fontos szolgáltatásból is kizárnám magamat. Ez a viszony már önmagában véve is beteges, s akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy tényleg a technika van-e értem – vagy inkább én vagyok a technikáért?
Nemrég találkoztam egy ismerősömmel, aki elmondta, hogy ő már nem nagyon hord magánál készpénzt, hiszen mindent a telefonjával vagy a bankkártyájával fizet (amit a telefonja tokjában tart). Nem akartam akadékoskodni és rákérdezni, nem fél-e attól, hogy valahol csak készpénzt fogadnak el, esetleg lemerül a telefonja vagy elveszíti azt. Félreértés ne essék: nagyszerű dolognak tartom, hogy ma a mobiltelefonommal gyakorlatilag bármit megtehetek, s tény, hogy az én életem is sokkal kényelmesebb általa.
Ugyanakkor be kell látni, hogy a másik oldalról nézve rettenetesen ki vagyunk szolgáltatva a technológiának. S ez egy olyan kötelék és függés, melyből egyre nehezebb lesz kiszakadni, ha ki lehet egyáltalán – ugyanis egyre több minden digitalizálódik és igényel állandó internetkapcsolatot.
Ha kiesik az internet
November utolsó hetében 3 napig nem volt otthon internetünk, ami a munka miatt számomra kissé problémás volt. Szerencsére ott volt a telefonom, melyről meg tudtam osztani a mobilinternetet. Az viszont már nem volt elegendő arra, hogy nézzek valamit a tévében vagy hallgassak egy kis zenét.
Az egyszerűség és a könnyen hozzáférhetőség jegyében szinte mindent felszámoltunk. Nincs már beépített CD-lejátszó a laptopunkban, nincsenek filmjeink DVD-n – miért is kellene, hiszen van helyettük Spotify és Netflix. A streaming egyszerű és nagyszerű, valamint roppant kényelmes, egészen addig, míg van internetkapcsolat. Ha az internet kiesik, előbb-utóbb visszajön, ám előfordulhat olyan is, hogy valami lekerül a világhálóról, mert a terméket forgalmazó cég úgy dönt, hogy leveszi.
Valami hasonló történt A besúgó című magyar sorozattal is, amely néhány hónap tündöklés után úgy tűnt el az internet színéről, mint a kámfor. S nemcsak a streamingfelületeken és a közösségi médiában keressük hiába – ne is álmodjunk róla, hogy beszerezzük valamilyen fizikai hordozón, például DVD-n. Paradox helyzet, hiszen, bár látszólag minél több mindenhez van hozzáférésünk, a valóságban annál kevesebbet birtoklunk – s végső soron annál kiszolgáltatottabbak vagyunk.
Ha elromlik a merevlemez
Ismert a mondás, hogy pillanatokat és emlékeket kell gyűjteni, nem pedig tárgyakat. Nemrég egy cikkben olvastam, hogy azért jó klasszikus, analóg fényképezőgépet használni, mert a film miatt a lehetőségeink végesek, így kétszer is meg kell gondolnunk, mit és hogyan fotózunk le. Így aztán, miközben próbáljuk megtalálni a lehető legtökéletesebb beállítást, a saját szemünkkel is befogadjuk a látványt, s jobban megéljük magát a pillanatot.
Amikor néhány hete a telefonom fényképei közt takarítottam, bennem is felmerült a kérdés: vajon meg is éltem ezeket a pillanatokat? Vagy csak kattintottam és kattintottam, míg a végén több ezer rendszerezetlen fényképet gyűjtöttem össze? Arról nem is beszélve, hogy ha így folytatom, vajon mit hagyok hátra majd a gyerekeimnek? Mert ugyan a nagyszüleim régi fényképei már kissé kopottak és gyűröttek, de még mindig bármikor meg tudom őket nézni.
A technika azonban véges. A közösségi médiáról törölhetnek, a felhő szerverei leállhatnak, a CD-ről eltűnhetnek az adatok, a memóriakártya és a merevlemez pedig úgyszintén meghibásodhatnak.
Persze az ember bebiztosíthatja magát több adathordozóval, de még mindig az analóg, jól bevált és kézzel fogható megoldások tűnnek a legbiztosabbnak (feltéve, ha vigyázunk rájuk).
Ha elmegy az áram
A mostani energiaválság hajnalán nagyanyámmal sokat beszélgettünk a régi, háborúk tarkította időkről, gyakran összevetve a mai kiszolgáltatott állapotokkal. Persze akkoriban az emberek jóval önellátóbbak voltak, mégis érdemes belegondolni, mennyire vékony jégen táncolunk.
Például manapság nagyon sok olyan újépítésű házat látni, amelynek a tetején nincs kémény, vagy épp nincs bevezetve a gáz, s minden az elektromos áramtól függ. A világért sem szeretnék belekontárkodni a témába vagy mások döntéseibe, de megint csak felmerül a kérdés: biztos, hogy jó ötlet mindent egy lapra feltenni? Képzeljük el, ha huzamosabb időre kiesne az áram, és nem tudnánk sem főzni, sem pedig fűteni – gyakorlatilag meg lenne kötve a kezünk.
(© Sonia Ku)
Csökkenthető a függés?
Számomra az idei év egyik nagy célkitűzése, hogy csökkentsem a digitális technikáktól való függésemet. Nyilvánvaló, hogy az olyan radikális megoldásokkal, mint az internet és a technológia bojkottálása, semmit sem érnék el, hiszen okostelefon, internet és elektromos áram nélkül ma nagyon nehéz boldogulni.
Ezért elsősorban azt a kérdést érdemes tisztázni magunkban, hogy mi az, ami miatt kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. S mi mindent veszíthetnénk azzal, ha egyik napról a másikra nem férhetnénk hozzá a megszokott technikákhoz.
Ha a fontos adatainkról több másolattal is rendelkezünk, akkor már eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnunk. Ha a számunkra kedves fényképeket és dokumentumokat kinyomtatjuk, akkor a technika ördöge semmilyen módon nem tud majd nekünk keresztbe tenni.
Ugyanígy: ha az azonosításra szolgáló, egyszer használatos biztonsági kódjainkat leírjuk egy füzetbe, a telefonunk elvesztése esetén sem zárjuk majd ki magunkat a fontosabb szolgáltatásokból.
S ha kedvenc filmünket vagy lemezünket fizikai formában is birtokoljuk, akkor már egy fokkal függetlenebbek leszünk, s nem kell attól félnünk, hogy egy nap elérhetetlen lesz. Függetlenedésünk kulcsa tehát elsősorban a több lábon állásban, illetve a számunkra fontos dolgok birtoklásában rejlik.
