Mosolygó mákvirágok, illatos tulipánok. Nyár végéig látogatható a komáromi Duna Menti Múzeum ezen címmel meghirdetett tárlata, ahol a komáromi asztalosok munkáinak másolatai láthatók.
Ezeket fiatal népművészek készítették az izsai művésztelepen.
A Gömörszentmihályban talált láda ma Pozsonyban van, a Magyar Kultúra Múzeumában. A belső keret rombusz alakban van feltéve, így mutatósabb. Előbb vastag ecsettel vitték fel rá a festéket, és csak utólag dolgozták ki a motívumokat egy vékonyabb ecsettel.
Az egyik – szentsimoni másolat – kazettán a mákvirágok helyén két bajuszos férfi arcképét láthatjuk. Feltételezhetően a jó humorú Lévay István és Comáromy István komáromi festő asztalosokhoz van szerencsénk, akik 1650. október 26-án szignózták a templomkazettákat...
Festett kazettás mennyezet az 1700-as évek elejéről, Alsóörsről. Rajta a révkomáromi mesterekre ekkortájt oly jellemző négyszirmú rózsa, gazdag szőlőfürt, szegfű, pelikán – és a sellő alakja, amely ritka motívum volt a Dunántúlon.
Itt is „keresd a nőt” a háttérben. A ládákat ugyanis az asszonyokkal pingáltatták ki a derék komáromi asztalosmesterek.
Egyes források szerint olyannyira őrizték a titkaikat, hogy a „tarkázó” asszonyokra rázárták a műhely ajtaját...
VIRÁGOS KERTEK TITKAI
A híres komáromi asztalosmesterekről, akiknek virágszirmok hátán szaladt szét a híre a Magyar Királyságban. A június virágos, gyönyörködhetünk a tulipánok szépségében. Nem csoda, hogy a szépséges virágok látványát elődeink is meg akarták örökíteni. Így aztán (fényképezőgép nem lévén) ráfestették őket a tulipános ládákra és a kazettás mennyezetekre.
Kicsi tulipános ládika. Ékszerek és iratok tárolására volt alkalmas. Miután elterjedtek vidéken is, a nemesek egyre kevesebb tulipános ládát vettek, míg végül a festett bútorok inkább „népinek” számítottak... (© A komáromi Duna Menti Múzeum néprajzi gyűjteményéből)
Híres virágfestők voltak a komáromi asztalosmesterek, akiknek híre úgy terjedt, mintha csak a szél fújta volna szerteszét. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen akkoriban a Magyar Királyságban senki nem tudott velük versenyre kelni. Ők ugyanis talján mesterektől lesték el a festés csínját-bínját (hisz akkoriban a komáromi várban nagy volt a királyjárás, Mátyás király „olaszai” is megfordulhattak itt). Ekkortájt persze még nem asztalosoknak hívták őket, hanem asztalgyártóknak – na meg szekrénygyártóknak; Komárom pedig a magyar királyság ötödik leggazdagabb városa volt.
Híres kikötőjébe hajó hozta-vitte a fát, volt hát a komáromi asztalosoknak miből ládákat faragni... S azt már az 1500-as években is tudták (vagyis akkor tudták csak igazán), hogy időtálló, jó bútort silány, vetemedő fából nem lehet csinálni. Nem is kellett, hiszen a dunai kikötőnek köszönhetően Komárom évszázadokon át a fakereskedés központja volt.
A felső-magyarországi erdőkből került ki a fenyő és a tölgy, a csallóközi kertek alatt pedig ott sorakoztak a kiváló faalapnak számító cseresznye- és diófák.
Tarkázzunk!
Az egyszínű, vésett bútorok magukban persze nem igazán voltak látványosak. Ezért kezdtek rájuk virágkompozíciókat festeni a komáromi mesterek, s a mintát hozzá a királyi festőműhelyekből vették. Mint írtuk, az 1500-as években járunk, Mátyás király korában... Nem túlzunk, mikor azt írjuk, hogy a komáromiaknak is köszönhető a későbbi virágos ornamentika kibontakozása a Magyar Királyságban. (Ami aztán nagy hatással volt a népi asztalosbútorok díszítésére is.)
Tulipános ládák
De ne szaladjunk ennyire előre az időben. A kezdetben vésett mintájú ládák többnyire kelengyetartóként szolgáltak, a kisebbekre pedig az értékek – nemeslevelek, birtoklevelek, a család irományai – őrzését bízták. Ahogy fejlődött a „ládaipar” először az alapszínt (fehér, kék, zöld, barna, fekete) vitték fel. Ma, mikor bemegyünk a szakboltba, ezerszínű színpalettáról választhatunk festéket, bezzeg régen még frissen főzött csontenyvet kevertek össze ásványi és növényi porfestékekkel meg némi vízzel. Majd minden előrajzolás nélkül az így kapott enyves festékkel festették fel a lenyűgöző virágokat.
Olvass tovább: Virágos kertek titkai
