Be vagyunk zárva a négy fal közé, otthon készül az Új Nő. Milyen munkatársaink otthona, ennek próbáltunk utánajárni. 

Darnay Krisztina (lapmenedzser)

Fővárosunk egyik szűkös kis panellakásában nőttem fel, s csak akkor tudtam meg, hogy mi az igazi szabadság, amikor leköltöztünk falura. Kint játszhatsz az udvaron, amikor csak szeretnél, reggel madárdal ébreszt, micsoda boldogságcseppek! Később pörgős fiatalként húzott a nagyváros, ám rátaláltam álmaim munkájára (az Új Nőben). Egy idő után aztán elhatároztam, leválok a szüleimről, s különköltözöm egy kis panellakásba. Meg akartam tapasztalni, milyen lesz a különlét a párommal – ám nem költöztem messzire, mindössze két utcával arrébb. Az első két hónapban könnybe lábadt szemmel, pityeregve indultam otthonról haza

Milyen jó volt otthon lakni! De már itt is jó, mert végre berendezkedtünk, s a mi franciaablakunkban is madárka csicsereg, mert belóg egy faág.

_d4a1176_0.jpg

A terv! 

A koncepciót volt a legnehezebb belőni, mert az elején nemigen tudtam, hogy mit szeretnék. A hétvégi program a bútoráruházak bejárása volt, az ötletforrás pedig a Pinterest: a legjobb képeket kis mappába mentegettem. A végén pont került az i-re, kiderült, hogy legfőképp a napocskát és a zöld természetet szeretnénk becsempészni a falak közé. Íme!

kanape_retus.jpg

Minél több a napocska, én annál jobban érzem magam! A sárga kanapéval a napocskát szerettem volna becsempészni a lakásba, a sarokban a növények a természetet szimbolizálják. Minden reggel örömmel ülök le a kanapéra a csésze kávémmal. 

 

A lámpákkal kezdtem

Az első lámpa, amit beszereztem, egy retró darab volt, ami már vagy száz éve kiment a divatból (az én nemzedékemnek „tök ciki” darab). Most a folyosón díszíti a plafont, de mindenképp szeretnék majd elkövetni vele valamit, kidekorálom, stb. A többi lámpával már okosabb voltam, négy vagy öt lámpaboltban is szétnéztünk: s végül Győrben, a Praktikerben sikerült beszerezni az összes lámpát. Ekkor még nem tudtam, hogy milyen stílusban hozzuk össze a berendezést, de örültem neki, hogy lámpáim már vannak. Akkor induljunk el ettől, legyen ez az origó!

Nálam a poharak, csészék, de még a konyharuha is levélmintás! Minden színben van tartva...

A legnagyobb kihívás a kanapé beszerzése volt

Nem túlzok, bejártam érte az eget és a földet! Sehol sem találtam sárga színű kanapét, minden kanapé szürke és metálszínű volt. (Eddig nem tudtam, hogy ennyire szürke országban élünk.) Végül Pozsonyban egy eldugott bevásárlóközpontban rátaláltam a tökéletes darabra egy szlovák gyártótól, csak csillagászati ára volt. Az eladó nagyot nevetett, hogy ki vagyok én, hisz mindenki a semleges színeket keresi. Miért akarok én színeket? Végül az Ikea oldalán bukkantam rá a kanapénkra. A minősége hagy némi kívánnivalót maga után, pedig nem egy „olcsójános”.

_d4a1177.jpg

Hogyan tovább?

Annyit tudtam, hogy pultot szeretnék trendi bárszékekkel. Végül a Pinterestről kiválasztottam egy teljesen egyszerű, de nagyszerű formát. Három asztalost is felhívtam, mert pluszban a folyósói vízmelegítőt is el akartam takarni egy beépített szekrénnyel. Az első horribilis összeget kért, a második már a földön járt, a harmadik pedig megcsinálta. Potom hatszáz euró volt az árajánlatok között a különbség. Most légy okos, Domokos!

hinta_retus.jpg

Az asztalhoz fonott bárszékeket rendeltem az internetről, mert tökéletesen passzoltak a lámpáimhoz. A konyhalap is faszínű, jól összejön a térképek keretével. (Azért térkép, mert imádok utazni, én vagyok az Új Nő-s körutakon a kísérő.)

Sok saját munka!

A mohával díszített képeket saját kezűleg készítettem, a pampafüvet a Csiliz mellett szedtem, a vánkosokat az internetről rendeltem. A lakberendezés során minden apró részletet figyelembe vettem, minden egyes darabot színben tartottam. Fehér, sárga, zöld színek és természetes árnyalatok adnak otthonos hangulatot a lakásunknak. A tér tágasnak hat, a modern bútorokhoz vidám színű, mintás kiegészítőket társítottam. Fontosnak tartottam, ha már udvarunk nincs, akkor legalább a függöny legyen zöld. Nálam a poharak, csészék, de még a konyharuha is levélmintás! Minden színben van tartva...

_d4a1173.jpg

A citrom az asztalon a jó illat letéteményese, és a kedvenc országomat, Olaszországot idézi. Mindig jó kedvem támad a friss illatoktól, és energikusan kezdődik a napom. 

 

Hálóba nem kell kütyü!

Letisztult és egyszerű hálószobában gondolkodtam, nincs tévé, se wifi (a nyugodt alvás érdekében). Gyermekkoromban rossz alvó voltam, de mára rájöttem, hogy pont a kütyük miatt.

_d4a1194-hdr.jpg

A mandalát a folyosóra szántam, végül átkerült a hálóba, ahol megtalálta a tökéletes helyét.

_d4a1179.jpg

Fontos volt számomra, hogy a bútordarabok passzoljanak egymáshoz, ne legyen köztük kakukktojás.

furdo.jpg

A fürdőszobámat is egyszerűre, de nagyszerűre álmodtam meg. Ide is becsempésztem a természetet. A fonott kosár, a fa színe és a zöld levelek itt is jelen vannak.

kepek.jpg

A folyosó falára a Duna mellékéről csentem egy ágat, és képeket kötöttem rá. Új Nős emlékek!

hinta.jpg
Boldog hinta-palinta! A lengőhintát a saját kis apró örömömre szántam. Imádok shoppingolni, és a bezártság alatt ezt nem tehettem meg, így gondoltam, legalább ezt a hintát megengedhetem magamnak.

Darnay Krisztina

 

Fotó: Dömötör Ede

Kapcsolódó írásaink: Az otthon ábécéje, Ilidkóék háza

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata
Cookies