Kelj fel minél korábban, menj el futni, utána egyél valami alig tápláló és bonyolultan elkészíthető reggelit, majd igyál meg egy kávét, és kezdj el dolgozni. Munka után ne nézz tévét, ne lazsálj, hanem építsd a vállalkozásod, s közben tudd, hogy míg a barátaid szórakoznak, addig te szakadatlanul dolgozol az álmaidért. De valóban ez lenne a boldog és sikeres élet titka?
Miközben egyre több helyen kacérkodnak a négynapos munkahét gondolatával, sokan a szabadidejükben is megállás nélkül robotolnak, s hirdetik a kemény munka mindenhatóságát, mígnem teljesen kiégnek. Az angolul csak „hustle culture”-nek nevezett jelenség nálunk is ismert, hiszen sokunk hajszolja túl magát, ki kényszerből, ki önszántából. A jelenség egyik forrása a mai céges kultúrában és a fiatalok munkáról való felfogásában keresendő. A másik az internetes kultúrában, ahol a produktivitást népszerűsítő videókban önjelölt motivátorok és haszonleső, hamis próféták irreális képekkel manipulálják az embereket, kihasználva azok vágyait és gyengeségeit.
A valóság nem fekete-fehér
Biztosan sokan találkoztak már olyan, életmóddal kapcsolatos videókkal, amelyekben jól fésült fiatalok dizájnosan berendezett stúdiókban ecsetelik lelkesen, hogy mi a sikerük titka, s mi az a 7 dolog, ami megváltoztatta az életüket. Szeretném még az elején leszögezni, hogy ezek a tartalmak nem minden esetben rosszak, hiszen sokaknak jelenthetnek segítséget egy-egy élethelyzetben. Magam is számtalan ilyen videót láttam már, s így futottam bele azokba, amelyekben már jócskán elrugaszkodnak a valóságtól. Éppen ezért tartom azokat félrevezetőnek, a nagy képet nézve pedig egyenesen toxikusnak.
Mert mit is látunk ezektől az emberektől? Videóra veszik, ahogy felkelnek az ágyból, elvégzik a profin összerakott reggeli rutinjukat, elmennek edzeni, aztán odaülnek a számítógép elé, belekortyolnak a kávéjukba, majd dolgozni kezdenek. Valójában azonban csak eljátsszák, hogy nekik így telnek a napjaik. Mi azt látjuk, hogy épp videót készítenek a produktivitásról és a sikerük titkairól, ám azt nem tudjuk, hogy mit dolgoznak, illetve mit csinálnak a napjuk hátralévő részében. Nem tudunk róluk igazából semmit – emiatt pedig gyakran hiteltelennek tűnnek.
Nem beszélve arról, hogy azt sem igazán tudjuk meg, hogy tényleg megváltozott-e az életük attól, amit ők az élet esszenciájaként próbálnak nekünk eladni. Mert általában nincs semmilyen titok: már ha a kattintásvadász cím, a figyelemfelkeltő indexkép és a mindenki által ismert életigazságok nem számítanak annak. Talán mindez kötekedésnek hangzik a részemről, ám ha elfogadjuk a tényt, hogy a közösségi média irreális képet ad az emberek életéről (értsd: csak a jó és boldog pillanatokat osztjuk meg), akkor ezek a videók is hamis ábrándokat keltenek a nézőben. Például a fiatalokban, akikről tudjuk, hogy nagy kanállal esznek mindenféle útmutatást, ami sikert és gyors meggazdagodást ígér nekik.
Tudjuk azt is, hogy az embereket, kiváltképp azokat, akik megrekedtek az életükben, maguk alatt vannak vagy épp a kiutat keresik, könnyen meg lehet vezetni. A látszólag könnyű megoldás és a hirtelen jött, nagy motiváció csábító, főleg, ha lépten-nyomon azt hirdetik, hogy te is meg tudod csinálni. Aztán, ha beüt a valóság – rájönnek, hogy nem is olyan egyszerű a dolog –, akár még mélyebbre is kerülhetnek.
30 napig semmi édesség
Az ilyesfajta motiváció másik példájával a közösségi oldalakon, kiváltképp az Instagramon találkozhatunk. A különféle szövegekkel és idézetekkel ellátott képeket olyan sikeres üzletemberek fotóival teszik figyelemfelkeltőbbé, mint például az Amazon-alapító Jeff Bezos vagy épp a Tesla-vezér Elon Musk. Utóbbi egyébként is az egész jelenség egyfajta Krisztusának tekinthető, hiszen néhány éve egy Twitter-bejegyzésben úgy fogalmazott, hogy még soha senki sem változtatta meg a világot heti 40 órában. S ha valaki szereti, amit csinál, akkor azt nem érzi munkának.
Ebben igaza van. Ugyanakkor, amit az ember szeret, abban általában nem ismer határokat. S jól tudjuk, hogy létezik munkaholizmus, amely rettentő egészségtelen, hosszú távon pedig nem fenntartható. A sok képernyőidő és a kevés alvás, valamint a pihenés és a kikapcsolódás megvonása súlyos egészségügyi és mentális problémákkal járhat. Nem beszélve a családról és a barátokról, akikre szintén nem jutna idő. Egyszóval, bármennyire is szeretjük a munkánkat, az soha nem mehet az életünk rovására.
