Talán még soha nem volt annyira igaz az ének, mint ebben az évben. A Balatonból tényleg a „Riviéra“ lett. Király Anikó (Feketenyék) nyaralás közben egy SketchBookkal felszerelkezve járta körbe.
A sketching-felszerelés (rajzlapok, sima füzet, színes ceruzák vagy festékek) a jól rajzoló fiatalok divatja, a lelassulás tartozéka. A gyaloglás és a rajzolás fonódik itt egybe.
Európa leghosszabb tókerülő versenye, a Kék szalag a Balatonon.
Sétáljunk és rajzoljunk!
Bejárunk egy tájat, néha céltalanul, s róla emléknek megmarad a rajzunk. Francesco Careri írt a rajzolós sétáról egy nagy sikerű könyvet (Walkscapes címmel). Ám a gyalogsétás rajzolás nem újkeletű találmány. Régen is sétáltak az illusztrátorok, ám nemcsak ők, hanem a rajzoló kisasszonyok is: közben szemlélődtek, és ha megtetszett nekik valami, akkor megragadták a látványt. Komoly utat tettek meg gyalog, közben előkapták a színes ceruzáikat, és néha csak foltokban vázolták fel, milyen színekből áll össze egy tájrészlet.
A rajznak ma nem kell tökéletesnek lennie, nem kell rajta finomítani. A rajzolós séta az „itt és most” illékony művészete.
Rajznaplóval a Balatonon
Anikó egy rajztáblával a kezében, minden szép részletnél megállva gyönyörködött a balatoni tájban. Ezt a sétát ma divatosan „sketchingnek“ mondják: nincs semmi célom, csak barangolok, és leskiccelem, amit épp látok. Nem kell előpakolni bonyolult állványt, dehogy, ölbe veszünk egy vázlatfüzetet, összefogjuk a lapokat, hogy a szél el ne fújja, és papírra vetünk egy részletet a tájból vagy egy megejtő régi házról. Nem baj, ha a rajz nem tökéletes... Olvassuk el Király Anikó (Feketenyék) rajzos útinaplóját.
Július 20.
A Balaton mellett nincs olyan hely, ahol ne lehetne strandolni. Olyan sincs, hogy egy kis esti séta közben ne bukkannánk valami varázsra. A balatonkenesei fazsindelyes ház is ilyen csoda. Ez a meglehetősen ritka, klasszicista lakóház 1858-ban épült. Ma műemlék, és magántulajdonban van: az ember csak a kerítésen át gyönyörködhet benne. Óhatatlanul is eszembe jut, hogy egy ilyen ház a maga 162 évével kétszer annyit látott, mint amennyit én valaha látni fogok. Jelentéktelennek, ugyanakkor jelentősnek érezhetjük magunkat mellette, hiszen végső soron az ember keze által épült.
A balatonkenesei fazsindelyes ház 1858-ban épült.
Július 21.
Ha Balaton, akkor hajózás! Az a vicc, hogy ehhez nem kell feltétlenül vízre szállni. Balatonbogláron ugyanis a parton várja az érdeklődőket a Balaton csavargőzös műemlékhajó 1872-ből. Kalandos élete volt, szolgált a Dunán és a Balatonon is, kapott dízelmotort, többször átnevezték, leégett – most mégis magabiztosan feszít a parton, és emléket állít a balatoni gőzhajózásnak.
Július 22.
Néha az utazás is fárasztó lehet! Az új helyeket – pontosan úgy, mint az ételt – meg kell emészteni. Át kell gondolni, hol állunk, mit láttunk aznap. Nincs erre alkalmasabb hely a kikötőnél. Ahogy a lemenő Nap fénye narancsvörösre színezi az eget meg a vizet, és a vitorlások hangtalanul siklanak ki-be a kikötőbe, valahogy kibékülünk magunkkal és az egész világgal. Elfog minket a „minden tökéletes” érzése, ami rohanó világunkban, ahol az ingerek olyan mennyiségben érik az embert, hogy a felét se fogjuk fel, nagyon ritka. Vegyünk mély levegőt, legyünk nyugis, vízen ringó hajók! Legalább arra az időre, amíg ott üldögélünk. No meg míg el nem kezdenek gyülekezni a szúnyogok!
Július 23.
Tihany színe a kék és lila! A kék a víz színe, a félsziget belseje felé haladva azonban a lila váltja fel, a buján hajlongó levendulások színe. Bár alapvetően azt vallom (nem csak most, a járványos időszakban), hogy a legjobb a rejtett helyeket felfedezni, azért a forgalmas Tihanyt egyik évben sem hagyom ki. Mintha egy film díszletébe csöppennék itt bele.
Elbűvölnek a fakerítésre akasztott kerámiák: a népi találkozik itt az aranyozott oltárképekkel, a gazdagság a szegénységgel. Lent egy halászházat nézhetünk meg, a nádfedeles ház fölé a bencések temploma magasodik büszkén.
Ha bemegyünk az apátsági múzeumba, az egyik ablaknál ott áll az utolsó Habsburg uralkodó, Károly viaszfigurája, és mellette ül a szomorú Zita királyné. 1921-ben a fogságukat töltötték itt, mielőtt száműzték volna őket Madeirára. Érdekesség, hogy Károlyt a spanyolnátha harmadik hulláma vitte el (a spanyolnátha szintén influenza: szintén a tüdőt támadta meg, mint a koronavírus, és több ember halt meg benne, mint az első világháborúban). Ahogy Károly mellett kinézünk az ablakon, a vízre látunk, és nem mellékesen felsejlenek előttünk a kék legpompásabb árnyalatai…
Nyitott szemmel járok, hátizsákomban ceruzával, vízfestékkel és üres lapokkal.
Július 24.
Egyetlen probléma van a balatoni idillel: mégpedig a partra épülő lakáskomplexumok. Értem én, hogy panoráma meg luxus, de ha így haladunk, akkor lesz egy medence (ha kiirtják a nádast, klórtabletta is kell majd), amit kockaházak vesznek körül. Holott az egész Balaton környéke tele van csodás házakkal, melyek mind arra várnak, hogy ismét megteljenek élettel, hogy gyerekek és kutyák ugrándozzanak a kertjeikben… De, ugye, a kertet gondozni kell, ami ma sok ember számára nem opció.
Szomorú, lelakatolt kiskapuk várják, hogy újra nyikorogva üdvözölhessék a belépőket. Kertek várják, hogy megszelídítsék őket… Könnyű elképzelni a kerítés mögött csaholó kutyust… Ha benyitnánk, édes kutyus helyett kis csalándzsungel fogadna minket.
Kapcsolódó írásunk: A víz szalad, a kő marad!
