Rovatunkban egy provence-i házat mutatunk be, amelyet egy építész házaspár rendezett be nagy szeretettel: a természetesség utáni vágy hajtotta mindkettejüket vidékre. A lokálisat és a naturálisat kötötték egybe, a helyi alapanyagokat ötvözték a kedvező természeti adottságokkal.
Egyszerűségre törekedtek és kényelemre: három gyereküknek kellett „édes otthont” biztosítani. A nagyapai házat értő szemmel restaurálták, a régi kőfalak és a szürkésre festett zsaluk szinte belesimulnak a lágyan zöldellő környezetbe. Nincsenek kihívó bútordarabok vagy színes falak: minden „à la nature”, fa és annak származékai.
A tálaló falazott, ahogy a konyhapult is, a fenyőajtókat viaszolták. A lábazatot szürke festékcsíkkal hangsúlyozták, ez szintén víztaszító. (És sokkal szebb, mintha felfuttatták volna rá a csempét.)
A kandalló környékére a bézs szín a jellemző, a falat piszkosfehérre festették. Az asztalkát alumíniumbevonattal erősítették meg, hogy ne legyen annyira kényes.
Jó ebédhez szól a nóta! A bútorok nagy része fenyőből készült, amit nem színeztek tovább. A mennyezet deszkáit világos kávészínre festették. A falat derékmagasságig víztaszító festékkel kenték le: szabálytalan mintájával a „keresetlen” szépség érzetét adja. A tejesüvegben a béke olajága.
A háló a nyugalom szigete. A padló téglaburkolatot kapott, a falon régi cseréptányérok: egyszerű és nagyszerű megoldás.
A terekben a természetes koloritok uralkodnak. Sok kis fülkét alakítottak ki a házban, ezekbe képek vagy szobrocskák kerültek.