Érdemes még megemlíteni a különböző – például 30 napos – kihívásokat hirdető posztokat, amelyek a célok gyorsabb és hatékonyabb elérésével kecsegtetnek. Néhol azonban egészen extrém irányba hajlanak el, s már-már az aszkézis felé terelik az embereket. Vagyis az átütő sikerhez meg kell vonnunk magunktól minden „káros szenvedélyt”: az alkoholt, az édességet, a gyorsételeket, de még a szórakozást is. Valószínűleg hatékonyabbak leszünk tőle, de az is biztos, hogy előbb-utóbb becsavarodunk. Összességében nézve tehát ezekkel a motivációs képekkel és idézetekkel az a legfőbb probléma, hogy túlságosan általánosítanak, egészségtelen gondolkodásmódot hirdetnek, valamint eltorzítják a valóságot. Sokszor pedig inkább csökkentik a motivációt, mintsem növelnék.
Okosan, ne keményen
A túlhajszoltság kultúrájában általában kevés szó esik arról, hogy nem (csak) keményen, hanem okosan kell dolgozni. Az erőfeszítés stratégia nélkül mit sem ér, s bár vannak olyan munkakörök, ahol a ráfordított idő egyenesen arányos a teljesítménnyel, a legtöbb esetben ez egyszerűen nem igaz. Egyetemista koromban dolgoztam árufeltöltőként, s nem nagyon szerették, ha egy raklapnyi árut ketten raktunk, pedig úgy gyakran sokkal gyorsabban és hatékonyabban ment a dolog.
Az okos munka a pihenés szempontjából sem elhanyagolandó, hiszen ahhoz, hogy folyamatosan magas színvonalon teljesíthessünk, egyensúlyban kell lennünk. Akár fizikai, akár szellemi munkát végzünk, fontos, hogy a testünk és az agyunk is kellőképp regenerálódhasson. A hustle culture szemében azonban az a pihenés, ami nem alvás, egyenesen vörös posztó: hiszen az ember lazsálás helyett inkább dolgozhatna és építhetné az álmait, úgy, ahogy a versenytársai.
Egy másik szempont szerint ugyanakkor ez az egész jelenség egy önként választott életforma, s az igazi motorja a mai fiatal generáció, mely tagjai úgy nőttek fel, hogy a szüleik mások álmaiért dolgoztak. Így aztán ebből okulva ők már saját vágyaikat helyezik előtérbe, s minduntalan hajszolják a produktivitást. Többségük ráadásul meg is teheti, hiszen a szellemi munkák nagy része ma már bárhol elvégezhető: csak egy laptop és internetkapcsolat kell hozzá.
Az idő sem lehet akadály, elvégre a rugalmasság manapság már inkább elvárás, mintsem előny. Nem beszélve arról, hogy a pandémia idején uralkodó otthoni munkavégzés egy kicsit még bele is égette az emberekbe a kényszert, hogy bármikor elérhetőek és bevethetőek legyenek.
Az egyensúly a kulcs
A munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése az egyik legnagyobb kihívás napjainkban, már ami az életmódunkat illeti. S bevallom, ezen a téren én sem állok jól, többek közt azért, mert azt csinál(hat)om, amit szeretek – így aztán nehéz határt szabni magamnak. Részben ezért is dühítenek azok a bizonyos posztok és videók, amelyekben ezt a kifacsaró életmódot méltatják, s azt sulykolják az emberbe, hogy csak akkor lehet sikeres, s akkor érezheti magát értékesnek, ha megállás nélkül robotol.
Gondoljunk csak bele: lehet, hogy az ember bezsákol egy csomó pénzt – de végtére is mire megy vele, ha közben nem él? Küzdhet az álmaiért, de mire azokat eléri, annyira kiüresedik az élete, hogy a munkán kívül nem lesz számára semmi más értelme az életnek.
(© Jan Buchczik)
S el is érkeztünk az ördögi spirálhoz, amelyből nagyon nehéz kikeveredni. Persze, nyilván folyamatosan törekszünk felfelé: jobb autót, nagyobb házat szeretnénk, s igyekszünk jobb körülményeket biztosítani saját magunk és családunk számára. De azt gondolom, érdemes néha megállni, és elgondolkodni azon, mi mindent értünk el ez idáig, s hogy még meddig kell vagy érdemes feszíteni a húrt.
A Bioshock: Infinite nevű videojátékban van egy mondás, amely úgy gondolom, jól szemlélteti mindazt, amiről idáig szó volt: „Lehet, hogy felérek a hegycsúcsra, de attól félek, a völgyet már nem láthatom.” Nem érdemes hát túlhajtani magunkat, mert lehet, hogy mindenkit legyőzünk és mi leszünk az elsők, de a győzelmet már nem fogjuk tudni megünnepelni. A sikerre pedig nincs univerzális recept, azt leszámítva, hogy meg kell tenni minden tőlünk telhetőt úgy, hogy közben odafigyelünk testi-lelki igényeinkre is.
